Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 27. 1993-1997 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1998)

Tanulmányok – Abhandlungen - Türr István: Luxemburgi Zsigmond, Magyarország királya. p. 205–213.

királyhoz, mint trónörököshöz. Károlynak nem kellett volna trónrajutását választással és az azzal járó engedmé­nyekkel elkezdenie, és ezáltal uralkodásának esélyeit gyengíteni. Egy nem pápai dispenzával kierőszakolt há­zasság közeli vérrokonnal lehetővé tette volna életerősebb utódok születését és ezáltal a dinasztia továbbélésének biztosítását. Tanulmányom Zsigmond külpolitikájára szorítkozott, amin érdeklődésének súlypontja nyugodott. Lehetett volna még egyéb terveiről, sokoldalú tevékenységéről is megem­lékezni, de mindezek, véleményem szerint, elhibázott külpolitikája és nemtörődömsége a belpolitika iránt arra vezettek, hogy az ország a negyedik generációval Zsig­mond halála után elvesztette függetlenségét. Ami Zsigmond külföldi tevékenységét illeti, meg lehet állapítani, hogy nagyratörö tervei ott is csak kis mértékben vezettek eredményre. Noha rendkívül tehetséges, széles látókörű államférfinak és ügyes diplomatának jellemzik, meg kell állapítani, hogy soha meg nem nyugvó elméje egyre újabb és merészebb tervekre sarkallta, amelyekben optimizmusa a szemben álló nehézségeket lebecsülte és ezáltal a tervek kivitelét megnehezítette, vagy meg is hiúsította (Gebhardt 1970, I, 635). 212

Next

/
Oldalképek
Tartalom