Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 19. 1979 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1981)

Évi jelentés 1979 – Jahresbericht 1979 - Kovalovszky Márta: Szilvitzky Margit kiállítása. p. 303. - Kovalovszky Márta: Kortárs magyar művészet az István Király Múzeum gyűjteményében. p. 303–304.

Ez a korszak állt a gyűjteményes kiállítás középpontjában, az ún. Kis harcos-sorozat, a két változatban készült Niké, a Madáranyó, vagy a Telemark-kompozíció legérettebb alakjában mutatták meg azt a különös világot, ahová Kiss Nagy András már szinte indulásától törekedett. Stílusa kívülről nézve csak keveset változott, mégis világosan érzékelhető, hogy a felületek mögött döntő váltás történt. Szobrai egyfelől megőrizték az anyag érzékletességét, mondhatnánk kézmelegét, a mintázás ősi, lapidáris és szűkszavú mozdulatait, de másfelől — éppen ezeknek az eszközöknek segítségével — új leleteket hozott a felszínre. Mindenfajta külső hasonlóság, stíluselem, archaizálás nélkül a világ archaikus elemeit mutatta fel, mintha pattintott kőbalták nyers töredékeiből, egy régesrégi kultúra évezredekkel patinázott részleteiből épített volna új világot. Igazi nagy ereje abból a tényből fakad, hogy a régi civilizációk — elsősorban az archaiSzilvitzky Margit kiállítása Szilvitzky Margit kiállítása a művész utolsó öt évének munkáit mutatta be, úgy, hogy ezeket egyetlen, erre az alkalomra, az István Király Múzeum képtárának terére komponált, nagyobb méretű textil, pontosabban tér-textil köré csoportosította. A bemutató célja az volt, hogy feltárjuk, megrajzoljuk azt az utat, azt a gondolkodási-alkotói folyamatot, amely magyar textil hatvanas évekbeli nagy nemzedékének legjobbjainál — Szenes Zsuzsánál. Attalai Gábornál, Hübner Arankánál — hasonló irányban játszódott le. A hetvenes évek közepén ugyanis fordulat következett be a műfaj történetében, és a megelőző évek gyors kiteljesedése után, felérve egyfajta teljesség csúcsaira, a művészek egy része abbahagyta a zárt textilkompozíciók készítését, és egyre inkább részletkutatásokra, egyes sajátos jelenségek és értékek vizsgálatára tért át. E vizsgálatok érintették a műfaj csaknem minden fontos kérdését, az anyagok, a technika, a kompozíció, a tárgyszerűség problémáit, és nemegy esetben a textilműfaj határainak feloldásához, átlépéséhez, sőt a textilműfaj megkérdőjelezéséhez is vezettek. Szilvitzky Margit 1976-ban Kőszegen mutatta be azokat a munkáit, amelyeket tértextil-vázlatoknak nevezett: ezeken gyors és bizonyos értelemben rögtönzött módon rögzítette — textilanyagok és más eszközöt (pl. létra) segítségével kutatómunkájának gondolati-vizuális folyamatait. Közvetlenül azután azonban tárgyszerűbb, zártabb kompozciókat készített, amelyek nagyon elemi és érzékletes formában új értékeket, új gondolatokat vezettek be a műfajba. Fehérvári kiállítása volt az első alkalom, hogy összegyűjtve, és így a problémákat és eredményeket koncentrálva láthassuk legutóbbi korszakát. Szilvitzky másokkal együtt, de mégis talán elsőként kezdte alkalmazni a textilművészet alapműveleteit — mint, pl. a tépés, a vágás és a hajtogatás — nem technikai fogásként, hanem gondolkodási módszerként. Az egyszerű anyagok — kenderheveder, vászon — és az egyszerű, ritmikus hajtogatási műveletek tiszta konstrukciókat és szisztémákat eredményeznek; olyan sorozatokat például, mint a heveder térben kirajzolódó íveinek plasztikai értékeit feltáró Átrendeződés, vagy mint a minitextillek egymásrahajtogatott lapjaiban és éleiben felfedezett ellentmondást — a tiszta geometrikus forma és a lágy anyag ellentmondását — illusztráló Sor, Interieur, Fekvő vászonplasztika. Ezek a művek a maguk zártságában és befejezettségében már Az év kiemelkedő kiállítási eseménye volt modern képzőművészeti gyűjteményünk bemutatkozása Firenzében és Milánóban (Arte figurativa contemporanea ungherese). Korábban is kaptunk már meghívást külföldi kiállításra, így 1977-ben Duisburgban Schaár Erzsébet és Vilt Tibor művészetét, 1978ban a varsói Magyar Intézetben kortárs anyagunk egy részét mutattuk be. A firenzei kiállításra október 20—november 11. között került sor a Salone Brunelleschiano-ban, ez volt egyúttal az ottani magyar kulturális hét megnyitó rendezvénye is. kus görög kultúra — iránti vonzódása semmiféle nosztalgikus elemet nem tartalmaz, és ez megőrzi műveit is a másodlagosság veszélyétől. Kiss Nagy András „régészeti kutatómunkája" közben valami mélységes azonosulásra volt képes, csakis így juthatott el egy minden utánzás nélküli, nem archaizáló, hanem lényegében archaikus világhoz, amely végül még egy valóban integráns mitológiát is megteremtett. Ez a különös teljesítmény a kortárs magyar szobrászatban magányosan áll, csupán részleteiben, egyes plasztikai fordulataiban érintkezik Vigh Tamás művészetével. Olyan, mint valami ritka zárvány : miközben folytathatatlannak látszik, egyben meggyőz arról is, hogy az elsüllyedt nagy kultúrák, a betemetett múlt még mindig képes — egy-egy „mélyfúrás" nyomán eleven forrásként feltörni. Kovalovszky Márta lényegében Szilvitzky egy-egy gondolatsorának végeredményét közölték; az 1976-os Fal és Tértextil Biennáléra készített nagyméretű Nyitott folyamat három egysége viszont magát a gondolatfolyamatot is megörökítette. A kiállítás középső terében függő Térnégyzet a hajtogatott rendszerek összefoglalása és a belőlük leszűrhető, továbbvezető eredmények megfogalmazása volt. Az egymás mögött függő vászonnégyzetek közepén csökkenő, majd a középtől ismét növekvő méretű „ablakok" egy 2x2x2 méteres, intenzív sűrűségű imaginárius teret jelöltek ki a valóságos térben. A vászonnégyzetek alsó keretén, az „ablakokon" keresztül egy bordó szalag ívelt fel-le, át az imaginárius téren, mozgásával a szabadság és oldottság képzetét érvényesítette a szigorú és puritán fehér vászon-geometriában. Kutatásainak másik területe az anyagminőségek vizsgálata, azokat az azonosságokat és különbségeket kívánta feltárni, amelyek a különféle textilanyagok természetében és a színekkel összefüggő változásaikban rejlik. Skarlátvörös és Méregzöld с kompozícióin azonos színű, de eltérő alapanyagú és szövésű, egyforma méretű és alakú anyagdarabokat varrt egymás mellé — selymet, bársonyt, vásznat, gézt stb —. az eredményként létrejött felület viszont — részben a fény mozgásától is függve, a vörös illetve a zöld legszélesebb skáláján mozgó árnyalatokat sorakoztatta fel. Műveinek ezt a két csoportját egészítették is a kisebb, gyakran tanulmányjellegű vagy grafikus munkák, köztük az ún. Margináliák-sorozat, melyeken a vágott papír és a tépett textil ellentéteit mutatta fel. Szilvitzky Margit kiállítása jól érzékeltette nemcsak a művész egyéni pályájának pillanatnyi helyzetét, de az egész textilműfaj jelenlegi állapotát is. A kortárs hazai textilművészet csaknem egy évtizedes paradicsomi gazdagsága, és más műfajokat is megelőző érzékeny reagálóképessége a hetvenes évek közepe óta fakulóban van. A világ művészetét már egy évtized óta meghatározó vákuum most tört át ennek a műfajnak a falain, és megosztotta az erőket és a területeket. A főszerepet a művektől a műhelymunka napi gyakorlata és keserve vette át, és az igazán aktuális textil kiállítások is — mint amilyen ez volt — csak erről a helyzetről szólva teljesíthetik feladatukat. Kovalovszky Márta A Brunelleschi által tervezett Ospedale degli Innocenti gyönyörű reneszánsz terme szép és reprezentatív keretet adott modern képzőművészeti anyagunknak, de az a tény, hogy a falakra (magától értetődően) semmiképpen sem volt szabad képet helyezni, továbbá, hogy a felajánlott paravánrendszer (amelyet korábban bélyegkiállítások alkalmával használtak) nagyméretű kompozícióink súlya alatt kártyavárként omlott össze, valamint, hogy a kiállítás firenzei szervezői és rendezői az ilyesmiben járatlan vasutasszakszervezetek voltak — mindez Kortárs magyar művészet az István Király Múzeum gyűjteményében 303