Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Közlemények – Mitteilungen - Visy Zsolt: Előzetes jelentés Intercisa 1970–1972. évi feltárásáról. – Ausgrabungen in Intercisa (1970–1972). XIII, 1972. p. 245–263.

Mivel a II. szelvény belső részében 1965-ben egy 4 m széles, K —Ny irányú, 1971-ben pedig egy E —D irányú út került elő, mely formájában teljesen megegyezett a Barkóczi L. által közölt egyik közeli via sagularis szakasszal,

<6) a következő évben megkíséreltük megkeresni a eastellum keleti zárófalát az egyetlen lehetséges helyen, a dél-keleti saroknál. A feltárás során előkerült az észak felé kanyarodó főfal (J. 1.1.), a eastellum nyugati sarkainál feltehetőleg megfigyel he tétlenné vált négyzetes belső torony egy része, valamint — közvetlenül az omladozó part peremén — a legyező alakú torony nyugati, egyenes fala (I.t. 2.). A védőároknak csupán a legfölső rétegét bontottuk ki. A dél felé enyhén lejtő felület az árok betemetése után járószint volt, a legyező alakú torony külső járószintje. A torony mintegy 11 m-re tehető fala után, délebbre, a függőlegesen leszakadt part egy darabjának megnyesése után újabb árok rajzolódott ki. Minden bizonnyal a toronyhoz tartozott. A palánktábor árka is előkerült: az észak felé kanyarodó főfal szintje alatt egyenesen halad tovább kelet felé. A decumana fronton nyitott két metszetnek csak topográfiai célja volt. A IV. szelvényben a részben kiszedett fal és két árok került elő, melyek közül a külső metszi a belsőt, az V. szelvényben egy kőalapozásii épület falcsonkja a belső oldalon. A helyzet tehát nagyjából azonos a déli oldalon tett megfigyelésekkel. Az eddigiekből levonható fontosabb következtetések: 1. A castellwmból átlagosan 5—10 m-es sáv esett a partomlások áldozatául. Az erődítmény hosszmérete cca. 210 m volt. 2. A kőfal nem távolodik el a palánktábor árkától a déli oldalon, hanem a megmaradt legkeletibb ponton is fölötte húzódik, illetve onnan kanyarodik észak felé. A további feltárásokig nyitott kérdés tehát, hogy van-e törés a eastellum déli falában. Az eddig nyert, véglegesnek még nem tekinthető adatok alapján nincs. 3. A palánktábor mérete továbbra sem határozható meg. Az, hogy oldalmérete 10, jelenlegi hosszúsága 20 m-rel kisebb a kőtáborónál, nem ad kellő alapot arra, hogy a hiányzó, bár nein túl jelentős méretű sáv szélességét meghatározzuk. 4. Az I. és a IV., valamint a dél-keleti saroktoronynál megfigyelt jelenségek alapján az utóbbiak építésekor illetve a porta decumana patkó alakú toronnyá való alakításakor betemették a korábbi, a falhoz közel húzódó árkot, és egy újabbat ástak, melynek tengelye a fal külső szélétől 9,4, 9,1 illetve cca. 15 m. E pítmények a castellumban Az I. szelvényben (I. t. 3.) a via sagularis 280 cm széles, melyhez az északi oldalon 50 cm széles vízelvezető csatorna csatlakozik. A 650 cm hosszúságban megtalált út jó állapotú, nagy kőlapok fedik. Mindkét oldalon épületsor csatlakozik hozzá. Az út ós a fal közötti 650 cm széles sávban hosszú épületsor három helyiségét tártuk föl. Az északi oldalon föltárt épület (két helyiség) azonos a korábban föltárt későrómai principiavaí, vagyis ennek az épületnek mégegy helyiségsora van a déli oldalon, és ezek csatlakoznak a via sagularishoz. Az eddig ismertetett építményrendszer a TV. század elejére tehető. Az út nyugati végénél egy korábbi gödör (71/35) miatt megroskadt az út. Öt javítási réteget lehet elkülöníteni. A felülről számított 2. és 3. szintben Valentinianus-kisbronzok voltak. A 71/35 és az 1965/A gödör

(7) ana utal, hogy a II — III. században a fal belső sávja nem volt beépítve. Kérdéses, hogy ebben az időszakban hol húzódott a via sagularis és milyen volt a kiképzése (az eddig talált út-részletek egy-rétegűek). (6) BARKÓCZI L., О. C, 20; VI. t. 3. (7) B. VÁGÓE, 112, Az út északi oldalán álló épület két helyiségében is gazdag rétegsorok voltak. A nyugati helyiség sóderes padlóját később agyagréteggel újították meg. Az alsó szinten Valens ós Valentinianus érmek kerültek elő. A keleti helyiségben öt járószint volt. Csak a két fölső tartozott az épülethez, a többi korábbi. A legalsó járószint egy fagerenda vázas, földbe mélyített lakóház döngölt padlója volt. A házból csak egy 2x4 m-es felületet bontottunk ki. Három vályogtéglából összerakott, pernyével teli tűzhelyében Nero egy közepesen kopott dénárja feküdt. Az I. szelvény alapján ismertetett IV. századi konstrukciót a II. szelvényben is megtaláltuk. A különbség csak az, hogy itt a via sagularis E — D-i szakasza került elő a két oldalról csatlakozó épületekkel

(8) (2. ábra) Az út felületét apró követ és tegulatöredékek borították, valószínű, hogy a fölső réteget alkotó nagyobb köveket — ha ez történt, az csak a római kor végén lehetett — fölszedték. Nagyobb felületet az út nyugati oldalán tártunk föl. Itt nagyrészt kiszedett állapotban találtuk meg az úthoz csatlakozó épületsor falait, valamint több járószintet. A legalsó rétegekig nem hatoltunk le. A keleti sor három helyiségének egy-egy részletét tártuk föl, a falak itt nagyobb százalékban maradtak meg. A nyugati épületsornak csak egy keresztfala esett a szelvénybe, ennek egy megmaradt darabját egy későbbi, utóbb leégett ház döngölt agyagpadlója fedte. Az utóbbi háznak déli és nyugati fala maradt meg. A tájolásban is mutatkozó eltérés arra utal, hogy ez az út-ópületsor egység elpusztulása után épült. Mégegy érdekes építmény került elő a szelvényben, egy kerek alapozás. A kövek mérete jóval meghaladja a közvetlenül mellette húzódó későrómai épületalapozás köveinak nagyságát, de hogy nem tartozhatott hozzá, arra abból is lehet következtetni, hogy legmagasabbra nyúló kövei föntebb vannak a másik épület járószintjénél. A IV. századi rétegeket az út nyugati oldalán törtük át, de csak a megelőző periódusig hatoltunk le. Itt több kisméretű sütőkemence került elő, valamint — részben már az út alatti betöltésben — freskó töredékek. ТТ. Canabae Feltárásaink zömét az építkezések által meghatározott területen végeztük. Ebből természetesen az következik, hogy csak ritkán tudtunk nagy, összefüggő felületeket nyitni. A már 1969-ben megfigyelt szabályos építési rend, de az egyes területeket összekapcsoló újabb és újabb, az egész területet behálózó vezetékek árkaiban tett megfigyelések azonban mégis lehetővé teszik, hogy Intercisa canabae-jára vonatkozóan általános következtetéseket is levonhassunk. A megelőző évek kisebb-nagyobb feltárásai, megfigyelései után 1967-ben, majd 1969-ben, az új víztorony helyén sikerült a polgári településben nagyobb felületet megnyitni. 1970-től azonban megváltozott a helyzet e tekintetben, mivel ettől az évtől kezdve munkánk nagyobb része folyt a canabaebsoi, ós csak kisebb hányada a temetőkben. A eastellum feltárásának megkezdésén túl ez a legjelentősebb dolog, hisz éppen a polgári település az, melynek alaposabb kutatása általában az utókorra marad. Ásatásaink csaknem kivétel nélkül a castellumból dél felé kivezető út nyugati oldalán folytak le, déli és nyugati irányban. Több helyen elértük a település szélét. így déli irányban, ahol jól meg lehetett határozni a IV. századi temetővel való kapcsolatát, de nyugati irányban is, ahol a III. században messze nyúló településnyomokra a IV. században szintén egy temető került, ami ezen az oldalon is a későrómai település összehúzódására mutat. Hasonló volt a helyzet a limes-út keleti oldalán is az 1967. évi ásatásoknál. Az egykori Papszigeten, valamint az attól délebbre is kiterjedő canabae-vészben is megszűnt az élet (8) Ibid. — A via sagularis kelet-nyugati szakaszát tárta föl 1965-ben B. Vágó Eszter is ugyanitt, csak az alatta fekvő nagy gödör föltárása végett elbontotta. 246