Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869. – Die Neuorganisierung der Selbstverwaltung des Komitats Fejér 1860–1869. p. 155–176.

képviselő, és ennek a kerületnek a mandátumát tartotta meg, a csákvári mandátumról lemondott fia, Madarász Jenő javára (Főispán, 1869, 27. sz.). Sárközy Kázmér nagytekintélyű politikus, idősebb és tapasztalt egyéniség, aki megfontoltságáról, higgadt politikai lépéseiről volt ismeretes. Személye biztatás volt a Deákpárt számára, esetlegesen reményt is nyújtott arra, hogy nagyobb agitációval a választást a fiatal és tapasztalatokkal nem rendelkező Madarász Jenő ellenében megnyerheti. Június 9-én és 10-én azonban a csákvári kerület ellenzéki választói olyan rendkívülien erős és kitartó magatartást tanúsítottak, hogy a mandátumot Madarász meg tudta szerezni. Meg kell azonban jegyezni, hogy győzelme elsősorban a Madarász név varázsának volt köszönhető. (MADARÁSZ 1883, 398). Rácalmáson Zichy Nándor 1322:957 arányban győzött a baloldali Fiáth Istvánnal szemben. A baloldal vereségét az okozta, hogy a rácalmásiak egész tömege (220 fő) nem szavazott le, hanem tüntetően elvonult, ami zavart keltett több község választói körében. {Főispán, 1869, 112, 116. sz.). Válón Ürményi Pállal szemben a balpárti Salamon Lajosé lett a mandátum. A váli kerületben különösen Bicske, Martonvásár, Érd, Baracska helységekben csaptak össze a két párt hívei. Bicskén Salamon Lajos mellett a kereskedők szálltak síkra, és igyekeztek megnyerni a mezőváros polgárait a függetlenségi eszméknek. Bicskén a választópolgárok száma 450 körül volt, akiknek pártállása döntő lehetett a választási eredményekre. A községek elöljárói hitet tettek a baloldali politika mellett, s már az összeíró küldöttséget is bizalmatlanul fogadták. Az összeírás munkája sem volt zavartalan a váli kerület falvaiban. A választói joggal nem rendelkezők, a zsellérek nagy tömegei e választás baloldali eredményeitől is várták sorsuk jobbrafordulását, a kormánypárti vezérek mozgását akadályozni igyekeztek. A váli főszolgabíró, Zuber József Tabajdról jelenti a főispánnak, hogy nehéz választási napnak néz elébe (ibid., 87. sz.). Ugyanezt jelzi két (Kolozsváry és Miskey) szolgabíró is, akik a „választói joggal nem bíró csőcselék" ellenzéki magatartásáról adtak hírt. (ibid., 37. sz.). Érden a kormánypártiak nem mertek az utcán tartózkodni, a nép jogos hangjától tartva. Csontos Sándor szolgabíró egy ízben már kivizsgálta a pártküzdelmek alatt történteket, de jelentése ártatlan politikai megnyilvánulásról szólt. Március 3-án azonban a mezőváros utcáit nagy tömeg lepte el, amely baloldali jelszavakat kiáltozott, közben Deákpártellenes kijelentések is elhangzottak. Ezen a kormánypárt helyi vezérei felbőszültek, és a baloldali mozgalom letörését kívánták. Krieger Lajos, az uradalom alkalmazottja lóháton indult az egyik majorba, de a tüntetők a város közepén a ló kantárszárát megfogták, a lovat ütlegelték, Kriegernek pedig azt kiabálták: „Mond kutya, ki éljen?' A helyi pártvezérek — Krémó Márton mezővárosi bíró, Kereskényi Gyula plébános, Érdy József telkes gazda és Lits tiszttartó — nagyon megrémültek, és nyilván — túlzó módon — vérengzéstől tartottak (ibid., 74. sz.). A pártvezérek Csontos szolgabíró eljárását helytelenítették, és erélytelennek tartották intézkedéseit. Most megyei tisztviselőt kértek, aki a pártküzdelmeket „objektív módon" ítélné meg. Különösen tartottak a március 7-i balpárti gyűléstől, ahol a mezővárosból nagyobb tömegek lesznek jelen. A gyűlésen valóban összecsapás történt a kormánypárt hívei és az ellenzéki tábor között. A hatóság a baloldali pártvezéreket letartóztatta (ibid., 64. sz.). Martonvásárról Prohászka Gyula gyógyszerész írta, „hogy mi jobboldali választók, már az utcára sem mehetünk." A mezővárosban a népmozgalmak 1869 elején valóban magasra csaptak, és még a választás után is tovább tartottak. A mezőváros elöljárósága a balpárti tömeg élén állott. A plébános háza előtt nagy tömeg tüntetett, a pap közismerten kormánypárti volt. Többek között „Gyere ki, vén huncfutV kiabálták neki. A községi bíró felesége is a baloldali politikát támogatta, a kormánypártra szavazottak családtagjait sárral dobálta. Másik helyen nagyobb tömeg csúfolkodott egy kormánypárti szavazó háza előtt, ahol ütemesen kiabálták: „Megettétek a birkahúst, mé, mé, mé\" (ibid., 114. sz.) A csúfolkodás arra utalt, hogy a kormánypárt etetéssel-itatással (birkagulyás adagok kimérése történt) igyekezett szavazókat fogni. Ez azonban nem sikerült, a mandátumot a függetlenségi jelölt szerezte meg. A csákvári pótválasztást június 9-én és 10-én (ibid., 173. sz.) bonyolították le, holott az országgyűlés már április 20-án összeült. A késleltetés azzal magyarázható, hogy a mandátumra a kormánypárt számított, és a kerület több falvában igyekeztek híveket szerezni. Ez azonban nem sikerült, bár Cziráky János lovasberényi birtokos, választási elnök, mindent elkövetett a kormánypárti siker biztosítása érdekében. A választási elnök a szavazóhelyiség előtt sorakoztatta fel a katonaságot, és ezek sorfala között mehettek a választók szavazni. A választási eredmény sokáig egyenlőnek mutatkozott a két jelölt — Madarász Jenő és id. Sárközy Kázmér — között, de a lovasberényiek megjelenése és egyöntetű Madarászpártisága a küzdelmet egyszerre eldöntötte. Id. Sárközy Kázmér jelöltségét visszavonta, a mandátum Madarász Jenőé lett (ibid., 198. sz.). Cziráky János Csákváron a kormánypárti vereséget a Deákpárt vezéreinek gyengeségében látta. Úgy véljük, hogy Cziráky állítását az egész megyére, a többi választói kerületben működő kormánypárti vezérekre is általánosítani lehet. A Deákpártnak nemcsak a nép nagyobb tömegeinek, hanem a választópolgárok egy részének az ellenzékiségét is el kellett viselnie. A Deákpárt csákvári vereségéről Cziráky János azt írta a főispánnak: „hogy ez a pártot vezénylők nem eléggé tevékeny munkálkodásának és elkésett buzgalmaiknak a következménye." Példának felhozza a március 16-i szavazási eredményt, amikor Madarász és Sárközy között mindössze 24 volt a szavazatarány az előbbi javára. A kormánypárti vezérek ugyanekkor tehetetlenek voltak, nem mozgósították még azt a helybeli kb. 100 szavazati joggal rendelkező lakost sem, akik Sárközy hívei voltak (ibid., 200. sz.). A Deákpárt a választások előtt is népszerűtlen volt, s a pártvezérek más elnevezés alatt szervezték a gyűléseket is. Egyik helyen szabadelvű, másutt egyenlőségi pártnak nevezték a kormánypártot, Székesfehérvárt a Századunk с lap köré csoportosultak vallották a kormánypárti politikát (A Nép Zászlója 1868. máj. 30). Az 1869. évi országgyűlés előtti képviselőválasztás során a baloldali politika Fejér megyében nagy győzelmet aratott. Schwarz Gyula, Salamon Lajos, Madarász József, Madarász Jenő megválasztásával négy képviselőt küldött a parlamentbe, míg a kormánypártnak a hatósági támogatás ellenére is csak ifj. Szőgyény Marich Lászlót és Zichy Nándort sikerült megválasztania. 175