Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 10. 1969 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1969)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: Igar a jobbágyvilágban. – Igar im Feudalismus. X, 1969. p. 125–137.

szerint a falu a határ teljes úrbéri elkülönítését kívánja, és ebből a célból Igarra hites földmérőt kérnek, aki újra elosztaná a jobbágyok tulajdonához tartozó területeket, és elkülönítené a földesasszonyok ingatlanait is. A falu határát ekkor báró Rudnyánszky Józsefné Farádi Vörös Katalin, Semsey Lászlóné, és Krieger Ferdinándné Schuller Anna birtokolták. A községi bíró keresetlevelének beadása előtt egy esztendővel, már járt egy küldöttség Tgarról úrbéri ügyben a Hőgyészi es. kir. Szolgabírói Hivatalban,

79 ahol bemondás alapján írásba is foglalták a fennálló helyzetet. Ez a bemondás alapján készült feljegyzés lényegében az 1846—1847. évi dikális összeírás adatait ismételte meg. Nyilvánvaló, hogy a küldöttség ekkor a legutolsó úrbéri jellegű összefoglaló adatokra tudott csak támaszkodni, így nem elemezhette a korábbi viszonyokat sem. Ebből az első írásos feljegyzésből lényeges adatok kimaradtak, amelyeket viszont a község úrbéri helyzetének felmérése során figyelmen kívül hagyni nem lehetett. Éppen ezért a községi bíró által benyújtott keresetlevél az úrbéri telekállományban 1768 óta bekövetkezett változásokat igyekezett végigkísérni. Természetesen az elöljáróság által készített elemzés sem tudta tökéletesen a telki állomány változásokat nyomonkísérni. Ezért kénytelenek voltak úgy nyilatkozni, hogy az adózás alá összeírt telekállomány az úrbéres időkben a valóságos helyzetet sohasem tükrözte, mivel az összeírás bevallás alapján történt. Nem tükrözte tehát a dikaösszeírás a telek nagyságon kívül a házak minőségét, az állatállomány számát sem. Ugyancsak kimaradtak az úrbérrendezés óta végbement foglalások, földcserék következtében beállott változások is. Annyi ugyanis bizonyos volt, hogy az elmúlt 90 esztendő alatt a telki állományban gyarapodás volt, természetesen ez nem a gazdaságok földjeinek növekedését jelentette, mivel a telekaprózódás a század elején igen nagymérvű volt. A telki állomány áttekinthetőségét az uradalom által végrehajtott allodizálások is csak nehezítették. Ezzel magyarázható, hogy az elöljáróság a teleknövekedésről csak annyit tudott, hogy az valamikor a század elején történhetett. Hasonlóan homályos volt előttünk a nagyszámú zsellérré válás folyamata is. Az igari jobbágyság a tagosztály kezdete előtt szükségesnek tartotta, hogy a szántókat és a réti földeket sorolják osztályokba. Ebben a kérdésben ugyanis sohasem alakult ki egységes álláspont az uradalom és a falu között. Az XIX. század elején keletkezett összeírások a falu határában fekvő földeket sommásan második osztályúnak vették, de az 1848-ban az újoncok megajánlása kapcsán kivetett adót Igaron, az első osztályúnak minősített földek után fizették ki a telkesgazdák és az uradalom egyaránt. A lakosság tisztában volt azzal, hogy ezután az adókivetés alapja a földek nagysága és minősége lesz. Ezért kérték most a hatóságot, hogy ne sommásan, hanem a tényeknek megfelelően, ha kell dűlőnként vagy ha azon belül is minőségi különbségek lennének, akkor parcellánkint állapítsák meg az adóalapot meghatározó földek termőképességét. Ugyancsak meghatározatlan volt a holdak nagysága is, amelyet 800, 1000, 1300 négyszögöllel számított az uradalom és természetes, hogy így jött ez szokásba a telkeseknél is. Most kérték ennek végleges rendezését, és az országosan kialakított területmértékhez történő igazítását. Régi sérelemként vetődött fel a közös legelő elkülönítése, amelyből nemcsak a 79 1858. január 1 előtt Igar a hőgyészi járáshoz, ezután 1861. június 24-ig, Fejér megyéhez történt visszacsatolásig, a tamási járáshoz tartozott. jobbágyi illetőségeket, hanem a foglalásokat is el akarják különíteni. Végül, a szántóföldeket három nyomásra kívánták osztani.

80 Az eljárás az úrbéri elkülönítés ügyében még ez évben megindult. Fejér vármegye Levéltárából Szekszárdra kérték az úrbérrendezés iratait. Ennek során az 1768. évi úrbérrendezési iratokat, valamint az 1848 előtti évek rovatos összeírásait küldték el. A földesurakat Heidekker Károly, Igar helységet pedig Tóth Ferenc ügyvédek képviselték. Az eljárás során egyes részletmunkákat a helyszínen végeztek el, de a Hőgyészi cs. kir. Szolgabírói Hivatalba többször is kérték a falu elöljáróságát. 1857. augusztus 21-én tartották a határszemlét. Ennek során becsüsök járták be a falu határát, és megállapították a földek minőségét, termőképességét, majd megtörtént az egyes dűlők osztálybasorolása. A hivatalos személyeken kívül, (a szolgabírói hivatal kiküldöttei, a mérnök, két ügyvéd) a falu megbízottai is, (Kiss József bíró, Farkas István, Bali Pál, Bodaki János elöljárók) ott voltak a határjáráson. Széleskörű vizsgálódás eredményei alapján: (talajösszetétel, terméseredmény, terepviszony, távolság a falutól) történt meg a dűlők osztálybasorolása. Első osztályba sorolták a györkönyi határra dűlő közös legelőt, mivel igen jóminőségű és gyors növésű füvet találtak rajta. Talaja fekete, de homokos vegyületű. A bizottság ezt a legelőt a meredekebb keleti oldal kivételével szántóföld létesítésére alkalmasnak vélte. A györkönyi úti szántóföldeknek is mind a négy dűlőjét kitűnő minőségűnek találták, s így az első osztályú földek közé sorolták. Megjegyezték ugyan, hogy a negyedik dűlőrészben a dádi út mentén húzódó, — régebben Csonka dűlőnek nevezett terület, amelyet Kerti János birtokolt, és öszszesen 6 holdat tett ki, — oldalas fekvésű terület, éppen ezért ez a szántóterület csak másodosztályú. Más dűlőrészekben is hasonlóan jártak el. A várni útra nyúló dűlőt egész a simontornyai határig első osztályúnak minősítették, de ezen a területen levő Csordás és Nótárius völgynek nevezett birtokokat, amelyek Bali István, Gárdonyi János, Farkas András, Szabó János tulajdonában voltak és egyenként hat kat. holdat tettek ki, második osztályba sorolták, mert lejtős helyzetük miatt vízmosásnak voltak kitéve. Első osztályú földek még a következők lettek: a györkönyi legelőre nyúló és a beltelkek között elterülő szántók, a falu déli részén fekvő kenderföldek, az alájáró dűlőrét, amely a Pósa vizétől délre a simontornyai határ felé nyúlik, a szérűs kerti szántók, a darudellői urasági szántók, a káposztásföldek, amelyek a kenderföldek mellett voltak, valamint a fehérvári útra dűlő szántóföldek. Első és másodosztályú, sőt harmadosztályú földek voltak a sáregresi határra dűlő részen, de a darudellői jobbágydűlőben is. Harmadosztályú minőségűek voltak a vízállásos, iszapos, vízöntéssel gyakran elárasztott „kertallai rétek", amelyek a malomárok körül húzódtak. Ide sorolták a falu keleti részén a Pósa vize melletti partos, részben kopár és rendkívül gyenge fűtermést adó rétet, a Kender völgy nyugati partjától keleti irányban húzódó mintegy 14 ezer négyszögöl területű földet, mivel termő talaja rendkívül vékonyrétegű volt. A határ legrosszabban termő területei közé tartozott a fehérvári útra dűlő rész déli oldalán, körülbelül 20 hold, amelynek sárga talaja van. Harmadosztályú terület lett a tó melletti közös legelő is. Ennek nagyrésze kopár 80 SzL. Úrbéri Törvényszék iratai III. 1856.-53. sz.. 134