Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 6.-7. 1965-1966 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1966)

Tanulmányok – Abhandlungen - Farkas Gábor: A szabadegyházi Szeszgyár története (1912–1949). – Die Geschichte der Spiritusfabrik von Szabadegyháza (1912–1949). VI–VII, 1965–66. p. 111–126.

méterben, 70—90, 110—120, 160—190 és 250— 270 méterben ismeretes vízhorizont. Ennek megépítése azonban tetemes összeget emésztett volna fel. A vízhiány 1940-ben erősen érezhető volt, a napi szükséglet 6250 m

3 vízmennyiség, a két kút pedig mindössze 1170 m

3-t adott. A vízhiány a termelést veszélyeztette. 1940 őszén Magyari Kossá Tihamér mérnök elgondolása megvalósíthatónak bizonyult, amely szerint a szolgaegyházi vízlevezető csatornát a gyár tápvíztavával össze kell kötni. A szolgaegyházi vízfolyás 20 órai kiadós esőzés után olyan mennyiségben szállítja a vizet, hogy az a szeszgyár vízszükségletét az artézi kutak kompresszorozasa nélkül is biztosítaná. 1941 nyarán nagy szárazság volt. A szeszgyár tápvíztava kiapadt, így a tavat az artézi kutakból kellett kompresszorozással feltölteni. Ez további munkálatok végzését is akadályozta. Melasz tartályt építettek, de a kompresszorozás miatt a tartályépítést szüneteltetni kellett, mert a szegecselő gép működéséhez szükséges sűrített levegőt nem tudták szolgáltatni. A vízhiány csak október 11—12-én két napos kiadós esőzés után szűnt meg. A következő évben azonban hozzáláttak a Magyari Kossa-féle tervezés megvalósításához. A szeszgyár a vízműveket a szolgaegyházi vízfolyás balpartján létesítette. Megépítették az 1294 méter hosszúságú tápláló árkot, amelyben 2 db 2 méter nyílású zsilipet helyeztek el. A táplálóárok fenékszélessége 2 méter volt, létesítésével 1937 m

3 földet termeltek ki. Megépítettek továbbá egy tároló medencét, amelynek létesítése 8168 m

3 föld kitermelését kívánta. A tóban duzzasztás mellett 12 800 m

3 víz volt tárolható. Csapadékos időjárás alkalmával a tárolótóba a szeszgyár keleti oldaláról is érkezett víz, amely a cikolai vízfolyásba távozott. Erre a célra külön lefolyót is építettek. A tápláló csatornát 1290 méter hosszúságben Vojnits István alsószentiváni nagybirtokos földjén kellett vezetni. A szeszgyár kártalanítás fejében 2810 pengőt fizetett neki, a vízművek építésére pedig a Szeszegyedárusági Igazgatóság 19 012 pengőt fizetett. A vízellátást ezzel sikerült megoldani. A vízfolyás szabályozásával együtt szóbakerült az úgynevezett Büdös tó lecsapolása is, amely évek óta rontja a vidék levegőjét, vastag iszaprétege magas százalékú tiszta káliumkarbonátot tartalmazott, amelyet műtrágyaként alkalmazni igen előnyös lett volna. A tó lecsapolása azonban a közbejött munkák miatt elmaradt.

15 A szeszgyár termelési feladatát 1938. szeptember 1 után állandó munkáslétszámmal tudta megoldani. A gyárban a termelés most már fois. Ibid. 16. Túrvölgyi a Szeszegyedárusági Igazgatóság építészmérnöke volt. A gyár lakótelepét az ő irányításával építették. lyamatos lett, évente 50 főnyi munkás 2—3 hónapig szeszelőállítással foglalkozott, majd a többi hónapokban a dunántúli mezőgazdasági szeszgyárak által Szolgaegyházára szállított nyersszeszből 96 %-os finomszeszt állítottak elő. A finomszesz nagy részéből víztelen szeszt gyártottak, amelyet benzinnel keverve, motalko néven motorhajtó üzemanyagként hoztak forgalomba. Szükség volt a feladatok megoldása érdekében a gyár szakmunkásgárdájának kialakítására. Nem volt könnyű a pusztai gyárban megtartani a szakmunkásokat. Az Egyedárusági Szeszgyárban ezért viszonylag jobban megfizették a szakmunkásokat, s a fizetésen felül természetbeni juttatásokban is részesültek. Tuba János lakatos 1938—1939 évben havonta 215 pengő fizetést, lakást, fűtést és villanyvilágítást kapott. Nagymérvű lakásépítkezés indult meg a gyár műszaki és munkáskollektívája részére. A Túrvölgyi kolóniának

16 nevezett gyári lakótelepen 3—2 és zömében egyszobás lakások készültek el. A gyár az idénymunkásoknak napi 2,20— 2,50 pengő napszámbért fizetett, amely összeget a környező uradalmak egyike sem tudta fizetni, s emiatt a nagybirtokosok és a gyár igazgatója, dr. Pethő Sándor között nemegyszer öszszeütközés és nézeteltérés volt, mert a napszámosok a szeszgyári napszámbéreket vették alapul az uradalmakban végzett idénymunkák alkalmával is.

17 A Szeszegyedárusági Igazgatóság 1938 után minden irányítása alá kerülő szeszgyár részére munkarendet készített, amelyet a gyárigazgatók a helyi körülményeket, sajátosságokat, esetleges szokásokat figyelembevéve kiegészítettek. A munkarend szerint nem lehetett munkabért folyósítani abban az esetben, ha a munkás betegség miatt volt távol, vagy a gyárban üzemzavar és munkahiány miatt kényszerű üzemszünetet kellett tartani. Hasonlóan nem járt munkabér akkor sem, ha a gyárban leltározás vagy sztrájk miatt állt a munka. Az Egyedárusági Igazgatóság kemény rendelettel igyekezett elejét venni minden politikai megmozdulásnak. Tilos volt engedély nélkül egyesületet alapítani és gyűlést tartani a gyár területén. A szocialista eszmék térhódításának és a kommunista párt befolyásának meggátlása vezette az egyedárusági vezetőséget a fenti rendeletek kiadásával és következetes betartásával. A szeszgyárban pedig akadt munka bőven. Az 1937. évi XXI. törvénycikk 3 § a munkások munkaidejét napi 8 órában állapította meg. A szeszgyárakban a napi 8 órás munkaidőt betartani nem tudták, mert a szeszipari munka, a szeszfinomítás, az élesztőgyártás akadálytalan folytatásának biztosítása érdekében mellőzhetetlen és 17. Tuba János visszaemlékezése. 8. Alba Regia 113