Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 17. 1976 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1978)

Közlemények – Mitteilungen - Kücsán József: Adatok a Mezőföld déli részének népi építkezéséhez – Angaben zum Volksbau im südlichen Teil von Mezőföld. p. 307–333.

a lángtól, a vastag öntöttvas és cserépedényeket fokozatosan kiszorították a kívül-belül zománcozott bádogedények. Az étkezések helye az évszaktól és a munkától függően változott. Nagy mezei munkák idején az ebédet a határban fogyasztották el, de a vacsora idejére többnyire hazatértek. Tavasszal és nyáron a meleg szobából kihúzódtak, a tornácon vagy az udvaron egy árnyas fa alatt fogyasztották el az ételt. Rossz időben, ősszel és télen a lakószoba asztalánál ettek. Az étkezésnél a család meghatározott rendben ült az asztalhoz. A sarokpad rövidebb részének közepén — a fő helyen — ült a gazda, tőle jobbra vagy balra a család többi tagja a családi hierarchia szerint. A szokások nem tiltották, hogy a nők is asztalhoz üljenek, de a felszolgálás mindig az ő dolguk volt, ezért a gazdaasszony mindig az asztal tűzhely fele eső sarkánál foglalt helyet, hogy jövés-menésével ne zavarja az étkezőket. Az ételek egykor cseréptálban kerültek az asztalra, kíilö-*38^ 12. ábra: Dorikályha (Mezöszilas). nősen amikor a főzőedények még kormosak voltak a nyílt tűztől. A már említett zománcozott edények nem veszélyeztették az asztal tisztaságát, így azok tálalóedényként is szolgálhattak, kiszorítva a cseréptálakat. Az ételt mindenki külön tányérból fogyasztotta, csupán a kását ették közös tálból. Az ételt a gazdaasszony merítette ki, először a gazdának, majd a család többi tagjának s végül magának. Ha vendég volt a háznál, akkor az asztal másik végén, a ház urával szemben foglalt helyet. Ilyenkor mindenki magának merített, először a vendég, majd a gazda s így tovább.A gyermekek vendég jelenlétében nem ülhettek az asztalhoz, nekik külön vagy később terítettek. Vizet általában az egész család egy pohárból ivott, ha bor is volt az ebédhez, akkor mindenki külön borospoharat kapott. A nappal is meglehetősen zsúfolt lakószoba éjszakára teljesen új arcot öltött, különösen népes családoknál. A szoba két ágyában aludtak a felnőttek. A bölcsőből már kinőtt gyermekek a túliban — a rendes ágy alá tolható, alacsony kerekes ágyacska — feküdtek, de ha sokan voltak, a dóri kuszkójában is kaptak helyet. Ha még ezek a helyek sem bizonyultak elégnek, a földre tett szalmazsákokon is ágyaztak. A fiatal legények az istállóban lévő lészán aludtak, de az istállóban kapott helyet a fiatal pár is az első gyermek megszületéséig, amikor is beköltözhettek a lakószobába. A hetenként, kéthetenként rendszeresen végzett munkákhoz tartozott a kenyérsütés. A kemence befűtésére kukoricaszárat használtak s addig tüzeltek, míg a piszkafával megütött kemencefenék nem szikrázott. Ekkor a szénvonoval a parazsat félretolták, a pemettel lesepregették a hamut és a sütőlapáttal bevetették a kenyereket. A kemence ajtaját elzárták a tévővel és a külső ajtóval, hogy egyenletes meleget biztosítsanak. A kiszedett friss kenyereket először a tornácra tették hűlni, majd a kászliba, illetve a kamrába kerültek. Nyáron a katlanokban főzték a lekvárt, paradicsomot, télen a szappant. 13. ábra: Dorikályha (Dég). A lakószobát az időjárástól függően fűtötték. Amelyik házban dóri volt abban raktak tüzet reggel és az tartotta a meleget egész nap. Ott, ahol a szobában rakottsporhelt állt, a szinte egész nap folyó főzés amúgy is meleget teremtett, nem volt szükség külön kályhára. Téli időben gondot jelentett a szoba megvilágítása. A századfordulón még használták az olajos és zsíros mécsest, amit felfordított fazékra helyezve mindig oda vittek, ahol épp dolgoztak. A századunkban általánossá váló petróleumlámpa gyorsan kiszorította a gyengén világító rossz szagú mécsest, de uralma csak a 40-es évekig tartott, mert akkorra már községeink bekapcsolódtak az elektromos hálózatba. A lakásokat naponta seperték, a földpadlót locsolták, a helyiségeket szellőztették. Hétvégén nagyobb takarítást rendeztek, de igazi meszeléssel, bútortologatással egybekötött nagytakarítás csak ősszel és tavasszal volt. Ilyenkor a házak külső részén is megjavították a tapasztást, újra meszelték a falakat. A falak színe általában fehér, csak a konyha belső felének színe volt sötét, a lehulló 317