Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 27. 1993-1997 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1998)

Tanulmányok – Abhandlungen - Türr István: Luxemburgi Zsigmond, Magyarország királya. p. 205–213.

ami érhetetlennek tűnik. A király az Egyház jámbor és segítőkész fia kér egy szívességet nem a maga, hanem a dinasztia érdekében, de elutasítják. Szerintünk a kérdésnek politikai háttere volt és abban könnyen esik a gyanú a császár személyére, akinek a tervét, a magyar trónt családja számára megszerezni, már évek óta lehetett követni. 1354-ben meghalt István herceg, a király öccse és esetleges utóda. A dinasztia sorsa István gyermekein, Jánoson és Erzsébeten nyugodott. 1360 őszén János is meghalt. 1361 elején sikerült a császárnak Erzsébetet Jodokkal, unokaöccsével és kiszemelt utódjával eljegyezni. Terve érdekében már évek óta erősítette kapcsolatait az anyakirálynővel is. így 1357-ben, amikor az zarándoklatra ment Marburgba, védszentjéhez, Erzsébethez, majd tovább Aachenbe, a császár elkísérte egész útján. A császár 1362-ben harmadszor is özvegy lett és sietett negyedszer is házasságot kötni. A kiválasztott Pomerániai Erzsébet volt, Kázmér király és Erzsébet anyakirálynő unokája. Ez a házasság megint erősebb kapcsolatot teremtett a császár és a lengyel és magyar királyi udvar között. Azonban már 1364-ben újabb feszültség támadt Lajos király és a császár között. Annak ellenére ugyanis, hogy a kis Erzsébetet már Jodokkal eljegyezte, Lajos királynak a gondolata támadt unokahúgát Habsburg Albrechttel öszszeházasítani és ehhez az elég távoli rokonság miatt pápai dispenzát kért. Ez a császár tervei ellen volt, aki erre személyesen a pápai udvarba sietett és minden követ megmozgatott, hogy a pápa az engedélyt megtagadja és ott sikerrel is járt. Ezután ő hozakodott elő a tervével. Öt éves fia, Vencel vegye el a 12 éves Erzsébetet. Közben az új pápa, V. Orbán is beleavatkozott a trónöröklési kérdésbe és egy levélben keltette fel Lajos király figyelmét a fiatal Durazzói Károlyra, vérrokonára. A levélnek lett is foganatja, a pápa egy későbbi leveléből megtudjuk, hogy Károly Dalmácia és Horvátország hercege lett, ami a trónörökséget is jelentette. Ez nem maradt titok a császár előtt sem, akinek volt még egy leánya kéznél, akit eljegyzett Károllyal. Ezáltal egy házasság Vencel és Erzsébet között elvesztette jelentőségét és nem is kötődött meg. A császár egy sokkal jobbat gondolt ki fia számára. Kázmér lengyel királynak nem volt fiúörököse, ezért már egy régi szerződés biztosította az utódlást unokaöccse, Lajos magyar király számára. Voltak azonban Kázmérnak törvénytelen leányai. Erre célzott a császár ajánlata: törvényesítse az egyiket és tegye meg örökösévé. Ezzel a leány egy nagyszerű parti lesz Vencel számára, és a Luxemburgok egy újabb királyságot kapnak: Lengyelországot. Kázmér örömmel fogadta az ajánlatot, neki kedvesebb volt a leánya, mint az unokaöccse és a császár elérte a pápánál, XI. Gergelynél, aki lekötelezettje volt, a szükséges dispenzát. Lajos király több havi késéssel értesült a történtekről. Felháborodása leírhatatlan volt, rögtön háborúra készült, követeket küldött a pápához, felbontotta Erzsébet és Vencel, valamint Károly és Anna eljegyzését. Kijelentette továbbá, hogy a törvényesítés még nem ad jogot az örökösödés megváltoztatására, ami a magyar Anjouknak szerződésben biztosítva van. A pápa ehhez is megadta a hozzájárulását, ami által a császár eljegyzési terve füstbement. Ezek után a császár másutt keresett fia számára megfelelő jegyest és talált is Albrecht von Holland leánya személyében. Ez az eljegyzés biztosított számára egy Wittelsbach szövetségest, a többi Wittelsbachok ellen és ezáltal sikerült neki később Brandenburgot, amit egy korábbi szerződés számára biztosított, végleg birtokba venni. A Wittelsbachok igyekeztek az elveszítettet visszaszerezni és megnyerték segítségül Lajos királyt is, aki közben Kázmér halála után lengyel király is lett. A kitört háború Morvaországban szörnyű pusztítást, és rablást végzett, de fontosabb katonai eredmények nélkül. A császár fő gondja volt Lajos királlyal kiegyezni és a Wittelsbachoktól elválasztani. Erre a célra újabb családi kapcsolatok szolgáltak. 1368-ban a császárnak negyedik feleségétől egy fia született, Zsigmond, a magyar királyi udvarban pedig 1370 után egymásután három leány született. Ezeknek az egyike lett kiszemelve. Közvetítő is akadt, Oppelni László személyében, aki mindkét családdal rokon volt és Lajos király mellett a nádori méltóságot töltötte be. Az ajánlatot a magyar udvar kedvezően fogadta és a másodszülött Mária lett, mint ara kiszemelve. Már a korábbi német történetírásnak feltűnt Lajos király állhatatlan és ingadozó politikája, amit ez az esemény világít meg a legjobban. Háborút kezd, csapatokat gyűjt, majd a császár házassági ajánlatát rögtön elfogadja és szövetségeseit cserbenhagyja (Steinherz 1888, 591). A korábbi magyar történetírás is foglalkozott ezzel a problémával, ami különösen 1366 után egyre nyilvánvalóbbá lett. Ennek okául a király leprabetegségét hozták fel, ami halálához is vezetett. Pórnak (Pór 1902, 209) ehhez a magállapításához még a Századok ugyanazon évfolyamában hozzászólt egy orvos és igyekezett Pór észrevételeit bagatellizáni (Győri 1902, 579). Ezt a véleményt a történetírók is átvették, így pl. Fügedi is írja (Fügedi 1986, 29), hogy "a középkorban lepra néven nemcsak az orvostudomány által ma is ennek nevezett betegséget nevezték, hanem mindazokat a bőr, sőt nemibajokat is, amelyeket az igazi leprától nem tudtak megkülönböztetni". Az orvosok azonban már a 13. század közepén ismerték és alkalmazták az ún. "examen leprosorum"-ot, amelynek segítségével megbízhatóan elkülönítették a leprásokat (10 %) a lepragyanús betegségektől. Forrásunk a "Chronicon Regiense" írja Lajosról: "moritor post longam leprae infirmitatem". A reggiói krónikás, aki Lajos kortársa volt, jobban értesülhetett a király halálos betegségéről, mint egy orvos, aki 500 évvel később egy kórképet rekonstruál. Lajos udvari orvosa pedig, Radliczai János, a híres montpellieri egyetemen tanult (Miskolczy 1936, 237.; Lexikon des Mittelalters I. 1253.; Muratori Rer.It. Ser., XVIII, 89). A király udvari papja, Küküllei János persze diszkréten hallgat a király betegségéről, amely egy szégyenletes és visszataszító betegség volt és talán csak az a megjegyzése hozható a leprával kapcsolatba, hogy "szemlélődő életet kezdett élni, elvonulva az emberi sokaság zűrzavarától" 206