Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 4.-5. 1963-1964 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1965)
Irodalom – Besprechungen - Bóna István: H. Dannheimer – W. Torbrügge, Vor- und Frühgeschichte im Landkreis Ebersberg. IV–V, 1963–64. p. 247–248.
H. Dannheimer — W. Torbrügge, Vor- und Frühgeschichte im Landkreis Ebersberg. Kallmünz 1961. M. Lassleben Verlag. 160 lap, 12 kép, 46 tábla és 5 többszínű elterjedési térkép. A két ismert kutató mindenkor hasznos munkára vállalkozott. Egy kis terület valamennyi régészeti lelőhelyét és leletét kataszterszerűen összefoglalták, anyagát maradéktalanul publikálták, és mindezeken keresztül megrajzolták a vizsgált területi egység történetét az újkőkortól а középkor végéig. A feldolgozás alapjául szolgáló terület, az ebersbergi kerület nem nagy, alig kiterjedtebb egy nagyobb járásnál. Nem fekszik földrajzilag különösképpen jelentős helyen sem, nem szelik át nagyobb folyók, nem haladnak át rajta fontos útvonalak. A Münchentől keletre az Isair és, Inn (között fekvő (de e folyókat nem érintő) kerület még csak nem. is állott sohasem valamely korszak kutatásának különösebb érdeklődésében. S talán mégiis éppen e negatívumok miatt érdekes ez a könyv (amely egyébként a harmadik a maga nemében Bajorországban), mivel egy kevéssé ismert vidék történetére vet fényt. Ha szerkezeti felépítésében és kivitelében rövidebbre fogva is, de szándékát tekintve hasonló jellegű hazai munka foglalkozott a közelmúltban — szerényebb köntösben — a kutatás fénysugarából ugyancsak kissé kieső kisvárdai járás történetével. S ha már ez a hazai példa felmerült, hadd jegyezzem meg, hogy a kutatás mindenkori természetónéi fogva felettébb azonosak a jelenségek •a két kevéssé figyelemre méltatott területen: egyes korszakokat alig képviselnek leletek, másokat pedig aránytalanul nagy bőségben illusztrálnak. A leletekből levonható történeti kép mindkét esetben elkerülhetetlenül néhány csoimópont körül bontakozik ki teljesebben. Az ebersbergi kerületben ezek a csomópontok egyrészt a bronzkor és- korai vaskor, másrészt a VI— VII. századi bajor temetők. Az ős- és középsőkőkori leletek még hiányoznak a kerületből, sőt az újkőkornak is csak középső és végső (nálunk már a rézkorral és korai bronzkorral egykorú) időszaka képviselt valaimélyest. Az eddigi legkorábbi leletek a münehshöfeni csoport telepeiről származó cserepek. Ezeknek — a szerző véleményével szemben — nemcsak egykarú rokonvonásai vannak a DK-európai eneolitikus és rézkori művelődésekkel, hanem valóságban is a lengyeli, illetve morva festett kerámika Duna-völgyi változataként, csoportjaként kezelhetők. Glonnban egymástól alig 100 méterre két külön települést találtak, talpcsöves tál, puttonyedény, tál és tűzkőkés leletekkel. E kettős telepjelenség értelmezésénél a szerzők nem gondoltak arra a lehetőségire, hogy itt nyilván irtásos eljárással dolgozó földművelők elköltöző, majd bizonyos idő után újból visszatért emberének telepével állunk szemben. — A későneolitikumot áz altheimi csoport néhány (Drienaus összefoglalásában nem szereplő) lelete képviseli. A bronzkorból és az urnasíros időszakból kizárólag bronzleleteket ismertet a könyv, jórészt feldúlt vagy szakszerűtlenül kiásott sírok anyagát, továbbá három kisebb bronzkincset a korai bronzkor végéről. Ezt a szép, ám minden tekintetben szokványos típusú anyagot a szerzők a Reineeke-féle délnémet bronzkori és hallstatti időrend szerint csoportosítva tárgyalják — mást nem is nagyon lehet kezdeni vele. Remélhetőleg a lelőkörülmények bizonytalanságával függ össze e fejezetek embernélküii tárgytörténeti szemlélete, amely olyasmik felett elmélkedik, hogy hogyan „hódítják meg bizonyos tárgyi orrnak a bajor földet". A korai vaskor második felébői (a német kutatás Hallstatt korszakából) az Ebersberg-Forst-ban szakszerűen feltárt két halomsír szép és gazdag anyagát elemzi a könjyv. Részletes leírásában helyreigazítja legutóbbi közlőjük G. Kossack hibás adatait és méreteit. Bár feltárva eddig csak két halom van, rendkívül hasznos munkát végeztek a szerzők, amikor a területen található valamennyi halmot feltérképezték, illetve számbavették. A késői vaskort a geltingi kelta női sír bronzékszerein ós néhány telepről származó késői edényen kívül a pompás sernpti bronz kosszobor képviseli. Az ebersbergi kerület a római hódítás (i. e. 15) után Raetia provincia része lett. Néhány közepes jelentőségű út keresztezte itt egymást (részletes helyszíni adatokkal bemutatva), névszerint is ismert nagyobb település azonban nem ismeretes. Közelebbről meg nem [határozott, illetve vdzsigáLt vicus vagy villa település nyomait is csak két helyen figyelték meg, a pénz és egyéb szórványos leleteik száma csekély. Az egyetlen jelentősebb római lelet egy közelebbi lelőhely adat nélküli szép bronz Bacchus szobor. Az eddigi viszonylagos lelethiántnyal szöges ellentétben a korai középkorból mintegy 36 temetőt tart számon a kutatás, közte 17 VI— VII. századi bajor, un, soros temetőt. A római uralom összeomlását követő V. század és a VI. század első fele éppúgy leietek nélküli, vagy csak nehezen értelmezhető magányos leletek jellemzik, minit a Duna és Rajna vidék más provinciáiiban tapasztaljuk.. Az állandó megtelepülés az ebersbergi kerületiben — éppenúgy, mint Baj orország más vidékein — csak a VI. század középső harmadában történt bajor bevándorlás második nemzedékétől, tehát a VI. század utolsó harmadától kezdve mutatható ki. Igaz, mindössze egyetlen temető, Pliening kezdődik a VI. században, s az összes többi a VIIben, de ez szintén általánosnak mondható jelenség a Lechtől keletre. Ami az egykori provinciális lakosság leszármazottainak és az újonnan betelepült germánoknak a viszonyát illeti, az ebersbergi kerület felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltat számunkra. A frank civilizáció erős hatását tükröző, gazdag mellékletekkel felszerelt bajor temetőkben, de a kerület számos más pontján önálló temetőkben is, igen gyakran kerülnek elő minden melléklet nélküli csontvázas sírok, gyakran kőládákban eltemetett halottakkal. Hogy ezekben kik temetkeztek, arra egy 1070 évi (!) helyi adat még mindig egyértelműen és világosan utal: „romani proseliti, quos nos parscalchos dicimus". A bajuvarök VI. század végétől a VIII. század elejéig nyomon kísérhető kultúráját az orthofeni, glenni, továbbá a szakszerűen ásott gráf ingi és plieningi temetők változatos szép anyaga, számos' kisebb-nagyobb sír és szórványos lelet (mintegy 16 táblányi anyag) teljes mértékben tükrözi. E temetők szakszerű közlése önmagában is nagy értéke a könyvnek. Mint érdekességet említhetem, hogy korai avar, illetve valószínűleg, korai avar közvetítéssel idejutott bizánci hatások, mint csaknem valamennyi 'keleti Ibajor temetőben, itt is több helyen kimutathatók. A bajor temetők jelentős része, s ebben ismét azonos a helyzet Bajorország más vidékeivel — ing és hof végződésű népvándorláskori eredetű falvak határaiban látott napvilágot. E falvak jelentős része karoling oklevelekben már névszerint szerepel. A tulajdonképpeni középkorból a népi mentsvárak és a kerületben található feudális várak helyszínrajzán kívül helynévi és történeti adatok rövid, összefoglalását nyújtja a könyv. A régészeti leleteket néhány vaseszköz és gödrökből származó edénytöredékek képviselik. A könyvet 145 lelőhely adatainak és anyagának névsorban közölt, teljes irodalommal kísért leírása egészíti ki — a tulajdonképpeni dokumentáció. Használatát korszakokra bontott mutató könnyíti meg. 247
