Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. A Szent István Király Múzeum Évkönyve. 27. 1993-1997 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1998)

Tanulmányok – Abhandlungen - Siklósi Gyula: Mérműves ablakaink és kronológiai rendszerük. p. 123–204.

keretek metszetrajzaiból, mind pedig a mérmüvek típusaiból teljességre törekvő gyűjtés alapján állíthattuk össze tipológiai - kronológiai táblázatunkat, leírásunkat. A középkori Magyarország 422 helységére kiterjedő anyaggyűjtés helységenként olykor több épületének e számnál sokszorta nagyobb mennyiségű kőrácsos ablakát összesen 673 kronológiai rendszerbe illesztett típusba soroltam az összegzés elvégzése után. Ez a szám természetesen nagyobb a típusok számánál egyrészt azért, mert a táblázatokat kronológiai rendszer szerint állítottam össze és egyes típusok esetenként hosszabb időszakon keresztül éltek, Részint mivel általános típusokról volt szó, részint mert az egyes területek főként a peremterületek és a fejlettebb országrészek közötti fejlődéskülönbség folytán néhány bélletes kőrácstípust hosszabb időszakon keresztül készítettek. Az ablakprofilok és kronológiai rendszerük A XIII. században jobbára a sima, rézselt felületek használatosak. A század elején már elterjedt a hurka-, illetve pálcatagos díszitésmód, de kedvelik a szögletesre megmunkált profilokat is. A század közepétől mozgalmasabbá váltak a bélletek. Megjelenik a körtetag élben végződő formája (Lébény (1/5) (Szőnyi 1937, 182. Technika XXV.), majd a század második ötven évében a körtetag. A hornyok és félhornyok, valamint a negyedhornyok is gyakorta láthatók az ablakkereteken (Gergelyffy 1960, 12) Bélapátfalván (1/6) fedezhető fel az első üveghorony (Szakái 1959, 200-210.). A század végén Kercen (2512) (Szőnyi 1933, 179., Entz 1963, 121-147., Entz-Sebestyén 1947, 15.) faragják meg először azt a simára megmunkált ablakkávát, amely egyenletesen közép felé szűkül és egészen a középkor végéig használatos marad Magyarország területén. Ez a forma a századfordulón általánossá válik. A kerci szentélyablak profilok (XIII. sz. vége) (ibid.) megegyeznek a kézdiszentléleki profilokkal, amelyek korát viszont későbbre (XV. sz. közepe) fogadtuk el (1/10) (Árion 1974, 80). Gyakoriak a XIII.. sz.-i kerettípusra jellemző oszlopocskák (Buda, Sopron, stb. 1/12, 13, 15) (Csemegi 1955, 59-1 10., Dercsényi 1956). A XIV. sz. elejének részletformái még az előző század maradványai. Szemléltetően mutatja ezt az egyházasdengelegi ablakkáva, amely 1322-ben készült (2/2) Dercsényi 1954; Genthon 1974). A század első éveiben készülhetett a szentkirályszabadjai bélletkő (2/3), amelyből hiányzik az ablakhorony. Felületét enyhe hornyok másrészt simára megmunkált felület és lemeztag is profilálja. A XIII. század végén megjelenő sima felületű, közép felé szűkülő üveghornyos típus több változata a XIV. század folyamán is mejelenik, de a század első felében is jellemző (Somkerék, 1327-33 között, 2/4) (Kovács 1942, 685.; Entz 1943, 8.). A század közepén jelentősebb változások nem találhatók, az eddig ismert profilok ismétlődnek, gazdagodnak. Az ablakhorony, így tehát az ablaküveg használata még nem vált általánossá. A korszak jellegzetes típusai a nagygalambfalvi (2/5) (Dávid 1981, 216) és a nagymagyari (2/6) rézsű (Borovszky 1896, Pozsony vármegye, 96). Változatos tagolásával kiemelkedő a pozsonyi ferences templom 1361 után készült ablakkerete, ahol először jelenik meg a két lemeztag közti horony (2/6) (Entz 1974, 204). Aprólékosan tagolt a nagybányai keretkő (1347-76 között) (Drägut 1976, 42), de itt jobbára hagyományos elemeket használtak (2/8). A század közepének terméke a budai várkápolna két mélyhornyos ablakkerete (1350-70, 2/14) (Gerevich L. 1966, 214) és a dédesi pálos kolostor sima felületű keretköve is (1350 körül, 2/15) (Dümmerling 1943,261). A XIV. század második felében uralkodóvá válik az ablakhorony, megjelennek a mély hornyok és a béllet mindkét oldalán végigfutnak. Kiteljesednek a típusvariációk, ötvözik az eddigi elemeket az újakkal. E korszak szép ablakkeret példányai közé sorolhatók a lőcsei Szent Jakab templom ablakkávái (készítésük ideje 1330-1400 közé tehető (Dvoráková-Krása-Stejskal 1978, 119) 2/9/12), valamint a kolozsvári Szent Mihály templom egy ablakkerete. Ennek metszetében két horony és két lemeztag között éltag jelenik meg (2/13) (Balogh 1935, 10; Rados 1941, 42, 2; Grandpierre 1942; Entz 1974, 208). A XIV. sz. végének bélleteire a változatos, sűrű tagolás jellemző. Az ablakrézsük állandó részeivé válnak a mély hornyok, a negyed- és félhornyokat változatosan használják. Sokszor faragnak él- és lemeztagokat. Vegyesen és gyakorta alkalmazzák a pálca és körtetagokat. Az 1377ből származó máriavölgyi ablakkeretek (2/16-19) (Borovszky 1896,, Pozsony vármegye, 88) alkotják a korszak első csoportját. A 2/20-as és a 2/2l-es ábra a garamszentbenedeki (1381 körül) (Entz 1974, 202.) és a Garamszentbenedeken (ibid.) és Eperjesen (1931) SPNS 1968, 559.) egyaránt meglevő formákat mutatja. A budapesti Nagyboldog-asszony templom ablakkáváit 1384 után faragták (2/22-26) (Csemegi 1955, 59-110.). A század végén készült a pelsőci ablakkeret (2/27) (Technika 1940. 2. 44.) és a pozsonyi klarissza templom ablakrézsüje (XIV. sz. negyedik negyede; (2/28) (SPNS 1967, 194.). A századforduló kávatípusait Nagyszebenben (2/29) (Entz 1974, 204; Szőnyi 1933, 196.) Budán a mai Hess A. tér 4. sz. ház térelválasztóján (2/30) (Czagány 1954, 284; Horler 1955, 302; Lócsy 1961, 28.) Máriafalván (2/31) (Schmeller-Kitt 1976, 185) és a pozsonyi ferences templom toronyablakain (2/32) (Entz 1974, 204.) találjuk meg. A XIV. sz. folyamán készülhettek a következő, korban pontosabban meg nem határozott ablakrézsük: Muzsna, kastélykápolna (3/1), Kolozsmonostor (3/2,3) (Balogh 1935, 8.), Brassó Fekete templom (3/4-8) (Entz 1974, 209; Szőnyi 1933, 196.), Segesvár, vártemplom (3/9) Drägut , 1976, 275., L. B. 1968, 264), Kassa Szent Mihály kápolna (3/10) (Henszlmann 1846. 1; Mihalik 1904, 5-48; Szőnyi 1933.), Kassa, Szent Erzsébet székesegyház (1400 körül) (Cidlinská 1957, 152) (3/11, 12), Kassa Szent Mihály kápolna (3/18) (Henszlmann 1846, 1; Mihalik 1904, 5-48; Szőnyi 1933). 126