Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 11. 1970 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1971)
Tanulmányok – Abhandlungen - Kovács László: A honfogaló magyarok lándzsái és lándzsástemetkezésük. – Die Lanzen der Landnehmenden Ungarn und ihre Lanzenbestattung. XI, 1970. p. 81–108. t. XXXI–XXXIV.
bőrpáncél, íj és kopja, s így a harcban legtöbbjük kétféle fegyvert visel, vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják" (288) . A kalandozások forrásanyagában jelentőségének megfelelően az íj és a nyíl szerepel a leggyakrabban (289) , lándzsát jóval ritkábban említenek. Feltűnik aSankt-galleni portya eseményeiben (290) , a modenaiak szent Geminianushoz intézett segélykérő fohászában (292) , szerepel Anonymus gestájában is (292> . A harcban játszott másodlagos szerepe, de nem a használat hiánya magyarázza a források gyér adatait, akárcsak a harci balták esetében (293) , pedig azok használatát a nagyszámú sírlelet alapján biztosra vehetjük. Igazat kell adnunk Tóth Z. -nak, hogy 1. A honfoglaló magyarok sír jelölése A nagy avar temetők ásató ós feldolgozó régészei vetették fel az egykori felszíni sírjelölés kérdését, mert ásatásaik jelenségeit értelmezvén megbizonyosodtak arról, hogy a kortárs sírrablók pontosan tudták, hogy hol érdemes fáradozniuk; a szegényebb sírokra ügyet sem vetettek. Az alkalmas helyen sem vaktában ásták ki a földet, hanem legtöbbször a sír (288) Bölcs Leó: Taktika. XVIII. 48. GYÖRFFY GY Magyarok 74. Ez a rész szószerint egyezik a Maurikios-féle taktika megfelelő fejezetével (IX. 48), mert Bölcs Leó Maurikios türkjeit — személyes tapasztalatai alapján is — azonosnak vélte a magyarokkal. MORAVCSIK GY., Bölcs Leo Taktikája, mint magyar történeti forrás. Sz 85, 1951, 334 — 353. (289) Ezért emeli ki a magyar harcmodor jellemzőjeként a Regino évkönyv a nyílharcot: (889. évnél) „Ezeknek (ti. a magyaroknak) a harcmodora annál veszedelmesebb, minél szokatlanabb a többi nép számára. Ezeknek és a briteknek az ütközete között az az egy különbség, hogy azok hajítódárdákat, emezek nyilakat használnak." GYÖRFFY GY., Magyarok, 160. Mindez természetesen csak a lándzsahasználat másodlagosságát — és nem tagadását — jelenti. (290) „ . . Végre azok (ti. a magyarok a kolostorba) berontanak tegzesen, megrakodva fenyegető hajítódárdákkal és nyilakkal . . . Kettő közülük felmászik a haranglábra abban a hitben, hogy a csúcsán levő kakas aranyból való ... s az egyik erősebben kihajlik, hogy lándzsájával lefeszítse." GYÖRFFY GY., Magyarok, 179. (291) „ . . О Geminiane . . ab Ungerorum nos defendas iaculis" Eckhardt S. fordításában:" ... О Geminianus . . védj meg minket a magyarok nyilaitól." ECKHARDT S., Attila a mondában. Attila és hunjai. Budapest 1940, 168. (292) 37. fej.: Zobor vezér „Kadocsa lándzsájától megsebesítve összerogyott . .", 46. fej.: „ . . Magyarország vitézei valamennyien a vezér színe előtt vértezett harci ménjükön ülve pajzzsal meg lándzsával a „magyart... íja mellett a kopja és a szablya ugyancsak jól megtanult, fegyelmezett használata tette félelmetessé" (294) . A lándzsa szerepét a nyugati mintájú hadfelszerelés és taktika elterjedése még inkább megnövelte, mert a nehézlovasság alapvető fegyverévé vált <295) , de ez a folyamat a kereszténység mellékletadást tiltó parancsa következtében, a temetkezésekben már nem mutatkozik meg. A forrásokból nyert kép és a régészeti anyag tanúsága ellentmondásos. Már H a m p e 1 J. is felfigyelt erre, s a lándzsás sírok csekély számát, a lándzsáknak a kardoknál is nehezebb, költségesebb előállításával magyarázta <296) . Feltevését a nagyobb anyagfelhasználású, bonyolultabb gyártásmenetű kardok és szablyák gyakorisága cáfolni látszik. gödrét bontották ki újra, s gyakran csak a legtöbb zsákmányt ígérő részeket : a fej és a derék táját kutatták át <297) . Viszonylag tartós sírjelet állíthattak tehát egykor a halott hozzátartozói, melynek alakja, kidolgozása, színe — vagy a rákötött zászlócskák, kendők színe — a halott neméről, koráról, s főképpen társadalmi helyzetéről is tájékoztatta a hozzáértőt< 298) . A honfoglaló magyarok is megjelölték elhunyt hozzátartozójuk sírját (299) , hiszen a halottas évfordulón nagy tornát vívtak . ." GYÖRFFY GY., Magyarok, 121, 129; Természetesen ezek a leírások nem egykori adatokra támaszkodnak, és inkább Anonymus korára vonatkoztathatók. (293) Csak a Sankt-Gallen-i kaland és Botond bizánci vitézkedésének leírásakor szerepel. GYÖRFFY GY., Magyarok,.180, 125, 142, pedig állandó, sőt kötelező felszerelési tárgy volt, cf. GYÖRFFY GY., Napkelet, 79; KISS А., о. c, 1962, 36. (294) TÓTH Z., Hadakozó, 262. (295) A XII. századi magyar — bizánci hadműveletekre vonatkozó forrásokban állandóan szerepel, cf. GYÓNI M., Magyarország és a magyar nép a bizánci források tükrében. M-G Tan 7, 1938, 72, 201 - 203 ; TÓTH Z., Hadakozó, 276-278. (296) HAMPEL J., Honfoglalási kor, 757. (297) MÓRA F., Néprajzi vonatkozások szegedvidéki népvándorláskori és korai magyar leletekben. Ethn 43, 1932,55-56. (298) Részletesen tárgyalta és régészetileg is megfigyelte : LÁSZLÓ GY., Etudes, 36 - 38, 28 - 29. (299) Külső jelet, halmot bizonyít, hogy a határjárásokban „pogányok temetője" helynevet is találunk. DIENESI., Tarsoly, 93, 75. jegyz. ; valamint,a bod ; rogszerdahelyi temető kőpakolásos sírjai. LÁSZLÓ GY., Honfoglaló, 483; ERDÉLYI L, Abodrogszerdahelyi honfoglaláskori temető. NyJAME 4 — 5, 1964, 17-29; DIENES L, Tarsoly, 93. - is emellett tanúskodnak. A sírgödör visszatemetésekor keletkező sírhant nem adhatott elég tájékozódást a halott társadalmi helyzetéről. V. A HONFOGLALÓ MAGYAROK S ÍR JELÖLÉSE; A LÁNDZSÁS TEMETKEZÉS 101
