Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 20. 1980 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1983)

Állandó kiállítások. – Stndige Austellungen. p. 286. - Kovács Péter: Új Magyar Képtár. p. 286–287.

SZABÓ KLÁRA SIKLÓSI GYULA Tombeaux aux environs d'Intercisa. Alba Regia, XVII, 1979, 251—262. Vaisselles de bronze sur la frontière pannonienne. (entre Vêtus Satina et Lussonium). Roman Frontier Studies 1979. BAR Int. Ser., LXXI, 1980, 715—728. A szabadbattyáni Kula régészeti-történeti kiállítása az Országos Múzeumi és Műemléki Hónap során nyílt meg. A torony történetét és Fehérvár törökkori védelmében játszott szerepét bemutató kiállítást Gerő Győző, a Budapesti Történeti Múzeum főmunkatársa állította össze. Az István Király Múzeum Schaár Erzsébet Gyűjteménye, amely korábbi vásárlásokból és a kitűnő szobrász megvásárolt hagyatékából alakult ki, ideiglenesen a Smohay-házban kapott helyet. 1980. szeptember 27-én dr Németh Lajos, tanszékvezető egyetemi tanár nyitotta meg a Március 15. utcai új épületünkben a székesfehérvári Új Képtár első kiállítását. Terveink szerint a barokk rendházépület műemléki felújítása után az utcai frontra néző első emeleti termek, s az előttük húzódó széles folyosó fog állandó otthont adni képzőművészeti gyűjteményünknek. Az elmúlt két évtizedben a Csók István Képtárban és az István király Múzeumban rendezett kiállításokkal országos kultúrpolitikai rangot vívott ki magának Székesfehérvár. A kiállításokkal párhuzamosan komoly gyűjtőtevékenységet is folytattunk. A rendelkezésre álló szerény anyagi eszközök mellett elsősorban művészek és magányosok ajándékaival gyarapodott gyűjteményünk, a későbbiekben pedig egyre jelentősebb mértékű támogatást kaptunk a Művelődésügyi, illetve később Kulturális, majd Művelődési Minisztériumtól és a Magyar Népköztársaság Művészeti alapjától. A ma már rendszeres külső segítséget, ajándékokat elsősorban annak a tekintélynek köszönheti a múzeum, amelyet hosszú időre visszanyúló tudatos kiállítási tevékenységével vívott ki. 1976-ban — felmérve a gyűjtemény eddigi adottságait, s figyelembe véve azokat az objektív körülményeket, amelyek következnek Fehérvárnak az országban elfoglalt földrajzi helyzetéből épp úgy, mint kulturális adottságaiból, hagyományaiból, s egyre növekvő belső kulturális étvágyából — kidolgoztuk a képzőművészeti gyűjtemény távlati fejlesztési elképzeléseit. így egyrészt számbavettük azokat a hiányokat, amelyeket mindenképpen pótolnunk kell, ha a század magyar művészetéről átfogó képet akarunk nyújtani. Másrészt meghatároztuk a fejlesztésnek azt a speciális célját, ami a fehérvári gyűjteménynek a jelenleg párhuzamosan alakuló vidéki képtárak sorában valamifajta jellegzetességet adhat. Ez a „specialitás" gyakorlatilag két dolgot jelent: egyrészt a kortárs anyag gyűjtésén belül — tükrözve kiállításpolitikánkat is — erősebb hangsúlyt igyekszünk biztosítani a régi és újabb avantgárdé törekvéseknek: Kassáktól és Kornisstól mondjuk Deimig és Hencze Tamásig és tovább Jovanovitsig, másrészt pedig szeretnénk továbbra is megőrizni képtárunkban a szobrászatnak a számban és minőségben is meghatározó szerepét, ami már ma is jellegzetessége a székesfehérvári gyűjteménynek. Sajnos a valóban tudatos fejlesztéshez szükséges anyagi fedezetet nem sikerült megszerezni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy úgynevezett „történeti" hiányaink pótlása tovább késik. A jelenlegi feltételek azt teszik lehetővé, hogy a kortárs törekvésekkel szinkronban maradva küzdjünk a további lemaradás ellen. A nehézségek ellenére is elmondhatjuk, hogy gyűjteményünk a hatvanas évek közepe óta nemcsak számszerűen növekedett, hanem minőségben is erősödött és sikerült kialakítani egy meglehetősen határozott karaktert is benne. Ez a határozott karakter Emberfejes szenteltvíztartó töredéke a székesfehérvári Szigetről. Alba Regia, XVII, 1979, 297—302. Az Új Magyar Képtár első négy helyiségében, a Március 15-e utca 6 számú múzeumépületben a Kulturális Minisztérium által a képtár számára megszerzett hagyatékok, Bokros Birman Dezső szobrai, Vajda Lajos, Ország Lili és Kondor Béla képei kerültek kiállításra. A Képtár, őrzési problémák miatt, a közönség számára még nem nyílt meg. eredményezte, hogy az elmúlt években több külföldi kiállításon mutatkozhatott be képtárunk, az NSZK-ban, Lengyelországban és Olaszországban. Ezek a kiállítások is bizonyították, hogy anyagunk már jelenleg is alkalmas állandó jellegű bemutatásra. Ilyen előzmények után határoztuk el, hogy a Március 15. utcai épület teljes felújítása előtt az adott lehetőségeket kihasználva, néhány teremben megrendezzük az Új Képtár első kiállítását. A pillanatnyilag rendelkezésünkre álló terület nem engedte volna meg, hogy akár történeti, akár valamiféle művészeti tendencia szempontjából igyekezzünk a néző elé egy kicsit is áttekintő képet rajzolni. Ezért is választottuk azt a megoldást, hogy a négy teremben négy olyan elhunyt művész alkotásaiból állítottunk össze egy kis kollekciót, akiknek személye, vagy művei korábbi kiállításainknak is reprezentánsa volt, s egyben reprezentánsai gyűjteményünknek is. Az első teremben Bokros Birman Dezső (1889—1965) kisplasztikáit és néhány rajzát állítottuk ki. Bokros Birman a század magyar szobrászatának egyik meghatározó alakja. A Medgyessy és Ferenczy nevével fémjelzett klasszicista irányzat mellett elsősorban az ő expresszív stílusa nyitott új utakat és távlatokat a fiatalabb nemzedék számára. 1968-ban, három évvel halála után, a Csók István Képtárban rendeztük meg emlékkiállítását, majd, amikor örököse Gera Éva festőművész és a Kulturális Minisztérium jóvoltából hagyatéka múzeumunk birtokába került, 1978-ban az István király Múzeumban mutattuk be munkáit. Most az Új Képtárban tizenhárom kisplasztikáját — köztük néhány emlékműtervet — három portrét és hét rajzot láthat a közönség anyagunkból. A kis kollekció keresztmetszete Bokros Birman munkásságának. Egyik rajzunk és a Jónap Andrásné portré még 1915-ben keletkeztek, míg az Álló férfi bronza egyike az életmű utolsó darabjainak, 1964-ből. Jellegzetes értékei az életműnek és a század egész magyar szobrászatának is a kiállításon látható olyan művek, mint az Anya és leánya (1922), a Don Quijote (1929), az Áchim András emlékmű terve (1924), a Madame sans gene (1934), a Dózsa-terv (1946), vagy az Ulysses (1949) derűt és megrendülést egyszerre ébresztő kompozíciója. Átlépve a következő kisebb helyiségbe, Ország Lili (1926— 1978) tizenkét munkájával találkozunk. A korán elhunyt kitűnő festő jelentős kiállításai életében Székesfehérvárott rendeződtek. 1967-ben és 1972-ben is az István király Múzeum adott otthont képeinek. Budapesten halála előtt mindössze egy kisebb műhelykiállítása volt, nagyszabású életmű tárlatát a Műcsarnokban (1979), már nem érhette meg. Ország Lili munkáiból már életében is igen jelentős darabokat szereztünk meg. Ezt a kisebb gyűjteményt tette teljessé a Kulturális Minisztérium ajándékaként hozzánk került hagyatéki hányad. Az Új Képtár kiállításán ennek csak töredéke látható, de e néhány mű alapján is képet ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK Ständigen Ausstellungen Új Magyar Képtár 286