Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 11. 1970 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1971)
Tanulmányok – Abhandlungen - Kovács László: A honfogaló magyarok lándzsái és lándzsástemetkezésük. – Die Lanzen der Landnehmenden Ungarn und ihre Lanzenbestattung. XI, 1970. p. 81–108. t. XXXI–XXXIV.
II. A LÁNDZSÁK KÉSZÍTÉSE A fémtárgyak szerkezetét és gyártásmenetük lépéseit anyagszerkezeti vizsgálatok segítségével lehet meghatározni. Hazai anyagunkból mindössze néhány tárgy ilyen feldolgozása készült el eddig (34) , ezért a lándzsákra vonatkozólag is csak külföldi, elsősorban szovjet munkákra támaszkodhattam. Átfogó igényű feldolgozás segítséget nyújthatna a tárgyak készítési helyének meghatározásában, vagy akár rendeltetésének eldöntésében is ; a mi esetünkben az elsődlegesen vadászeszközként vagy fegyverként használt lándzsák szétválasztásában, hiszen lágyacél pengéjű és hegyű lándzsát csupán bőrvértes ellenféllel szemben, de leginkább csak vadászatra használtak (35) . A X — XI. sz-i orosz lándzsák szerkezetileg a következőképpen csoportosíthatók: 1. Többrétegű, vas és acél rudacskákból összekovácsolt pengéjű lándzsák ; az'acélréteg kiért a penge éleire. 2. Vas anyagú lándzsák; pengéjük szólére acél élt kovácsoltak. 3. Vas anyagú lándzsák; pengéjük felületét cementálással és edzéssel acélozták meg. 4. Acél pengéjű lándzsák. 5. Vas pengéjű lándzsák (36) . A réteges pengéjű lándzsa készítésekor a kovács összehegesztett két vas és egy acél lemezt, vagy vas és acél drótokat fogott egybe, vagy vasrudacskát tekert körül acéldróttal ós összekovácsolta <37) , majd annyira kinyújtotta, hogy megközelítse a leendő penge méreteit, végezetül kialakította a kívánt pengeformát. Ezt követően szarvasüllőn meghajlította a köpűt, egymásrahajló széleit összeforrasztotta, s a varratot lecsiszolta. Ezután ráforrasztotta a köpűre a pengét, majd megedzette és polírozta, végezetül pedig az éleket köszörülte ki. Ha a pengét acél éllel látta el, akkor azt a lándzsa összeállítása után kovácsolta rá. A vas penge felüle(34) Cf. FUCHS E.,-NÁNDORI GY., Honfoglaláskori vas kéziszerszám metallográfiai vizsgálata. TörtSzle 1, 1968, 328-330; HEGEDŰS Z., Honfoglaláskori vastárgyak és salakok metallográfiai vizsgálatának tanulságai. TörtSzle 3, 1960, 119-129; stb. (35) R. PLEINER, Die Technologie des Schmiedes in der grossmährischen Kultur. SlovAreh 15, 1967, 90. (36) B. Á. KOLCSIN, Csornája metallurgija i metalloobrabotka v drevnyej Euszi. MIA 32, 1953, nyomán. (37) H. ARBMAN, Schweden und das Karolingische Reich. Stockholm 1937, 259. (38) SZABÓ GY., A falusi kovács a XV-XVI. században. FolArch 6, 1954, 140; VÖRÖS I., Géprajz. Budapest 1963, 133. (39) В. A. KOLCSIN о. с, 142. (40) Kovácsmestereink munkájáról: LÁSZLÓ GY., Honfoglaló, 348-354; BARTHA А., о. c, Társatónek cementálása úgy történt, hogy a lándzsát agyagedényben, faszén között izzította ; s a levegőtől elzárva hevített vastárgy felülete szenet vett fel. Lehűlés után megedzette, s így üvegkemény, kopásálló kérgú, belül szívós anyagú pengét kapott (38) . A kisméretű lándzsát egy darabból kovácsolta. Az alapanyagul szolgáló vasrúd egyik végét lemezzé kalapálta és ebből hajlította meg a köpűt, a rúd másik végéből a pengét alakította ki. Az így készített lándzsa viszonylag rugalmas pengéjű lett, élei pedig kellően kemények ; mégis a gyártás körülményessége és a nagy kereslet miatt, a technológiát le kellett egyszerűsíteni. Ekkor jelentek meg a teljesen acélpengéjű lándzsák, az előzőknél jóval alacsonyabb áron (39) . Az ismertetett gyártási eljárások egyike sem kívánt különleges műhelyberendezést, s így biztosra vehetjük, hogy tömegfelszerelési igényeinket a mesterség magas színvonalán dolgozó kovácsmestereink kellően ki tudták elégíteni (40) . A lándzsák túlnyomó többségét köpűvel látták el, ebbe dugták a hegyesedően megfaragott végű fanyelet, mely a mérhető maradványai alapján kb. 1,5 — 2 m hosszú volt (41) . Hogy a vashegy a nyélen ne mozogjon, a köpű szélénél levő lyukon át a fába vert szeggel rögzítették* 42) . A kis hajítólándzsákat is általában köpűsre készítették, egy részüket azonban tüskével erősítették fel a vékonyabb, és rövidebb — 1,2— 1,5 m hosszú — nyélre (43) . Harc közben a lándzsát kézben tartották, egyébként valószínűleg a ló hátára málházták fel (44) ; a rövid hajítólándzsákat a háton viselt kopj átokban hordták (43) . dalmi helyzetükről : BARTHA A., A honfoglaláskori magyar kovácsmesterség társadalmi hátterének kérdéséhez. TörtSzle 4, 1961, 133-154. (41) SZŐKE В., IX. századi sírok Sopronkőhidán. SSz 9, 1955, 62; A. N. KIRPICSNYIKOV, о. c, II. 9. (42) B. A. KOLCSIN, о. c, 140; SZŐKE В., о. с, 62. (43) A nyílcsúcsokhoz hasonlóan, cf. LÁZÁR F., Tüskés nyílvasak illesztési módja. Ethn 68, 1957, 161 — 165. * (44) Otcsot imp. arh. kom. za 1898 goda. Szentpétervár 1901, 55. p: fig. 98. (45) 1572: „Kopya tok", MOklSz 1112, A lovas „hátára bőrből készült kopja tok volt vetve . . . benne három kopja, vagy hajítódárda, melyek rendesen két és fél láb hosszúságúak." KŐVÁRY L., A magyar családi s közéleti viseletek és szokások a nemzeti fejedelmek korából. Pest 1860, 146. 6+ 83
