Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 21. 1981 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1984)

Tanulmányok – Abhandlungen - Demeter Zsófia: Summások Fejér megyében. – Gedingarbeiter im Komitat Fejér. p. 221–234.

segíthet emberen? Segítettek nekik szalmát keríteni, elmosogattak helyettük, pokrócot kölcsönöztek. Még vendégül is látták őket ,.." (ibid., 203). A gazdaságok igyekeztek elejét venni a summások szervezkedésének, összetartásának is. Kifejezetten törekedtek arra, hogy különböző helyről toborzott summáscsapatokat alkalmazzanak. Az előszállási uradalom például 1944-ben a helyi summások mellett Terpesről, Fedémesről (Heves m.), Pórszombatról (Zala m.), Tarpáról (Bereg m.), Mezőkövesdről (Borsod m.), és a Kárpátaljáról hozatott munkáscsapatot (LENCSÉS 1982, 67; Lencsés 1963, 192). Megjegyzendő, hogy az egyes csapatok szerződéses bére különböző volt. Az előszállási uradalomban, de másutt is általánossá vált az, hogy a mezőkövesdiek bére volt a legnagyobb, az ő munkájukat tartották az uradalmak a legmegbízhatóbbnak. Ebben a megítélésben kétségtelenül közrejátszott az is, hogy a matyók munkaszervezői voltak a legügyesebbek, az ilyenfajta munkavállalásnak ott alakultak ki a legjobb hagyományai. A matyók munkájához és béréhez való viszonyításnak mindig volt azonban olyan „diplomatikus" oldala a gazdaság részéről, hogy ezzel a kiemeléssel a többiek igényeit tartósan igyekeztek a lehető legalacsonyabb szinten tartani. A múlt század utolsó évtizedeitől az I. világháborúig terjedő időben Fejér megye területére elsősorban Borsod, Heves, Nyitra, Trencsén, Ung, Bereg, Csongrád, Békés, Vas és Zala megyékből érkeztek summáscsapatok. Az I. világháborút lezáró békeszerződések értelmében több terület kiesett később ezek közül. Pótlásukra megnőtt a borsodiak tömege: Mezőkövesd, Tard, Szentistván, a matyó falvak mellett érkeztek csapatok Szomolya, Bogács, Tibolddaróc, Domaháza területéről. Hevesből Felsőtárkány, Noszvaj, Ostoros, Bodony, Mátraderecske, Terpes, Fedémes: Nógrádból Rimóc, Varsány, Hollókő, Nagylóc, Magyarnádor, Herencsény; Békésből Gyoma, Endrőd; Zalából Mindszentkálla, Barabásszeg, Zalabaksa és Pórszombat községekből érkezett a summások többsége (Lukács 1983. 186). Érdekességként megemlítendő, hogy még a békekötések után, 1920-ban Burgenland tartomány megalakulásakor is érkezett egy 60 fős summáscsapat Feketepusztára erről a területről (Demeter 1981, 58—59). Végül álljon itt néhány adat az útrakelt summástömegek nagyságrendjének érzékeltetésére. 1940-ben 51 396summást szerződtettek az országban. Ebből az akkori Fejér megyébe érkezett 6993 (Nádujfalvy 1941, 204). A mai megyei terület ehhez képest az akkor Veszprémhez tartozó mezőföldi enyingi járással kiegészítendő; kb. 3500 fő érkezett ide. Tehát az országos vándorlás egytizede érkezhetett megyénk területére (Heller 1941, 393). 1941-ben a Fejér megyébe szerződöttek száma 11 106, 1942-ben 17 964 volt, ebből idegen vármegyéből érkezett 1941-ben 10 329, 1942-ben 16 036. Saját megyén belül helyezkedett el 1941-ben 777, 1942-ben 1928 summás (Mozolovszky 1942, 333; Mozolovszky 1943, 560). Az ittjártak közül a legérdekesebb sors talán a letelepülőké. Sokan maradtak végleg ezen a tájon, rendszerint úgy, hogy ide házasodtak. Egy tömbben települt azonban le itt a felszabadulás után Bodony községből 161 család, ők alapították az egykori Ercsi községhez tartozó Besnyő pusztából a mai községet. A földosztáskor itt, egykori summás-munkahelyükön kaptak földet, egy-egy család maximálisan 15 holdat. Összesen 1100 holdat fogtak így művelés alá a honfoglalók (FARKAS Heves megye 1969, 128). Az uradalmak és a summások A summástoborzás minden esetben az uradalmak munkaerőszükségletének kielégítésére kezdődött el. A II. világháború éveiben, a katonai szolgálat és a háborús termelés miatt nagy munkaerőínség alakult ki. Célszerű tehát az uradalmak elvárásainak, feltételeinek érzékeltetésére a ránkmaradt munkaszerződéseket elemezni. A gazdaságok a különböző ajánlkozó gazdákkal, vagy munkásvállalkozókkal vették fel a kapcsolatot. Fedémesről a katolikus pap írt ajánló sorokat a zirci apátság előszállási uradalmába (LENCSÉS 1982, 63), Pórszombatról Mánfai Károly volt summás maga ajánlkozott levélben csapat toborzására: „Én 1930 és 1928-as években mint mezőgazdasági munkás Előszálláson voltam s most vállalkoznék arra, hogy Zala vármegye ezen részéről munkásokat szedjek össze" (Boros 1967, 241). Az ajánlkozó gazdákról, a munkabérigényekről és a már megkötött szerződésekről a munkásvállalkozók tudósították az uradalmakat. A Mezőkövesden szerződtetett csapatokkal az előszállási uradalom például sokáig Reményi (Regula) József munkaközvetítő útján állt kapcsolatban, tőle is tájékozódtak (LENCSÉS 1982, 65). Ugyancsak munkaközvetítő útján toboroztak 1919. elején Jászladányban az ercsi bérgazdaság, illetve a Csákvárhoz tartozó Fornapuszta gazdasága számára munkásokat. Heves vármegye Hivatalos Lapjának 1941. március 4-i számában közölték az előszállási munkalehetőségeket és azt, hogy mely gazdáknak küldött az uradalom Heves megye területére toborzási engedélyt. Ha a gazda és az uradalom először vették fel a kapcsolatot, több utánjárásra volt szükség. Szabó Gábor Hajdúhadházán a fiatalok kérésére vállalta el a summáscsapat szervezését. írt az alsószentiváni Szluha uradalomba, ahonnan azután a segédtiszt utazott el tárgyalni a gazdához. A feltételek megbeszélése után a gazda jött el Alsószentivánra, pontosabban Benedekpusztára megnézni az elhelyezési és utazási lehetőségeket. „Summásgazdává kétféle módon válhatott valaki. Az egyik: nyáron mint dolgozó hízelgett, árulkodott a gazdatisztnek, lejáratta a summásgazdát és igyekezett a következő évre magának a szerződést megszerezni. A másik lehetőség az volt, hogy karácsony második napján vonatra ült és elutazott Dunántúlra, ahol a nagybirtokok egymást érték és ott addig kilincselt egyik gazdaságból a másikba, míg valahol egy szerződést kapott. Az ilyen ember ha nem kapott szerződést, akkor kevesebbet kért, mint a tavalyi gazda, személyenként és havonként 10 kg búzával, vagy az akkordbérben 1—2 százalékkal, csakhogy ő kapja meg a szerződést" (Koós 1960, 64). A tárgyalásokban az uradalom képviselői tehát rendszerint személyesen vettek részt, így alakult ki az a szerződéstervezet, amelynek alapján a gazda elkezdhette a toborzást. A toborzás már a gazdaságok elvárásai szerint folyt. Eleve meghatározták, hogy milyen korú embereket fogadnak. Az előszállásiak kikötötték, például, hogy 50, később 55, majd azt, hogy 60 évesnél idősebb férfiembert nem szerződtetnek (LENCSÉK 1982, 67). A szükség bizony sok öreg embert kényszerített valamilyen megegyezésre, amire 224