Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 23. 1984-1985 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1987)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A Fejér megyei önkormányzat újjászervezésének kérdései 1860–1869. – Die Neuorganisierung der Selbstverwaltung des Komitats Fejér 1860–1869. p. 155–176.

A Pesti-Munkásegylet tisztviselője volt. A korai munkásmozgalomban kifejtett tevékenységével a Szélsőbalpárthoz került. Madarász lapja a munkásmozgalomról elismerő hangon nyilatkozott, és a munkásegyletet a párt egyik jelentős tartalékának tartotta. így ír róla a Nép Zászlója című újság: „A munkás világ között egész mozgalom támad. Kezdenek ébredni, hivatásukat felfogni." Az olvasókörök és különböző társas egyletek mellett a Szélsőbalpárt igazi támaszai a demokrata körök voltak. Ezeket 1868 nyarától gyorsan hozták létre a községekben, s hamarosan ki is álltak 1848 eszméi, majd a társadalmi reformok mellett. Székesfehérvárt a demokrata kört Schwarz Gyula 1867. december 26-án alapította. Ő tagja lett a demokrata körök országos választmányának. A bicskei járási demokrata körök szenezését 1868 tavaszán kezdték meg, központi tisztikara Felcsúton volt. A felcsúti szervezet vezetői Letenyei Lajos és Vasanics László lettek (ibid., márc. 21.). A demokrata körök ügyeltek arra, hogy a választói joggal rendelkezők neveit összírják és így azokmegjelenhettek a választói székhelyeken, és szavazatukat a Szélsőbalpárt jelöltjére leadhatták. A demokrata körök társadalmi célok megvalósítása érdekében is felemelték szavukat. A felcsúti szervezet vezetői szerint az egész csákvári járás területén a dolgozó rétegek életszínvonala igen alacsony. Az elmúlt években a gyenge termés miatt alig tudtak a parasztok megélni. Az; államkincstár rossz helyzetükre nem volt tekintettel: az aránytalanul magas állami adót, ha kellett, a hatóság végrehajtással szedte be. Magas volt a járás községeiben a pótadó is. Ez minden adóforint után 5—15 krajcárig terjedt. A demokrata körök ezért gazdasági szervezkedésbe kezdtek. A kör vezetői szerint a földműves lakosság helyzetének javítását elsődlegesnek kell tekinteni. Olyan pénzintézetek létrehozását javasolták, amelyek a telkes gazdáknak, a zselléreknek azonnali segélyt nyújtottak volna. Javasolták, hogy a községekben takarékmagtárakat állítsanak fel, ahová több száz mérő gabonát lehet összegyűjteni. ínség esetén a magtárból kiosztott gabona megvédheti a község lakosságát az elnyomorodástól. Másik javaslat: hozzanak létre járási népbankot községi fiókhellyel. A népbanknak meg kellett volna védenie az adózókat az uzsorásoktól, akik az eladósodott telkes gazdák birtokaira szívesen nyújtottak kölcsönt, amellyel a birtokok nagyobb részét maguknak szerezték meg. A telkes gazdáknak 1868-ban egyszerre két évi adóhátralékot kellett megfizetniük, ami az uzsorásoknak jövedelmet, az adózóknak ínséget hozott. Az állami és a megyei adók mellett az el nem törölt feudális terhek is a nép vállán nyugodtak. 1868-ban fennállott a szőlődézsma, a regaléjogból eredő privilégium s léteztek még a volt kontraktualisták terhei is. A felcsúti demokrata kör vezérei Madarász Józsefnek megírták, hogy a képviselők a nép érdekeit akkor képviselik az országgyűlésben, ha követelik a 48-as törvények érvényrejutását. Hamarosan több községből — Bicskéről, Alcsútról, Tabajdról — érkezett hír, hogy demokrata köröket alakítottak. Egy alcsúti tudósítás szerint : „az egész Vértesalján és a váli völgy községeiben kevés az áruló". A lakosság túlnyomó többsége 1848 szellemében kívánja az ország kormányzatát: 1867-et árulásnak, a volt köznemesség opportunizmusának tulajdonították, „1848 ma is az egész nemzetet szorítja hő kebléhez, míg 1867 csak néhány ezer hivataláért áhítozót vonzott" — írták az alcsútiak. Deák Ferencről és követőiről is kossuthi szellemben nyilatkoztak. Szerintük a kiegyezés megvalósítóját a közéletben lehet bölcsnek nevezni, de ez a bölcsesség nem több annál az együgyű embernél, aki azt hitte, hogy a tököt virágcserépben tenyésztik. Bátran bírálták a kiegyezés megalkotóit, és Júdásnak titulálták Deák Ferencet is (ibid., júl. 4.). Említették, hogy a szőlődézsma a hatvanas évek végén is érvényben van, sőt egyes földesurak ezt újra szokásba hozták, annak ellenére, hogy azt az ötvenes években megszüntették. Lovasberényben Cziráky János 1859ben 43 ezer forint megváltási összeget kapott szőlődézsmaváltságként Erről a szőlőtulajdonosok megfelelő dekréteket kaptak, amelyeken a „nem adós" kifejezés szerepelt. A nagybirtokos a lovasberényi szőlők használata fejében a hatvanas évek közepétől újra feudális jellegű követeléseket támasztott. Amikor a szőlőbirtokosok ezt megtagadták és nem voltak hajlandók fizetni, a nagybirtokos a megyei hatóság segítségét kérte, hogy a dézsmát adóhátralékként hajtsák be. Rozgonyi György főszolgabíró Lovasberényben a nagybirtokos érdeke mellett állt ki, holott a nép joggal elvárta volna tőle, hogy az igaz ügy mellett kardoskodjék. A főszolgabíró a szőlődészmát a tulajdonosoktól behajtotta; pandúrokat vezényeltetett a mezővárosba, akik hatósági kiküldöttel együtt a házaknál zálogolni kezdtek. Közben a főszolgabíró a városházán hivatalukból elbocsátott a községi esküdtek közül három személyt — (Balogh Jánost, Kéri Istvánt, Vörös Mihályt) — mivel nevük szerepelt a 200 lovasberényi szőlőtulajdonos kérvényén. Nem vitás, hogy a mozgalom élén az esküdtek állottak, ami a szélsőbalpárti eszméknek bő táptalajt nyújtott. A baloldali politikai hangulatot a hatóság is érzékelte, ezért terrorral törte le a lovasberényiek mozgalmát. Izgatóknak nevezte az esküdteket, azután még több telkes gazdát. Ezek között volt Pap József, aki a főszolgabíró jelenlétében tiltakozott a hatósági eljárás ellen. Rozgonyi György azonban régi vágású tisztiviselő volt, aki a megye intézkedései ellen nem ismert ellentmondást ; Pap Józsefet a pandúrokkal maga elé hurcoltatta és saját kezével többször arcul verte. Ez a lovasberényi eset nagy politikai vihart kavart. Madarász József tudomására hozták a történteket. Madarász szerint a főszolgabírónak nem volt joga, hogy az esküdteket leváltsa, Lovasberény mezővárosnak autonómiája van, amelybe a főszolgabíró nem szólhat bele. Az arculverési esetet ázsiai barbarizmusnak minősítette, amelynek egy szabadelvű korban nem lenne szabad megtörténni. Madarász József szerint hasonló eset még Lengyelországban is visszatetszést vált ki, ahol a lengyel parasztokkal szemben a cár tisztviselője áll. Úgy vélte, hogy Lovasberénynek a megye igazságot fog szolgáltatni. 1868. augusztusában Fejér megye közgyűlést tart, ahol az esetet meg kell tárgyalni (Bizottmány, 1868; nyári ülés). Az esetet a megyei hatóságnak a főszolgabíró azzaljelentette, hogy a lovasberényi esküdtek izgattak a nép körében a főszolgabíró rendelkezései ellen. A leváltás törvénytelen voltával tisztában volt, de azt utólagos helybenhagyás reményében — a helyzet követelte szükségszerűség miatt — tette meg, és egyben az ügyet a büntetőtörvényszék elé rendelte. A főszolgabíró kérte a bizottmányi közgyűlést, hogy az esküdtek felfüggesztését hagyja jóvá. A közgyűlés a felfüggesztést érvényesnek nyilvánította, de a szőlődézsma ügyben a megyei számvevőt kiküldte Lovasberénybe. 171