Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 21. 1981 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1984)

Tanulmányok – Abhandlungen - Lukács László: Kakasütés a Dunántúlon. – Rooster beating in Transdanubia. p. 209–220. t. LXXIV–LXXVI.

szóló tanulmányaiban a Dunántúl területéről a baranyai és a Fejér megyei németektől mutatta be a szokást. Hangsúlyozta, hogy a kakasütésnek az eddig ismert variánsokon kívül még egyéb, felderítésre váró változatai is előkerülhetnek (Újváry 1961; 1965; 1980). Tanulmányomban e variánsokat mutatom be saját dunántúli gyűjtéseim és szakirodalmi adatok alapján. Jeles napi kakasütés Hamvazószerdán Mecseknádasd (Baranya m.) német fiatalsága a nagy vendéglő udvarára ment, ahol egy földbe ásott cövekhez kakast kötöttek. Húsz lépésnyire a kakastól egy legény szemét bekötötték, kezébe csépet adtak, s egy hordó körül néhányszor körülvezették, majd a kakas irányába állították. A bekötöttszemű legény feladata volt, hogy a kakashoz menjen, és a cséppel agyonüsse azt. Akinek sikerült, a nap hősének tartották. Sikeres ütés után a legények zeneszóval vonultak be a kocsmába, ahol a kakast megfőzették, megették, mulatoztak (RÉSŐ ENSEL 1866, 201; WLISLOCKI 1893, 45), Mecseknádasd a XIX. századi statisztikai adatok szerint német falu (FÉNYES 1851, III, 125; KOLLERFFY—JEKELFALUSSY 1882, 573). Lakói 1718ban a Rajna vidékéről, Hessenből, Elzász-Lotharingiából és Stájerországból érkeztek (IMRE 1981, 1). A Somogy megyei Pusztaszemes községben a legények hamvazószerdán egy kakast vásároltak, nyakig a földbe ásták. Bekötött szemmel, egy hosszú bottal próbálták a kakast agyonütni. Akinek sikerült azé lett a kakas (Endrei é. n. 208). Pusztaszemes Fényes Elek statisztikai munkájában német, az 1882. évi helységnévtárban magyar faluként szerepel (FÉNYES, IV, 87; KOLLERFFY—JEKELFALUSSY 1882, 791). Lakosainak nemzetiségi megoszlására vonatkozóan Somogy vármegye I. világháború előtt megjelent monográfiájának adatait fogadhatjuk el, amely az 1910. évi népszámláláson alapul: „Házainak száma 65, lakosaié 493, a kik között 140 magyar és 353 németajkú és leginkább róm. kath. vallású... 1677-ben lakatlan helységként Széchenyi György kalocsai érsek nyerte adományul. 1733-ban is még puszta és gróf Széchenyi Zsigmondé. A jelenlegi helység első lakosait 1778-ban telepítette a gróf Széchenyi család köröshegyi uradalmi tiszttartósága. Az első települők mind németek voltak, kiknek utódai részben megmagyarosodtak." (ReiszigVende é. n. 133) Hidegkút (Veszprém m.) német legényeinek farsangi kakas verését H e г к e 1 y Károly leírásából ismerjük (1941, 48). Húshagyókedden a legények vettek egy kakast, hamvazószerdán kiengedték, botokkal zavarták végig a falun, végül agyonverték. Hidegkút a XIX. század közepén német, a XIX. század végén német—magyar falu (FÉNYES 1851, II, 108; KOLLERFFY—JEKELFALUSSY 1882, 318). Eugen В о n о m i a Budai-hegységből 10 olyan német községet (Leányvár, Csobánka, Piliscsaba, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Zsámbék, Üröm, Pesthidegkút, Törökbálint, Diósd) említ, ahol a múlt század végén, századunk első évtizedeiben még gyakorolták a farsangi kakasütést [Hau(n)khäimpfn] (1937, 23—24, 54). Leányváron (Komárom m.) még 1937-ben is rendeztek kakasütést. Hamvazószerda délelőttjén a temető mellett élő kakast nyakig földbe ástak. Köréje 4 m átmérőjű kört rajzoltak; a kakasütés nézői, résztvevői e körön kívül álltak. A kakasütésre jelentkező legény (Hahnkämpfer) szemét bekötötték, kezébe kardot, kaszát vagy botot adtak; s ráparancsoltak, hogy háromszor forduljon meg a saját tengelye körül. Minden vállalkozó három ütéssel próbálkozhatott; az ütésekhez a zenészek doboltak, trombitáltak. Addig tartott a játék, amíg valakinek sikerült a kakast lefejezni vagy leütni. A kakasból és több baromfihúsból a vendéglőben készítettek ebédet, amit a legények közösen fogyasztottak el. Az ebéd költségeit azok a legények állták, akik sikertelenül próbálkoztak a kakasütéssel. Pesthidegkúton (korábban Pest m., ma Budapesthez tartozik) az 1920-as évek végéig a kocsmában történt a kakasütés. A kakast levágták, majd egy cserépfazék alá tették. Bekötött szemmel bottal kellett a cserépfazekat eltalálni. Akinek nem sikerült, egy liter bort fizetett. Süttőn (Komárom m.) a II. világháború előtt még gyakorolták a farsangi kakasütést. A bekötött szemű legénynek bottal kellett leülni a földbe ásott kakast. Díjat tűztek ki a kakas fejére (Szoboszlainé 1950,18). Süttő német lakosságú falu (FÉNYES 1851, IV, 48; KOLLERFFY—JEKELFALUSSY 1882, 763). A Komárom megyei Taton a község fennállásának 800. évfordulója alkalmával rendezett ünnepségsorozatot 1981. március 1-én, farsangvasárnap kakasütéssel nyitották meg. Az eseményről Beate Dohndorf tudósított a magyarországi németek hetilapjában: „A jubileumi ünnepségek nyitányát a kakassal történő téltemetés jelentette. Ezernyi kíváncsi gyűlt össze az utcákon, hogy ezzel a régi népszokással búcsút vegyen a téltől. Egy bekötött szemű legény, a saját tengelye körüli megforgatás után, kaszával vágta le a tőle 16 lépésre nyakig földbe ásott kakas fejét. Több eredménytelen kísérlet után végül Bugárdi Balázs lett a tél legyőzője. A ritus szerint a lefejezett kakast végül a győztesnek sütik meg, aki Taton elősegítette a tavasz eljövetelét." (1981, 5) A táti kakasütésről Láncos Zoltán, a budapesti Néprajzi Múzeum munkatársa is megemlékezett a Magyar Nemzetben (1981, 8). Cikkében a régi szokások felújítását javasolta: „Bár babonákon alapulnak, de kedvesek, elődeink hiedelemvilágát, gondolkodásmódját tükrözik ezek a népszokások. A tátiak módjára — felújításuk a mai fiataloknak és az idősebbeknek egyaránt vidám szórakozást nyújtva nagymértékben elősegíti a közössépi szellem, az összetartozás érzésének megerősödését is." A táti kakasütésen, de főleg Láncos Zoltán javaslatán felhördültek az állatvédők. Tiltakozásuknak nemcsak levelekben, hanem a lapokban is hangot adtak; a táti kakasütés körül így sajtóvita bontakozott ki a Magyar Nemzet, az Élet és Irodalom és a Dolgozók Lapja hasábjain (fürjes 1981,9; Pomogátsné—Szekér 1981, 9). A vitát végül Katái Ferenc, a táti honismereti kör vezetője zárta le a Magyar Nemzetben megjelent Utószó Táthoz című cikkével (1981, 10). К á t a i Ferenc levélben tájékoztatott a szokás múltjáról: a táti legények 1944-ig minden húshagyókedden rendeztek kakasütést. Tát a XIX. század második és századunk első felében német és magyar lakosságú község (KOLLERFFY—JEKELFALUSSY 1882, 867; Reiszig é. п., 38). Sóskúton (Pest m.) farsang végén a szlovák legények egészen a II. világháborúig háromnapos táncmulatságot rendeztek a vendéglőben. A bálnak, s vele a farsang időszakának húshagyókedd éjjelén a tizenegy órai harangszó vetett véget. Másnap, hamvazószerdán délelőtt, a legények a kocsmából indultak maskarázni. Két legény alakította a maskarák szerepét. Közülük egyik nőnek öltözött. Mind210