Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 15. 1974 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1976)
Évi jelentés 1974 – Jahresbericht 1974 - Kovalovszky Márta, K.: Schaár Erzsébet kiállítása. XV, 1974. p. 279–280.
tükröző ékszerei, a kelta időszak közvetlen előzményeit idézték, azt a tényt, hogy még a kelták történeti megjelenése előtt már egy-egy tárgy eljutott ide a kereskedelem útján. Az első kelta stílus-korszak emlékeit, a korai stílus darabjai, főként kerámia — ívstílusú pecsételt díszű edények, tálak — idézték. A nyugati kelta műhelyekben készült, vagy azok hatását tükröző bronz és kerámia tárgyak (Andráshida, Ménfőcsanak, Pilismarót) mellett, a helyi bronzművesség déli, illyr előzményen alapuló típusai (karikás-állatfejes fibulák) az itteni ízlést képviselték. A következő, szabad stílusú Waldalgesheim körbe tartozó hazai darabokat először láthatta együtt a szakma ; köztük többek közt az akkor nemrég előkerült szolnoki díszített amphora töredékeit. Talán a legnagyobb teljességet a magyar kardstílus, a helyi bronzművesség jellegzetes darabjainak bemutatásánál sikerült elérni. A szinte teljes széria bemutatása jól bizonyította, hogy az ún. magyar kardstíluson belül több stílus fázis — nemcsak időrendi — de eredetét tekintve különböző stílus hatás figyelhető meg. A szimmetrikus és aszimmetrikus elrendezésű karcolt díszű kardok, és a korábbi motívumokból eredő zoomorph-líra dísz, majd az egyrészt keleti hatásra készült sárkánypár díszű kardok bemutatását a Bécsben és Mainzban őrzött Kárpátmedencei darabok tették teljessé. A Svájcból kapott kardok segítségével a két centrum — a magyar és svájci műhelyek — összehasonlítása olyan lehetőség volt, amelyre a kutatás történetében még nem adódott alkalom. Jellegzetes együttest jelentett az állatfejjel díszített edények csoportja, amelynek előzményei mind a hallstatti (Vaszar), mind a keleti, steppei jellegű (SzentesVekerzug, Muhi) anyagban fellelhető volt. Hiányuk a nyugati kelta anyagban és hangsúlyos jelenlétük itt, Az 1974. nyarán rendezett Schaár Erzsébet-kiállítás a Csók István Képtárban nemcsak annak az évnek, hanem az utolsó évtizednek is legjelentősebb képzőművészeti eseménye volt. Nem csupán egy új alkotói periódus eredményeinek bemutatását jelentette, nem is egyetlen „téma" kidolgozását, hanem mindkettőt, de egyúttal sokkal többet is: nagyszabású összefoglalását Schaár életmüvének. Ez az összefoglalás a művésznek 1975-ben bekövetkezett halálával végérvényessé, az életművet lezáró művészettörténeti ténnyé vált. A kiállítás lényegében néhány kisméretű üveg és bronz plasztika mellett monumentális kompozíciókat mutatott be, és tartalmi központja az „Utca" volt, ennek gondolatköre és érzelemvilága kapcsolta, fűzte össze a többi alkotást is egyetlen láncolattá. Amíg azonban a néző ehhez a tartalmi középponthoz elérkezett, végig kellett haladnia a többi plasztika között, amelyek az „Utcá"val való találkozását szinte dramaturgiai pontossággal készítették elő. Ebből a szempontból a kiállítás három részre tagolódott. A földszinti teremben kaptak helyet a színes üvegből készült, vagy bronzból, rézből, alumíniumból öntött kisméretű ember-fal-szoba-kompozíciók. Ezek sajátos visszacsatolást jelentettek Schaár 1966-os székesfehérvári kiállításához, mivel akkori, ember és tér kapcsolatát vizsgáló szobrainak továbbfejlesztését jelentették. Mellettük két nagy kompozíciója, a Kirakat és az Erkély a kisplasztikában megfogalmazott ember és környezet—, ember és falak-viszony átültetése és transzformálása valóságos léptékbe. Mindkettő egyúttal előrevetítette az „Utca" gondolatát is. Az emeleti kisteremben ugyancsak három monumentális mű foglalt helyet: a talán ezzel magyarázható. Egyedi darabok, — az állatküzdelmet ábrázoló lábatlani urna, a jászberényi sárkányfejes ivókürt — a keleti, steppei hatás kelta megfogalmazású remekművei, szintén láthatók voltak. A II. század stílus áramlatait, a késői stílust, — a barokkos filigrán ékszerek, a plasztikus öntött kar- és lábpercek, a zománcdíszű, állatfejes övláncok — segítségével érzékeltettük. Talán itáliai kapcsolat olvasható ki az ebből az időből való hátrahajló emberalak-formájú fülekkel díszített edények csoportjából. A kelta művészet utolsó fázisát egy új műfaj, az éremművészet, teljes sorozat pénz idézte. Végül utolsó kicsengését a már rómaikori kerámia művesség, a festett kerámia és néhány bennszülött műhelyt feltételező szobor jelezte. A kiállítás szakmai jelentőségét, a tárgyak valóságos egymás mellé kerülése, eddig csak irodalomban élő vagy meg sem fogalmazott kapcsolatok, összefüggések, kézzelfogható lemérhetősége adta. Nyilvánvalóvá vált, hogy a keleti kelta művészet lényegében az összkelta művészet egységébe tartozik, helyi hatásaival, jellegzetes vonásaival együtt, amelyeknek eredete több-kevesebb bizonyossággal leolvasható a korábbi vagy egykorú kultúrák hatásából. Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy új távlatokat nyitott mind a hazai, mind a nemzetközi kelta kutatás számára. Hogy ez valóban így van, az azóta megjelent, a kiállítás anyagára támaszkodó, onnan eredő cikkek bizonyítják. F. Petres Éva A kiállítás rendezését a Magyar Unesco Bizottság, a Kulturális Kapcsolatok Intézete, a Kulturális Minisztérium támogatta. Huszonkét hazai múzeum, három magángyűjtemény és nyolc ország húsz gyűjteménye segítő közreműködésével jött létre. Mauthauseni emlékmű figurái, az Ápolónők és a másik Kirakat. Elhelyezésük, távolságuk olyan volt, mintha valami kis téren állnának. Közöttük elhaladva a néző egy kettős kapuzathoz jutott: ez vezetett tovább, a térről az „Utcába". Az előző szobroktól eltérően, melyek mind önálló, és korábban készült alkotások voltak, az „Utca" így, ebben a formájában kifejezetten a Csók Képtár belső nagy terméhez, egy adott térhez készült. Schaár Erzsébet feladatául nem annyira a hozzá való alkalmazkodást, hanem ennek az adott térnek „berendezését", plasztikai térré való változtatását, formával és anyaggal való megtöltését választotta. A kompozíció felépítése három hétig tartott, és az alkotói folyamatban az előre eltervezett téri szituációknak, valamint a helyszínből adódó rögtönzéseknek egyformán szerep jutott. A kompozíció egyes elemei tulajdonképpen „előregyártott" elemek voltak: Schaár korábban készült portrészobrai (Bartók, Kodály, Radnóti, Goldmann, Petőfii. és Petőfi II., Móra, Károlyi, Benedek Marcell, Henszlmann, Szabó Lőrinc, Édesanyja, egy kislány és egy fiatal lány portrója, Kernstok Károly), valamint fiatal nőket ábrázoló egészalakos plasztikái. Ezeket kívánta — magányosságukat megszüntetve — építészeti-gondolati-érzelmi „környezetbe", egy város utcáit, házait, belső tereit felidéző emberlakta, otthonos közegbe, az „Utcába" elhelyezni. A nagyteremben végigfutó „Utca" két oldalát falak határolták, rajtuk ajtók, kettős-hármas kapuk, ablakok nyíltak, amelyeken át a házak „lakói", a figurák vagy porték tekintettek a nézőkre. A gipszszobrok és a hungarocell-falak fehérsége csak hangsúlyozta, felerősítette az egész kompozíció SCHAÁR ERZSÉBET KIÁLLÍTÁSA: AZ „UTCA" 279
