Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 22. 1982-1983 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1985)

Irodalom – Besprechungen - Lukács László: Csépa. Tanulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből I-II. p. 172–174.

FÜLEP—

BURGER 1974 FÜLEP 1984 Gesztelyi 1978 KOCZTUR 1964 KUZSINSZKY 1920 LŐRINCZ 1977 MÓCSY 1959 Nagy 1958 RLU Tóth 1976 Tóth 1983 Tóth 1984 Visy 1979/80 WOSINSZKY 1896 F. FÜLEP—

A. Sz. BURGER, Pécs római kori kőemlékei. (Die römerzeitlichen Steindenkmäler von Pécs). DuDolg VII, Pécs. F. FÜLEP, Sopianae. The history of Pécs during the Roman era, and the problem of the continuity of the Late Roman population. Budapest. T. GESZTELYI, Terra Mater ábrázolás egy sopianaei oltáron. (A Terra Mater representations on an altar from Sopianae.) AÉrt, CV, 51—53. É. KOCZTUR, Somogy megye régészeti leletkatasztere (Archäologisches Fundortverzeichnis des Komitats Somogy). RégFüz И/13. В. KUZSINSZKY, A Balaton környékének archaeologiája. (Die Archäologie der Plattenseegegend). in : A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei. (Ergebnisse der wissenschaftlichen Erforschung des Balatons.) Bd. III, Teil 1/2. Budapest. B. LŐRINCZ, Pannonische Stempelziegel I. Limes-Strecke Annamatia — Ad Statuas. DissArch II/5 (1976). A. MÓCSY, Die Bevölkerung von Pannonién bis zu den Markomannenkriegen. Budapest. T. NAGY, Das Mithras-Relief von Paks. AAntHung, VI, 407—430. Abb. 1—4. —A paksi Mithrasdombormü. AÉrt, 85, 7—17. Der römische Limes in Ungarn. Hrsg. J. FITZ, Székesfehérvár, 1976. E. TÓTH, Ságvár. AÉrt, CHI, 295 — RégFüz, XXIX, 42. E. TÓTH, Dombóvár—Alsóhetény puszta. AÉrt, CX, 295. — RégFüz, XXXVI, 40—41. E. TÓTH, Dombóvár—Alsóhetény puszta. RégFüz XXXVII, 50. Zs. VISY, Neuere Militärdiplome aus Pannonién. — Újabb pannóniai katonai diplomák. A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve. (Annales Musei Szekszárdiensis de Béri Balogh Ádám Nominati) X—XI, 1979—1980 (1982), 59—132. M. WOSINSZKY, Tolnavármegye története az őskortól a honfoglalásig. (Geschichte des Komitats Tolna von der Urzeit bis zur Landnahme.) I

—

II, Budapest. Csépa. Tanulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből I—II. Palóc kutatás. Tematikus és lokális monográfiák V. Szerkesztette: BARNA GÁBOR. Eger—Szolnok, 1982. 629 p., XIV tábla. Nehéz dolga van a Csépa kötet bírálójának, ismertetőjének, mivel mindazokat a kutatással kapcsolatos elméleti-módszertani kérdéseket, eredményeket, amelyeket egy bírálatban vagy ismertetésben elmondhatna, Barna Gábor, a kötet szerkesztője már leírta a könyvet záró, Csépa — egy alföldi palóc kirajzás népéletéről című összegzésében. Ezt a nagyszerű összefoglalást nem ismételhetem meg, így a tárgyi néprajzi tanulmányokkal kapcsolatos vitaindítómat azzal a kérdéssel kezdem, hogy Szentgál, Átány vagy Tápé után a Csépa kötet, egy újabb mélyfúrás, tudott-e valami újat hozni néprajztudományunk számára^). Aki a több mint 600 oldalas művet vagy akár csak Barna Gábor említett összegzését elolvassa, erre a kérdésre egyértelműen igennel felel. Újat elsősorban a csépaiak eredeti lakóhelyéről, Nógrád, Hont megyéből a XVIII. század első harmadában, magukkal hozott és részben megőrzött kultúrelemek, valamint az új, alföldi környezetben átvett műveltségi elemek kimutatása révén hozott a csépai kutatás. Ezt, a kötet legtöbb tanulmányában felbukkanó kérdést Barna Gábor így összegezte: „A csépai hagyományos műveltség egész rendszere eltér az északi magyar (palóc) kulturális képtől, de benne számos olyan jelenséget, jelenségcsoportot találunk, amelynek szálai, eredői erre az észak-magyarországi területre vezetnek. Az Alfölddel való összehasonlításban pedig úgy is fogalmazhatunk, hogy a csépai paraszti műveltség lényeges vonásaiban megegyezik az alföldi műveltségi képpel, de benne nagyon sok olyan elem található, amely ettől az alföldi kultúrától eltér, párhuzamai viszont az északi magyar palócnak tartott kultúrában vannak meg. S ezek a jelenségek több, mint két évszázadon keresztül úgy maradtak fenn, hogy közben Csépának semmiféle kapcsolata sem volt a kibocsátó területekkel. E jelenségek tehát a kultúra belső mozgásának, belső törvényszerűségeinek megfelelően őrződhettek meg, minden újabb külső ráhatás nélkül". Barna Gábor Összefoglalásában táblázatban mutatta be a csépai műveltség Palócföldre, illetve az Alföldre (1) Elhangzott a Magyar Néprajzi Társaság 1984. április 25-én rendezett vitaülésén, ahol négy felkért bíráló fejtette ki véleményét a 16 tanulmányt tartalmazó Csépa kötetről. Paládi-Kovács Attila a palóc kirajzás kérdésével foglalkozott, Hajdú Mihály a népnyelv, Ferenczi Imre a folklór, az ismertetés szerzője az anyagi kultúra területére tartozó eredményekről tartott vitaindítót. jellemző elemeit. A táblázatból kitűnik, hogy a magukkal hozott kulturális jegyek közül számos az anyagi kultúra : a népi táplálkozás és a kendermunka területén maradt meg. Az 1967-es egri palóc-tanácskozás nyomán úgy tűnt, hogy a néphit és a népszokások területére tartozó kulturális jegyek a legalkalmasabbak etnikus kapcsolatok kimutatására (Diószegi 1968, 130—139). Később, a Jászdózsa kötet eredményeként már az anyagi kultúra területére eső kulturális jegyek: így a népi építkezésből a mestergerendát alátámasztó boldoganya, a kenyérsütésnél a kovászmag használata és a kendermunka néhány eszköze, technikája is ilyen kulturális jegynek bizonyult (Szabó 1973, 321). A Csépa-kötetben négy tanulmány foglalkozik az anyagi kultúrával. Ez nem azt jelenti, hogy az anyagi műveltségnek csak négy területét dolgozták fel. Magyari Márta Csépa falun kívüli kapcsolatai című tanulmánya az anyagi műveltség számtalan területét érinti. Bellon Tibor és Botka János tanulmánya nem csupán a földműveléshez, hanem a gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodáshoz, a halászathoz, vadfogáshoz és a szőlőműveléshez is szolgáltat adatokat. Megemlítem, hogy a csépai szőlőművelésről Botka János már korábban tanulmányt jelentetett meg (1976). Bereczki Ibolya Csépa népi táplálkozása című tanulmányában a gyűjtögetéssel is foglalkozik. Csépa népi építkezését Sztrinkó István dolgozta fel. Az anyagi kultúra területéről az állattartás és a teherhordás témáival nem foglalkozik a kötet. Csépa híres lótenyésztésére Magyari Márta és Bereczki Ibolya tanulmánya is utal. Az állattartás és a teherhordás témákban Csépára vonatkozó adatokat Szolnok megye Néprajzi Atlaszában is találunk. Magyari Márta tanulmányában a magyar néprajzban elsőként foglalta össze egyetlen falu és a közelebbi-távolabbi környezet közötti kapcsolatokat. Korábban inkább egy-egy tájon belül (Abaúj, Baranya, Kelet-Dunántúl) vizsgálták ezt a kérdést (Barta 1977, 83—93; Andrásfalvy 1978, 231—243; Lukács 1983, 185—199). Magyari Márta Csépa és a külvilág kapcsolatait két nagy csoportban tárgyalja. Elemzésében a gazdasági kapcsolatokhoz az árucsere néprajza, a munkakapcsolatok; a nem gazdasági jellegű kapcsolatokhoz a búcsújárás, a betlehemes csoportok migrációja, a halottlátó, a fényképész, a kórház felkeresése és a házassági kapcsolatok tartoznak. Csépa a legszorosabb kapcsolatokat a szomszédos tiszazugi falvakkal tartotta fenn. A közeli városok, városias települések közül a legintenzívebb kapcsolatban Kunszentmártonnal állt. Az árucsere és a munkakapcsolatok területén a Dél-Alfölddel: Békés, Csongrád megyével fenntartott kapcsolatai a leginkább figye172