Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 24. 1986-1988 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1990)
Közlemények – Mitteilungen - Siklósi Gyula: Sasos medailon a székesfehérvári Szent Péter utcából (Arany János u. 3.) p. 137–139. I.
Alba Regia, XXIV, 1990 SIKLÓSI GYULA SASOS MEDALION A SZÉKESFEHÉRVÁRI SZENT PÉTER UTCÁBÓL (ARANY JÁNOS U. 3.) 1987-ben az Arany János u. 3. sz. ház egyik tulajdonosa lehetővé tette számunkra, hogy az épület belsejében, annak átalakítása előtt régészeti feltárást folytassunk. A kutatások során egyértelművé vált, hogy a mai épület helyén a középkorban nem állott ház. Valószínű, hogy ezen a középkori telekrészen az udvar helyezkedett el (Siklósi 1991)). A XIV-XV. században e helyütt elterülő udvart a korai királyi vár területén parcellázták, a latinok betelepítését, a korai királyi vár megszüntetését (1249) követően (1. ábra) (Siklósi 1990). A korai királyi várhoz tartozó vermeket (Arany J. u. 3., a Szt. Anna kápolna előtt ásott kutatóárokban talált verem (Siklósi 1991) a betelepített latinok építkezései során töltötték fel szeméttel. A Szt. Anna kápolna előtti téren feltárt kanonoki ház részlete is egy ilyen verem feltöltésével, majd részbeni elbontásával épült (Siklósi 1991). Az Arany J. u. 3. (középkorban: Szt. Péter u.) DK-i utcai helyiségében húzott 1. sz. árokban és annak rábontásában egy kb. 3 m átmérőjű vermet tártunk fel (2. ábra) (Boldizsár 1990). Két méter mélységben a verem alsó egységes betöltési rétegében építési törmeléket és emberi csontokat is találtunk. Ezek mellett, XI-XV. századi kerámiatöredékek között (Boldizsár 1990) került elő egy ólomból készült korong alakú medialion. (lt.sz.: 87.1243.) A medalion fő oldalának átmérője 4,5 cm. Hossza felfüggesztő részével együtt 6,3 cm. Vastagsága 0,3 cm (I. tábla 1, 2, 4-5) A kör alakú foglalat fölött viszonylag hosszú (1 cm), dupla mintás száron helyezkedett el a felfüggesztésre szolgáló gyűrű. A gyűrű átmérője 0,9 cm. A kör alakú foglalat kidomborodó kettős vonalú keret. A két keretvonal közötti bemélyedő vájatban sűrű pontsor fut. A belső keretvonal öntéshibás. A kereten belül egy egyfejű sas látható. A sas részei 12 ponton érintkeznek a kerettel (csőr: 1, farok: 3, szárnyak: 8 ponton). A sas feje, csőre és szeme aránytalanul nagy. Csőre nyitott. A fej alatt gallér szerűen szétnyíló két toll helyezkedik el. A szárnyak vállrészét pontsor díszíti (jobb szárnyon 6, bal szárnyon 5 db). Mindkét szárnyon 5-5 toll látszik. Négy-négy lefelé lóg (közülük három a kerethez ér), az ötödik fölfelé fordul és csigavonalban záródik. A tollak plasztikusságát kiemelkedő vonalak és apró vonalacskák biztosítják. Ugyanezzel a módszerrel láttatják a test apróbb tollait. A lábak négy-négy ujja szinte egybeolvad. A farok viszonylag nagyobb, a farktollakat félhold alakú csomó fogja össze. Maga a farok öt tollból áll. A medalion hátoldalán a felfüggesztő rész kiképzése az előlapéhoz hasonló. A kör alakú keret hátul összeszűkül. A sas teste mögött, a kereten kiképzett fugába (talán színes, sárga, illetve piros) üveget helyeztek, melynek csak erősen eloxált töredékeit találtuk meg. A fugába helyezett üveg átmérője 4,2 cm volt. A medaliont valószínűleg agyagpala öntőformába öntötték. 1 ^ A hátulsó fugák tanúsága szerint a kétoldalas vésett (1) Itt köszönöm meg Bencsik László segítségét az ólomöntvény készítési technikájának meghatározásához. (2) Az analitikai vizsgálatokat az Anyagvizsgáló és Gépipari Minőségellenőrző Intézet Analitikai laboratóriumában Simon Józsefné és Győrfiné Dr. Buzási Anna végezték. Pb: 96,953; Sn: 3,0; Sb: 0,01; As: 0,03; Cu: 0,006; Ag: 0,001%, továbbá: Zn, Cd, Bi. formák pontosan illeszkedtek egymásba. Az egyik formában a sasos előlap és a felfüggesztő, a másikban a fugás perem és a felfüggesztő másik oldala kapott helyet. A fuga mélysége megegyezett az üveg vastagságával. A medalion feltehetőleg tucatáru volt, sokat önthettek belőle. Egy-egy ilyen feltételezett forma több száz, esetleg ezer öntést is elbírt. Hogy a fehérvári medalion tucatáru lehetett, bizonyítja a felfüggesztőn hagyott eldolgozatlan sorja. A laboratóriumi vizsgálatok szerint a medalion anyaga 96,953%-ban ólom. Az ólom mellett ónt, antimont, arzént, rezet, ezüstöt, valamint mennyiségileg elenyésző cinket, kadmiumot és bizmutot mutattak ki az analitikai vizsgálatok.^ A medalion anyagában mint láttuk, a réz és cink csak igen alacsony százalékos arányban mutatható ki. Mivel ez nem tekinthető tipikusnak, valószínű, hogy medalionhoz bányászott ólom csak egy ritka előfordulású, hasonló jellegű, ólomötvözetekben gazdag bányából származhatott. Hasonló sasos medalion került elő Lübeckben, a „Petersgrube" területén (Erdmann 1988, 147-149). Ez az ólomöntvény valamivel nagyobb a fehérvárinál (d = 7,5 cm) még abban az esetben is, ha díszes külső keretelése nélkül mérjük (d = 5,9 cm) (I. tábla 3). Erdmann véleményét alapul véve öntéstechnikája (síkplasztikai rácsöntés) is eltér a fehérváritól. Erdmann anyaga alapján a késő középkori zarándokjelvényekhez hasonlította, elismerve azt, hogy a lübecki medalion nem sorolható ezek közé. A fehérvári medalionhoz feltűnően hasonló lübecki példány minősége rossz. Néhány részleténél még öntési hiba is észrevehető. Valószínű tehát, hogy a fehérvári példányhoz hasonlóan tucatáru lehetett. Ennek ellenére megállapítható, hogy mindkét medaliont avatott kezű mester készítette. A lübecki medaliont másodlagosan újra felhasználták : Erdmann szerint kétszínű háttérüvegével ládika dísz lehetett egy gazdagabb lübecki polgárcsalád tulajdonában. Véleményünk szerint a fehérvári példány ilyen jellegű felhasználása kizárható. Az üveggel merevített ólom medaliont azonban könnyen elképzelhetjük ruhán vagy fejdíszként. A lübecki ólomöntvényen ábrázolt sas szinte teljesen megegyezik a fehérvárival, csupán apróbb eltérések tapasztalhatók. A lübecki sas feje balra néz, a fehérvárié jobbra. A lübecki sas szárnytollai nem állnak szét, viszont lábujjai kihangsúlyozottabbak. A fehérvári medaliont régészeti mellékletei nem datálják pontosabban. A sas román stílusú vonalai már gótikus jegyeket mutatnak. Stílusjegyei és hasonló jellegű pecsét, valamint pénzérme ábrázolások alapján azonban valószínűleg a 13. században készíthették. Ezt támasztják alá a lübecki ólomötvény lelőhelyén feltárt beépített faanyag kronológiai vizsgálatai. Ezek szerint a lübecki sast 1230-1237 között dobták a szemétgödörbe. 137
