Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 6.-7. 1965-1966 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1966)
Irodalom – Beschprechungen - Makkay János: Studies in Mediterranean Archaeology. Vol. VII., XIII–XVI. VI–VII, 1965–66. p. 190–191.
A pecséthengerek ábrázolásaival foglalkozó III. fejezet anyagában Susa, Uruk, Djamdat-Nasr és Chafaíjah leleteire támaszkodik. Elsősorban a rétegtanilag keltezett, meglehetősen ritka darabokra. A pecséthengerek keltezését tudvalevően két körülmény is biztosíthatja: hiteles régészeti előkerülésük, vagy az a szerencsés eset, amikor egy pecséthenger egy egyébként is jól keltezhető írásos táblácskára is rákerült. Az első három lelőhelyről elsősorban lenyomatok maradtak ránk, Chafajah-ből viszont eredeti hengerek is nagyobb számban. A III. fejezet az eddig ismert anyag topográfiai és rétegtani adatait állítja össze, továbbá tematikailag is csoportosítja. A IV. fejezet fog-' lalkozik a pecséthengerek fejlődésének általános kérdéseivel. Ennek során a kerámia-anyag vizsgálata alapján létrehozott időrendi és területi csoportosítást megpróbálja alkalmazni Nagel a pecséthengerek anyagára is. így vizsgálja pl. a Délmezopotámia-Elám között e téren fennállott különbségékt, ill. részleges öszszefüggéseket. A kérdések végleges eldöntését azonban egyelőre lehetetlenné teszi, hogy a pecséthengerleletek és ábrázolások zöme nem hiteles darab. Az V. fejezet a könyv és a terület magvának, Pélmezopotámiának a rétegtani kérdéseivel foglalkozik, az egyes lelőhelyek anyagában 'található szoros párhuzamok alapján. Ennek során elsősorban az uruki ásatások stratigráfiáit veszi alapul. A VI. fejezet Susa stratigráfiai kérdéseit vizsgálja Hammurapi koráig. Ennek során a korábbi Susa-rétegeket mint az elámi magaskultura egy-egy fejlődési állomását vizsgálja, és így beszél Susa-Kuzagaran-kultúráról (= Susa A), korai protoeláimiról (= Susa Ba-Bd), java protoelámiról Susa Ca-Cb), késői protoelámiról (Susa Cc-Db). E fejezet egy részét a pecséthengerek keletkezése kérdésének szenteli. Megállapítja, hogy az írás kialakulásának kérdéséhez hasonlóan, itt sem valószínű, hogy több keletkezési centrummal számolhatnánk egy adott kulturális körön belül. A pecséthengerek készítésének. kezdetei és indítékai — bár kétségtelenül összefüggésben vannak az amulettkészátés szokásával — még teljesen felderítetlenek. Első gyökerei a késői Obéidkor pecsételőiben keresendők. Nagel szerint viszont sok jel szól amellett, hogy a pecséthenger kialakulását középső és déli Nyugatiránban kell keresnünk, ahol Susa mint a legrégibb pecséthenger készítő helyek Studies in Mediterranean Archaeology. Ed. by P. Aström, Klassiska Institutionen. Carl Bloms, Lund. Vol. VII., XIII-XIV-XV-XVI. A Lund-i egyetem alig pár éve indított és egy találó kifejezéssel „mikromonográfiák" sorozatának nevezhető tanulmányainak eddig megjelent kötetei tematikailag rendkívül széles területet ölelnek fel, jellegük szerint ítélve viszont alighanem három csoportra oszthatók. Hiszen úgy tűnik, hogy rendszeresen : a) tudósítanak a görög világ területén történt legfontosabb felfedezések (akár régészeti, akár történeti) egyilkéről-másikáról ; b) összefoglaló, elemző, módszertani vagy történeti munkákat közölnek; c) ritkábban pedig eddig közöletlen régészeti leletanyagot tesznek közzé. Időrendileg rendkívül széles skálán mozognak, mert a délkeleteurópai legkorábbi neolithikurntól egészen a hellénizmusig bezárólag foglalkoznak problémákkal. Az eddigi füzetek alapján azonban úgy látszik, hogy a kulcskérdésük (a görög földön működő svéd iskola hagyományainak is megfelelően) a mükénéi-karagörög történelem, valamint Ciprus régészete és története. E tárgykörbe tartozik G. E. Mylonas füzete is (Vol. VII. 1964), a „Grave Circle В of Mycenae". egyike szerepelhetne. Ezt a fejezetet további, mezopotámiai stratigráfiai összefüggések vizsgálata, valamint Lurisztán III. évezredbeli problémáinak a vizsgálata zárja be. Végül a szerző igen rövid összefoglalást csatol könyvéhez, amely számos következtetése ellenére sem tekinthető történeti áttekintésnek. Hiszen a könyv ki nem mondott, le nem írt, de mindvégig kiérezhetó szándéka a mezopotámiai kulturális fejlődés folyamatos voltának, egy bizonyos kontinuitásnak kimutatása. Lényeges figyelmet és terjedelmet szentelt a szerző mindvégig a Mezopotámia és Elám közötti kapcsolatok kérdésének is, elsősorban a két terület közötti elsődlegességeik kérdése eldöntésének. Következtetéseiben azonban 'mindvégig megmarad a leletanyag, tipológiai kapcsolatainak lerögzítésónél, és ennek eredményei ma még aligha elegedőék ahhoz, hogy segítségükkel népi elmozdulásokra lehessen következtetni. Pedig ilyen népi elmozdulások — a történeti korok párhuzamos jelenségeinek a figyelembevételével — a korábbi, őstörténeti időszakok esetében sem zárhatók ki. Mindezek figyelembevételével azt monhatjuk. hogy ez az összefoglalás egy sajátos német kutatási mód segítségével közelíti meg a történeti kérdéseket. Anyag„ gyűjtése a lehető legrészletesebb, ismertetései a lehető legitárgyilagosabbak, és legtárgyiasabbak, levont következtetései pedig a „biztosan" állítható tényekre korlátozódnak. A monográfia egyik fő érdemének azt tartjuk, hogy a részletes összefoglalásokban amúgy is szűkölködő Előázsia egy adotit, és rendkívül fontos korszakának régészeti anyagát egyáltalán merészkedett a szerző összefoglalni, amire A. L. Perkins könyve előtt és azóta sem volt példa. Másik érdeme szerintünk az, hogy irodalmi hivatkozásai, anyagismertet ései és főleg a közölt képanyag a tárgyalt korszak csaknem összes lényeges leletét felöleli. Ez pedig a könyvet teljesen nélkülözhetetlenné teszi, főleg az olyan országokban dolgozó kutatók számára, ahol a Nagel által ismert és használt irodalom csak hiányosan vagy inkább — és ez az általánosabb — egyáltalán nem férhető hozzá. Mindennek a fontosságát és használhatóságát csak fokozza a kiadó által biztosított, luxusnak mondható kivitel, mind a szöveg, mind a képanyag vonatkozásában. Makkay János Bevezetőben megállapítja a nagynevű kutató, hogy Heinrich Schliemann múlt századi ásatásai lényeges kérdéseket hagytak nyitva, úgyhogy A. Evans-пек még azt a kérdést is fel kellett később vetnie, hogy az „A" sírkor egyes sírjai esetleg, nem sirok voltak, de hábo-t rús idők depozitóriumai, amelyekben a királysírok mellékleteit rejtették el. Az 1952—1954. közötti három 1 ásatási évad eredményei több ilyen jellegű kérdésre végérvényesen megadták a választ. Ekkor tárták fel a „B" sírkört, amely az oroszlánkaputól Ny-ra 130 méterre és 10 méterre az un. Klytaimnestra sírtól helyezkedik el. A kör átmérője 28 méter volt. összesen 24 sírt tártak fel benne, amelyből 14 volt akriasír. A többi cista jellegű sír volt, melyeket valószínűleg az uralkodói család kevésbé jelentős családtagjai, vagy barátok, tisztségviselők számára készítettek. Az aknasírok pedig nem mások, mint a cistás sírok kidolgozott, finomított variánsai az uralkodó család tagjai számára. A szerző a következőkben jó, rövid összefoglalást ad az aknasírok formájáról. Érdekes részleteket ír magának a temetésnek a rekonstruálásáról. A sír fenekét kaviccsal szórták le, majd áUatprémekre helyezték a holttestet. A vázak általában háton fekvő, nyújtott, ritkán zsugorított helyzetben voltak. Előfordult, hogy a halottat nem teljesen nyújtva, hanem hátonfekve, felhúzott térdekkel helyezték el, és a pusztulás során, a lábak széthullva, a jellegzetes békafekvésbe ke. 190
