Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 16. 1975 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1978)
Közlemények – Mitteilungen - Lukács László: Népi építkezés a Velencei-hegység szőlőiben. – Volksbauten in den Weingarten des Velencer Gebierges. p. 299–343.
A szőlőtermesztés múltja a Velencei-hegységben A Tudományos Gyűjtemény 1817. évi kötetében Boldogréti Vig László kitűnő leírást közöl a Velencei-hegység déli részéről: ,,Midőn az ország útján Budáról SzékeS-Fehérvár felé utazó Nyék pusztát elhagyja, a' Velentzei Tó ötlik Szemébe. Azok pompás tekéntettel ajánlják magokat, és a' Fehérvári szőlő hegyig majd szőlőkkel, majd a' hegy tetőn fekvő Sukoró faluval, majd fákkal és termékeny földekkel mulatják az utast'^ 1 ). Boldogréti Vig László híradásánál korábbi adataink is vannak a Velencei-hegység szőlőműveléséről. Egy újabb a magyar borvidékeket bemutató munka a középkorban híres bortermő területek közé Sorolja a Velenceihegységet : Váltói , ,nem messze terült el a velencei borvidék, melynek területéhez tartoztak a névadó Velencén kívül Pokozd—Nadap—Sukoró községek. A hegyoldalakban levő pincék még a híres pákozdi csata idején is gazdagon teli voltak musttal és borral; a nadapi vörös bor dicséretét még a XVI. századbeli írások említik"( 2 ). A veszprémi püspökség Fejér megyei plébániáinak 1753—54. évi összeírásából megtudjuk, hogy a pázmándi templom jövedelmének egy része ,,az uraság által ajándékozott szőlőből" jött. Arról is megemlékezik az összeírás, hogy ,,a plébánia ház bár vályogból épült, elég kényelmes, de pinczéje nincs"( 3 ). A Mária Terézia-féle úrbérrendezés során keletkezett peres iratanyagban a velencei szőlőművelésre találunk utalást: „Vagyon ezen helységnek elegendő szőlőhegye magok határokban, sok jó borokat terem, ugyan azért az helységnek Fél-Esztendőbeli bor árusítása engedtetik"( 4 ). A II. JózSef-kori térképek Pákozd, Sukoró, Velence, Nadap és Pázmánd határában összesen 6 szőlőterületet tüntetnek fel. Ezekre a szőlőkre hivatkozik Boldogr é t i Vig László idézett leírásában. (1) B(OLDOGRÉTI) V(m) L., Velentzei Tó Széhes Fehérvármegyében. TGy, I, 1817, 77—81. (2) KATONA J. — DÓMOTOK J., Magyar borok — borvidékek. Budapest, 1963, 63. (3) KÁROLY J., A Fejérvármegyében levő plébániák összeírása 1753 és 1754-ben. A Fejérvármegyei és Székesfejérvár városi Történelmi és Régészeti Egylet Évkönyve, Székesfehérvár, 1893, 222—263. (4) Fejér megyei Levéltár (FmL), Úrbéri peres anyag (Velence) III. 1856/24. 14. — Meszlényi Pál földbirtokos és velencei jobbágyai között létrejött urbárium szerint: „az korcsma Szt. György naptul Szt. Mihály napig az urasághé légyen, Szt. Mihály naptul fogvást pedig Szt. György napig az Falué." A XIX. századi statisztikusok feldolgozásaiban is találunk a Velencei-hegység Szőlőtermesztésére vonatkozó adatokat. Fényes Elek 1851-ben így mutatja be Velencét: „Van postahivatala, vendégfogadója, gazdag Szántófölde, igen jó bora, nádja, hala, vízi madara bőséggel'^ 5 ). Máshol megemlíti, hogy Velence „Szőlőhegye jó fejér bort terem"( e ). Galgóczi Károly 1855-ben leírja, hogy „a velenczei tóra dűlő Sukcró hegy pedig jó bort s épületköveket ad"("). A hegység déli részén — Pákozd, Sukoró, Velence, Nadap, Pázmánd és Kápolnásnyék községekben — 1865ben összesen 1049, 1935-ben 570 kh volt a szőlőterület nagysága( 8 ). A csökkenés a XIX. század utolsó harmadában Európa-szerte elhatalmasodó filoxéravész pusztítását jelzi. A járvány hatására a velencei Szőlőhegy teljesen kipusztult. Legjobban a pákozdi Külső-szőlő vészelte át a pusztulást. A filoxéravész után így a többi községbe innen vittek vesszőt a szőlőrekonstrukció elkezdéséhez. A filoxérapusztítás előtt a következő Szőlőfajtákat termesztették: lúdtérdű kolontar, bakator, juhfarok szőlő gotnbszőlö, gyöngyszőlő, somszőlő, rácfehér, rácfekete, cigány, érdi, miikovácsi, hamvas denka, kecskecsöcsű. A filoxéra után a fehér borszőlőket telepítették újra. Legelterjedtebbek a rizlingszilváni, olaszrizling, mézesfehér és a hárslevelű fajták. Az ebből nyert fehér bort keresték a környék kocsmárosai és borkereskedői, akik megvásárolták és elszállították a bort a Szőlősgazdák pincéiből. Galgóczi Károly megemlíti, hogy „Pestet Pest-Pilis megyén kívül főkép Nógrád és Fejér megyék tartják közönséges asztali borral"( 9 ). (5) FÉNYES E., Magyarország geographiai szálára. Pesten, 1851, 288. (6) ID., Magyarország ismertetése statisztikai, földirali s történelmi szempontból. Pesten, 1865, 131. (7) GALGÓCZI K., Magyarország-, a Szerbvajdaság s a temesi Bánság mezőgazdasági statisticája. Pesten, 1855, 43. (8) Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme (MMÁ.). Budán, 1865, 120—121; Magyarország földbirlokviszonyai 1935. évben (MF). Budapest, 1936, 27. (9) GALGÓCZI K., o.e., 293. — Az 1865-ös mezőgazdasági statisztika adatai szerint Fejér megyében 87 bortermelő község volt, összesen 17 773 kh szőlővel. Ezen a területen 1865-ben 233 060 akó bor termett, amelynek közel 2/3 része (150 829 akó) kereskedelmi forgalomba került. Л termelt mennyiségből 215 905 akó fehér bor. A megye három legfontosabb bortermelő területe: a Vértes déli része (Mór, Csókakő, Zámoly, Gánt), a Velencei-hegység és a Váli-völgy a Dunát kísérő dombvonulattal (Vál, Ercsi, Adony). A komáromi, nagyszombati, pozsonyi borkereskedők a megye területén vásárolt borokai egységesen móri bor elnevezéssel hozták forgalomba, függetlenül attól, hogy az italt melyik falu szőlőhegyén vásárolták. Cf., SZILVÁGYI I., Fejér megye múltjából. A szőlőművelés történetéből. FH, XXXI, 98, 1975, április 27, 11. 299 NÉPI ÉPÍTKEZÉS A VELENCEI-HEGYSÉG SZŐLŐIBEN
