Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 13. 1972 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1974)

Tanulmányok – Abhandlungen - Bodrog György: A jobbágyság kisnemesi szövetségesei az 1514. évi parasztfelkelésben. XIII, 1972. p. 185–194.

Mindezeknek alapján Ugocsa vármegye 1515. május 15-én becsületsértő és igazságtalan rágalomnak nyilvánította Sásvári János vádját, amelyben Werest Körmös hadnagynak, fosztogatónak, rablónak és gyújtogatónak nevezte, holott ezt semmivel sem tudta bizonyítani és őt ennek következtében száz forintra büntette.

(30) Fellebezése alapján a királyi kúria ezt a büntetést háromszáz forintra emelte fel. Máramaros vármegyének Ugocsa felé nyíló tiszai kapuját Huszt vára védelmezte, Rónaszéket kivéve Máramaros egyetlen királyi vára. Királyi uradalmak és kenézségek azonban itt is voltak, így itt sem hiányoztak a megnemesítésre való alkalmak. A román kenézek később nemesi jogon lettek urai annak a kenézségnek, melyet valaha megültek. A román pásztorokból pedig többnyire a kenézségnek nemesi birtokká való átalakulása közben vagy jobbágyok lettek, vagy a nagyobb rész megmaradt az eredeti életforma mellett és a havasokban szabadon őrizgette nyájait. Az itteni nemesek és jobbágyok között, a XVI. sz. elején még nem lehetett éles különbség, hiszen az egykétszáz esztendős nemes családok a többiekkel a jobbágyokkal, vagy a szabadon pásztorkodók kai néha szoros rokonságban álltak. Gazdasági helyzetük sem különbözött túlságosan azokétól. Ezeken kívül a nagybirtokkal, valamint a bányatulajdonosokkal és a kereskedő polgárokkal való ellentét is hozzájárulhatott ahhoz, hogy itt a parasztság a kisnemesekkel együtt harcolt Werbőczi, Perényi és Csebi Pogány Zsigmond csapatai ellen, akiket valószínűleg a városok is támogattak.

(31) Emellett szól az, hogy még ebben az esztendőben Werbőczi István 28 nemesi birtokot kapott királyi adományképpen, amelyeknek egy részén Csebi Pogány Zsigmonddal osztozott meg. Perényi szintén a hűtlen nemesek rovására gyarapította birtokait, a máramarosi öt korona várost pedig a király még ebben az esztendőben felmentette az összes vámok és harmincadok fizetése alól.

(32) II. Ulászló írja Werbőczi István részére kiállított adománylevelében :

(33) „Megfeledkezve irántunk és a szent korona iránt tartozó hitükről és hűségükről, ezen Magyarország parasztjaival és népies állapotban levő embereivel, kik a múlt napokban a lázadásnak és a vakmerőségnek szellemétől vezettetve, igaz és természetes uraiktól elpártoltak s kárhozatos és in eresz képzelődésükben sarkukra állván királyi felségünk megvetése és elűzése, valamint az egész nemesség veszedelme és kiirtása végett, ellenségesen felkeltek és ebben az országban helyenként a keresztesek neve alatt, bizonyos Székely György nevű latornak vezetése alatt csoportosan zászlókat emeltek, a nemeseknek nagy, borzasztó és kegyetlen károkat okoztak ; mert házaikat lebontották, leégették, holmijukat felprédálták és többeket személyükben különböző kínzásokkal és gyötrelmekkel illettek, néme(30) ítélete kelt Sásváron 1515. május 5-én T. T. 1897. 493. (31) KOMÁEOMY, Történelmi Tár, 1897. (32) A técsői levéltárból a Századok melléklete 1889. 75. (33) Kiállítva: 1514. okt. 20. Kiadva HORVÁTH, Werbőczi emléke 166—169. lyeket karókba vagyis verőkbe húztak s többmint ellenségesen jártak el: egyes máramarosi nemesek mégis hozzájuk csatlakoztak és lázadásukban, zavargásaikban, latorságaikban (nemesi méltóságukról lemondva) részeseik, kísérőik és társaik lettek, minek következtében — mint mondják — nyíltan a hűtlenség bűnébe estek." A máramarosi nemesek, akik a felkeléshez való csatlakozásukat vagyonuk elvesztésével fizették meg, a következők : 1. Petrovay János, aki a Dolhayakkal egy törzsből származott és akinek ősei 1411-ben Máramarosban Rozsállya, Szurdok, Sajó, Petrova, Leordina, Rathava, Polyána és Batiza községeket kapták a királytól. (34

> 2. Váncsfalvy György és 3. Váncsfalvy Dán, akik 1508-ban hűséges szolgálataikért éppen II. Ulászló királytól kapták új adományként Tivadar, Lukács és Ferenc nevű testvéreikkel együtt az egész Váncsfalva, Nánfalva és Disznópataka falvakat.

(35) 4. Budfalvy Simon, akinek családja oklevelekben 1459. óta szerepel

(36) és akinek családi fészke Budfalva Aknasugatagtól kissé délkeletre volt. 5. Huszti (másképpen Keselyőmezei) Benedek deák, 1484 óta Keselyőmező földesura

(37) a tanult emberek közé tartozott. 6. Bárdfalvy János a Máramarosszigettől délkeletre levő Bárdfalváról, amely oklevelekben 1405 óta szerepel.

(38) 7. Szarvaszói Bánk Tamás és 8. Szarvaszói Bánk Illés — aránylag régi nemescsalád — egyik őse Iván már 1385-ben alispánként szerepel.

<39) 9. Szarvaszói Görhes János és 10. Szarvaszói Görhes Mihály családjának 1431 óta Polyánon, Szlatinán, Hódpatakán (Brében?) és Kopácsfalván, de nyilvánvalóan az előneveket adó Szarvaszón is voltak birtokai.

(40) 11. Ebeczky Péter Csőm álfalvárói származhatott, mert a családot később Csomádynak is nevezik. Más oklevelek ezt a családot Máramarosban nem említik.

(41) 12. Fejérfalvi Ficza (Fycha) András az 1405-től fogva ismert Fejérfal várói való. Máramarosban más Ficzák vagy Ficzék Batirfalváról, Endréről, Gyulafalváról írták magukat s már 1459-ben voltak birtokaik Gyulafalván, Nyíresen, Doroszlófalván, Hernécsen, Deszefalván, Karácsonfalván, Sugatagon.

(42) (34) NAGY L, Magyarország családjai, IX, 280. (35) Az oklevél a Váncsfalvi-Jura család levéltárában. (36) CSÁNKI, Magyarország történeti földrajza, I. 455. (37) Ibid., 1.457. (38) Ibid., I. 446. (39) Századok kirándulási melléklete. (40) Itt a 45-ös szám Szarvaszói Görhes Jánosra vonatkozik. С s á n к i (I. 456.) több oklevélből állapítja meg a Görhes (Gerhes) nevet. (41) Csánki nem tud róla Magyarország történeti földrajzában. (42) CSÁNKI, О. C, I. 456. 190