Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 10. 1969 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1969)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: Igar a jobbágyvilágban. – Igar im Feudalismus. X, 1969. p. 125–137.

lakása, az urasági molnár és kovács háza is. Községi tulajdonban volt a prédikátor háza, valamint a pásztor házak. 51 A XIX. század elején további zselléresedési folyamat in­dult meg. Ezzel az uradalom munkaerőt veszített. Ennek meggátlása érdekében a földesúr jobbágy telkeket osztott a lakosoknak. így 7 és fél telek jutott a gazdákhoz. 52 Ezzel azonban a további telekosztódásokat már megállítani nem sikerült. 1828-ban 107 gazdaságot tartanak nyilván, de ezek között vannak a zsellérek is. A tulajdonképpeni tel­kesek csak 60-an vannak, és a falu egyre süllyedő jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a házas zsel­lérek száma 29, a házatlanoké pedig 18. A gazdaságok ban 222 férfi munkaerő dolgozik, amely mutatja, hogy felesleges munkáskéz is bőven akadt. A jobbágygazdasá­gokra átlagosan két két munkaerő jutott. Az adatok tanú­sága szerint a jobbágygazdák földjeiket szorgalmasan mű­velték, s ha akadt terményfeleslegük, azt Székesfehérváron vagy Dunaföldváron értékesítették. Voltak azonban olya­nok is, akik Veszprémet keresték fel termeivényeikkel. A piachelyek tehát nagyon távol estek a helységtől, s ez a tény csak tovább növelte a zselléresedési folyamatot. A jobbágyföldek a falu határában 3 dűlőrészben feküd­tek, de ezek között voltak uradalmi kezelésben levők is. 53 A jobbágytelkek elkülönítése így részleteiben 1819 óta ment végbe. Az 1819. évi funduális könyv szerint a jobbágy földek az egresi és a simontornyai határban voltak, de emellett még voltak káposztás és kenderföldek is a jobbá­gyok tulajdonában, amelyek a falu alatti dűlőben feküdtek. A réti földek pedig négy dűlőben voltak elaprózva, még­pedig az első dűlőben 50 rész, a másodikban 51, a harma­dikban pedig 7 rész. Volt még réti föld a jobbágyság tulaj­donában a középső dűlőben is 45 részben, és a simontor­nyai határnál fekvő rétben : 27 rész. A szántóföldeket ugyan­csak rész megjelöléssel adják meg és mellőzik a hold kife­jezést. Az egresi határban, ahol az első vetőbeli szántóföl­dek voltak 65, a simontornyai határban levő második vető­beli szántók pedig 66 részre tagozódtak. Káposztásföld 68, kenderföld pedig 92 részre volt osztva, természetesen igen csekély terjedelemben. A káposztásföldekről tudjuk, hogy részenkint 25, 36, 48 és 75 négyszögöles nagyságú parcel­lákból állottak. 54 Az általános zselléresedés, a jobbágyság telekaprózódásai mutatták a lakosság gazdasági süllyedését. A század elején már megbomlott a falu viszonylagos békéje, amelyet az uradalom a telkek szaporításával és más kisebb kedvez­ményekkel az úrbérrendezés óta eltelt idő alatt megterem­tett. A szembenállás egyre nyíltabb jelleget öltött, és a job­bágyok nem is titkolták el, hogy a földesúr, illetve annak képviselői ellen sommás kifogásaik vannak. Egyre élesebb hangok hallatszottak a mindenhatónak látszó uradalmi tisztek ellen is. Az ellentét 1820-ban keletkezett, amikor az uradalom a közös legelőből jókora darabot elkülönítve megtiltotta a jobbágyságnak, hogy ezen a legelőn állatait legeltesse. 55 Ezzel kisebb lett a jobbágyok legelőterülete, amelynek bőviben sohasem voltak. 51 SzL. Regnicoláris conscriptio 1828. Igar, 1 f. 52 Az Úrbéri Törvényszéken vallják az elöljárók, hogy az 1768. évi úrbér­rendezéstől 1848-ig megszaporodott a telkek száma. Azt viszont, hogy ez mikor történt és miért, azt már kideríteni nem tudták. 53 SzL. Regnicoláris conscriptio. 54 SzL. Úrbéri Törvényszék iratai: Igar, funduális könyv. 53 SzL. Fejér megyei lt. Bizottmányi íratok, 3 k. 1848 — 634. sz. (a továbbiakban: Bizottmányi íratok) 1828-ban azonban a „Bozótos" elnevezésű rétet is magá­nak erőszakolta ki a falutól a földesúr, s ez azután végleg elkeserítette a lakosságot. A rét elvételére okot az adott, hogy egy elégedetlenkedő csoport felajánlotta ezt a területet a földesúrnak, aki kapott az alkalmon és az ügyet ki sem vizsgáltatva, a legelőhöz hasonlóan ezt a területet is az allodiális földekhez csatolta. A „Bozótos" rét ugyanis a templom keleti oldalán fekvő beltelkekkel volt határos, ahol a falu népe gallyat és más tűzrevaló száraz növénye­ket szokott gyűjteni. Eközben a réttel határos jobbágy­telkeket lezáró gyepükben, de néha a kertekben is kár esett. Ez volt az oka annak, hogy a lakosok között gyűlöltség támadt, amely odáig fajult, hogy a keleti oldalon lakók kertjeik biztonsága érdekében hajlandók voltak lemondani a rétről. Előzőleg a kárt szenvedett lakosok az elöljárósá­got kérték meg, hogy a réten a gyűjtögetést tiltsák meg. Nyilvánvaló, hogy a jobbágyelöljáróság ilyen jellegű fel­hívásának nem sok foganatja lehetett, így az ügy az ura­dalmi tiszteken keresztül a földesúr tudomására jutott. Egy utcai perlekedő csoport a helyzetet még jobban kiélezte: egyik alkalommal a keleti oldalon lakók közül valaki azt kiáltotta, hogy inkább senkié se legyen az a terület. A job­bágyelöljárók közül ketten, akik a károsultak között vol­tak, szintén beleegyeztek a „Bozótos" átadásába, mivel csak ilyen módon vélték a békét megteremteni a faluban. Ugyanakkor a lakosság nagyobb része ragaszkodott a terü­lethez, és a földesúrnak az allodizálásra irányuló minden­nemű tevékenysége ellen élénken tiltakozott. Az úriszék megtartása előtt a lakosoknak felajánlási ívet kellett alá­írniuk, amelyben az állott, hogy a falu a viszály elsimítása érdekében a vitás területet a földesúrnak átadja. Ez termé­szetesen nem történhetett meg erőszak nélkül. Azokat a gazdákat, akik az elöljáróság által körözött ívet nem írták alá, vagy nevüket a szokásos kereszt vonással nem jelölték meg, az uradalmi ispán elé idézték, ahol erre kényszerítet­ték őket. Rédei Jánost például házának építése közben ren­delték az urasági házba, hogy az egyezséglevelet aláírja. Rédei szerint az egyezséglevélben többek között az is állott, hogy „... Igar Helysége a közös bozótjáról lemondván"... stb. Ezt Rédei olvasva elszörnyűlködött, és egyben tilta­kozott is: „.. .Ispán urunk, nem mondottunk le a bozót­ról" ... Továbbá azzal érvelt, hogy ott a jobbágyok igás­állatai, tehenei legelnek. Az ispán azonban ráförmedt .. „megérdemelnéd, hogy a közönség kővel verne agyon".. Céh Jánost hasonlóan odarendelték, és elébetették az egyez­séglevelet, megmutatták neki, hogy hol keresztelje 56 meg azt. Céh János ugyanis sem olvasni, sem írni nem tudott. Ebben az esetben az lett volna a helyes eljárás, hogy a leve­let előtte felolvassák. Ez azonban nem történt meg, így Céh János nem is tudta, mibe kellett neki beleegyeznie. 57 A földesúr az úriszéket megtartotta, és a „Bozótos" elneve­zésű rétet allodizálta. Ezzel a jobbágyok állatait újabb lege­lőterülettől fosztotta meg. Korlátozni próbálta a közös lege­lőben is a jobbágyi haszonvételeket. Sőt minden olyan ko­rábbi szokást, amely jobbágyérdekeket szolgált, eltörölt. 1828-tól a falu és az uradalom között a viszony végleg el­romlott, amelyet azután a földesúr további intézkedésekkel csak élezett. így például 1828-ban eltiltották a jobbágyságot a vadászattól, s a határban új tilalomjelző fákat állítottak 56 A levél megkeresztelése alatt az értendő, hogy a jobbágy a neve mellé keresz­tet rajzolt. 57 SzL. Bizottmányi iratok. 9* 131

Next

/
Oldalképek
Tartalom