Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 20. 1980 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1983)

Irodalom – Besprechungen - Fülöp Gyula: Jakabffy I., A közép-Duna-Medence régészeti bibliográfiája 1967–1977. p. 269–270.

IRODALOM — BESPRECHUNGEN JAKABFFY, I., A Közép-Duna-Medence régészeti bibliográfiája J967—1977. Budapest, Akadémiai, 1981, 375 lap. Hazai régészetünk mindenkor örömmel fogadta a „Banner— Jakabffy"-t, amelynek legújabb kötete — Banner János elhunytával — ezúttal Jakabffy Imre neve alatt került a kutatókhoz. Jelen kötet 8394 címet sorol fel, nagyjából tíz esztendő régészeti irodalmi termését. Felépítésében igazodik az előző kötetekhez. Tartalma kisebb változásokkal csökkent vagy növekedett. A négynyelvű tartalomjegyzéket és előszót, a feldolgozott folyóiratok—sorozati művek—rövidítések jegyzékét követi a könyvészeti rész: I. Általános rész (1—810); II. Őskor (811—3684); III. Ókor (3685—6292); IV. Korai középkor (6293—7460); V. Magyar őstörténet (7461—8394). A kötetet névmutató és a több néven szereplő helységek jegyzéke zárja. A 8394 tétel éves átlagban 839 címet jelent. A harmadik kötetben 848, a másodikban 652 volt évente. Az előző (1960—66) kötet jelentős növekedése az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején alapított új folyóiratok által megnövekedett publikációs lehetőségeknek köszönhető — különösen hazánkban (pl. Alba Regia, Arrabona, a Veszprémi múzeum Közleményei stb.). 1967—1977 között a romániai és a jugoszláv régészeti könyvkiadás fejlődött jelentősebb mértékben. Az e területekről idézett irodalom ugrásszerűen megnőtt. A két utóbb megjelent bibliográfia mennyiségileg azonos szinten áll, minőségében az újabb a jobb. Mint az előszó is utal rá egy sor érdektelenebb témát és gyűjtőhelyet kihagytak (klasszika archaeológia, napilapok közlései, stb.) (30. lap). A korábbi kiadásoktól eltérően a folyóiratok, sorozati művek és rövidítések jegyzéke (49—56. lapok) az idézett kiadványok után nem közli a feldolgozott évfolyamok számát. így a kutató nem tudja, hogy az egyes kiadványoknál mettől-meddig támaszkodhat a régészeti bibliográfia adataira. Egyetértünk a kötet összeállítójával abban, hogy a sok kifogásoló vélemény ellenére sem változtatott a gyűjtés felső időhatárán. Nemcsak azért, mert „valahol meg kellett állnunk" (29. lap). A XI—

XVII. század régészete tematikájában, módszereiben is némileg különbözik a megelőző korokétól. Ugyanakkor az elmúlt évtizedek jelentős fejlődése nyomán felmerült jogos igényről van szó. Ezt az igényt ma már nem elégíti ki a történeti bibliográfiák segédtudományok — régészet címszava alá besorolható véges mennyiség, sem az Archaeológiai Értesítő éves bibliográfiája. Szükség lenne egy jól átgondoltan szerkesztett XI—

XVII. századi régészeti bibliográfiára, úgy mint az a numizmatikában már megszületett. Az általános rész a korábbihoz képest átalakult (címösszevonások, napi sajtó irodalmának mellőzése, stb.). A napi sajtó régészeti vonatkozású cikkei csak a tételszámot, a szerkesztés munkáját növelték volna. Még érdemi közlés esetén is nehezen hozzáférhető megyei, vagy városi lapokról van szó. Az egyes ásatások eredményei előbb-utóbb amúgy is közlésre kerülnek tudományos kiadványokban vagy legalább is szóban : konferenciákon, előadásokon. A régiségvédelem irodalma az elmúlt időszakban jelentősen megszaporodott — kár volt kihagyni, hiszen a régiségvédelem szorosan összefügg a régészeti munka feltárást követő fázisával, a feldolgozással. A társtudományok címszó alatt elégséges mennyiségű adatot találunk a természettudományok köréből. Eddigi tapasztalatok szerint sok esetben az irodalom hiánya, vagy nem ismerése okozta azt, hogy zátonyra futott egy-egy a muzeológia iránt érdeklődő természettudós segítőkészsége. Tudományágunk amúgy sem bővelkedik az ilyen célra fordítható anyagi eszközökben. Az ásatási jelentések, helytörténet, topográfia címszó (59— 63. lapok) hiányos, egyes megyei kiadványokat idéz, másokat nem. Véleményem szerint inkább ebbe a részbe tartoznak azok a kis jelentések is, amelyek az Archaeológiai Értesítőben és a Régészeti Füzetekben közöltetnek. Ez a fejezet így lenne teljesebb. Az ásatási híradásokat itt is korszakolva lehetne besorolni — a kötet általános elveinek megfelelően — amelyet a köteten belül elhelyezett mutatókkal egészíthetnének ki. Jelen módszer szerint az egyes korszakokhoz, területi egységekhez besorolva hamis képet adnak egy-egy terület, korszak kutatottságáról, még inkább feldolgozottságáról. A kis jelentések — legyenek azok bármily célratörőek, információdúsak — nem érnek fel az ásatási közleményekkel, tanulmányokkal. Mellesleg így az sem derül ki — ti. szétszórva —, hogy nem tudni miért, még az ArchÉrt jelentéseket is válogatva közli a kötet (vö. ArchÉrt 1977 ásatási jelentései). A korszakok közötti arányokat vizsgálva : őskor 287, ókor 206, korai középkor 116, magyar őstörténet 93 címszó évente. Az természetes, hogy az őskor kutatás ilyen arányban képviselteti magát, hiszen a Közép-Duna-Medence történelmének nagyobb részét vizsgálja. Feltűnő a kb. 400 évet felölelő ókor és a hasonló tartamú korai középkor közötti aránytalanság. Ennek okát egyrészt az ókorkutatás jobb tudományszervezésében látom hazai és nemzetközi szinten egyaránt (konferenciák, speciális kolloquiumok, tematikus sorozati kiadványok, stb.). A bibliográfiát áttanulmányozva arra a következtetésre jutunk, hogy régészettudományunk kutatási irányait az 1966— 1977 közötti időben is erősen befolyásolta az egyes kutatók személyisége (felkészültség—érdeklődés). A címszavak gyarapodásán, fogyásán, területi tagozódásán, minőségén mindez jól mérhető. Példának itt az őskőkor kutatást, mint jellemzőt mutatom be. Ez a jelenség többé-kevésbé ugyanígy megtalálható szinte minden korszakban. Az előző kötet hét év alatt 245 tételt, a mostani tíz év alatt 251 tételt hozott. Ez azt jelenti, hogy évente összesen tíz írással kevesebb jelent meg. A csehszlovákiai kutatás L. BáneszésJ. Bárta munkássága révén azonos szinten maradt. Csökkent a hivatkozott szovjet irodalom száma. Az Alföld kutatása T. Dobosi V i о 1 a két közleményével gyarapodott. Az előző kötetben az Alföldre csupán hat utaló szám volt. A Dunántúl kutatása a hivatkozott irodalom szerint minőségében fejlődött (Gábori M., Vértes L., Thoma A., Skoflek L, főképpen a természettudomány). A hazai kutatás azonban egészében véve csökkent. Ennek magyarázatát Vértes László korai halálában kereshetjük. Jelen kötet mindössze 15 címet sorol fel tőle, az előző kötet hét év alatt 57 tételt! Hiánya különösen a magyar Felvidék kutatásában érezhető. Ebben a kötetben a 16 magyar szerző által írt közlések között nem találjuk nevét. Az előző kötetben 35 munka született magyar szerzőtől, abból 17 V é r tes-é volt. Ez a jelenség — bár kissé extrém példa — nagyjából valamennyi korszakra igaz: egyes területek és témák 269