Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Irodalom – Beschprechungen - Ürögdi György: Lengyel L., Le secret des Celtes. XIII, 1972. p. 287. - Ürögdi György: J. M. Carter, Die Schlacht bei Aktium. XIII, 1972. p. 287–288.

IRODALOM BESPRECHUNGEN L.LENGYEL, Le secret des Celtes. Párizs, 1969, 387 p., 164 t. Az 1967-ben, hetvenegy esztendős korában elhunyt magyar származású szerző, Lengyel L á s z 1 ó, 1934 óta Párizsban élt. 1960 óta munkásságát főként a numizmatikának szentelte, előbb a görög, majd a kelta érmekkel foglalkozott. L'art gaulois dans les médailles című, 1954-ben megjelent művét a nemzetközi kutatás nyilvántartja és használja. A most tárgyalt munkájának a kiadását már nem érhette meg. Ez a szép kiállítású könyv a kelták kérdését a római Gallia területére szűkíti le, más kelta nép néhány emlékét csak elvétve, analógiaként használja fel. Ez annál is sajnálatosabb, mert így az általa felvetett kórdóseket elkülöníti a többi kelta népétől, már pedig ezek, mint ismeretes, szinte egész Európában (sőt Kisázsiában is), hazánk területén is sokáig éltek. Es ezek, a Galliától távoli kelták kultúrájukban, kultikus életükben nem voltak függetlenek egymástól : ezáltal a műben tárgyaltak, a kelta nép összességéből kiragadva, nem adhatnak teljes, J. M. CARTER, Die Schlacht bei Aktium,. Aufstieg und Triumph des Kaisers Augustus. Ubersetzung aus dem englischen von Fred und Jessica Schmitz. Wiesbaden, 1972, 302 S., 5 Karten und 8 Abbildungen. Der mit Geschick gewählte Titel des Buches verrät gleich dem in der alten Geschichte mehr oder weniger bewanderten Leser, dass der Verfasser diese Schicksals trächtigen Ereignisse zu schildern versucht, die zur Schlacht bei Aktium zustreben. Das Unterfangen kann als gelungen betrachtet werden. Wir werden in diesem schön ausgestatteten Buch ins Geschehen Roms zwischen den Jahren 44. und 30. v. Chr. eingeführt, diese kurze Zeitspanne war doch für die Geschichte des römischen Reichs von ausschlaggebender Bedeutung. Im Mittelpunkt der Ereignisse steht der Kampf des Oktavian und Antonius um die Macht, neben diesen Persönlichkeiten verblassen leider die kraftvollen Protagonisten dieses erhabenen Schauspieles. J. M. Carter folgt den gediegenen Traditionen englischer Historiographie, indem er aufgrund seiner soliden Kenntnisse unserer Quellen, diesen unheilvollen Kampf kühl-objektiv zu schildern versucht. Trotz dieses seines Bestrebens gilt seine Sympathie dem Triumvir Marcus Antonius, ob gerechtfertigt, oder nicht, mag dahingestellt bleiben. Tn Carters Buch wird Antonius zu einem klugen, überlegenen Staatsmann und Feldherr, der er m. E. nicht gewesen war. Wir werden sofort von den Ereignissen, die auf die megnyugtató képet és pontos, meggyőző választ a mű hangzatos címére, „A kelták titká"-ra. (Sajnálatos, hogy a szerző figyelmen kívül hagyta és meg sem említi a dunamenti kutatók, így az ismert és neves magyar keltológusok munkáit.) Módszerbeli fogyatékosságai ellenére L. könyve mindenesetre figyelemre méltó adalékul szolgál a vallástörténeti kutatásnak és ehhez nem csekély mértékben hozzájárulnak az általa válogatott érmek jó reprodukciói, írásos emlékek hiányában a szerző különös hangsúlyt ad a kelta véreteknek, ós az ezeken látható ábrázolások szimbolikájával igyekszik vallási elképzeléseiket megmagyarázni, rendszerbe foglalni. Főként az érmek művészi kivitele ejti meg a szerzőt és — kétségtelen — görög hatásuk ellenére is, velük indokolja meg kultúrájuk eredetiségéről alkotott nézetét. Egyéb megállapításaival is vitatkozni lehetne, itt csak arra szorítkozunk, hogy a hazai kutatók figyelmét erre a könyvre felhívjuk. Ürögdi György Ermordung Cäsars folgen, mitgerissen und erfahren leider nicht, weshalb eine so tiefe Kluft nach dem Ableben dieses grossen Mannes entstand, das weite Publikum — dem das Buch geschrieben ist — erfährt nichts von seiner epochalen Bedeutung. Ebenso lesen wir kaum etwas von den Ereignissen jener Nacht, die auf den Iden des März folgte, als Antonius, mit glücklicher Hand, die Barschaft und was ihm noch wichtiger war, die Aufzeichnungen Cäsars an sich riss. Der Verfasser, verfängt sich dann, in der Betrachtung der — vielleicht oft kleinlich erscheinenden- staatsrechtlichen Ränken der Mächtigen, die dann zu den grausamen Proscriptionen vom J. 43. führten. Diese Greueltaten erklärt Carter" für nicht so schrecklich" (S 109). Das Ausrotten einiger Tausender erscheint heute als eine blosse statistische Angabe, in der Tat war es ein grausames Blutbad. Und da spielten sowohl Antonius, wie seine Gefährten, Lepidus und Oktavian eine nicht weniger schändliche Rolle, obschon der Verf. eben Antonius für den „ehrlichsten der drei" hält (S 149). Carter schildert auch weiter eingehend die Ereignisse, jedoch er bleibt uns mit der Charakteristik der Hauptdarsteller dieses Dramas schuldig. Er will sieh wohl der Stellungnahme enthalten, will die Geschehnisse und die 287