Alba Regia. Annales Musei Stephani Regis. – Alba Regia. Az István Király Múzeum Évkönyve. 2.-3. 1961-1962 – Szent István Király Múzeum közleményei: C sorozat (1963)

Közlemények – Mitteilungen - Sergő Erzsébet, B.: Dunaújvárosi (pentelei) népi bútorok. – Alte Volksmöbel von Dunaújváros. II–III, 1961–62. p. 182–196.

4. ábra kiválasztottam egy olyan darabot a még használatban lévők közül, amelyik az általánosnak leginkább megfelel. Ez a pad is kétkarfás, háttámlás darab, a háttámláján függőleges, esztergált rudacskák szolgálnak díszítésül. A kanapé asztalosmunka, az egész bútornak kifelé hajló vonala van, a karok és a háttámla is kifelé hajlik. Korábbi színezése barna volt — és az az általános —, azonban isimertetésre kiszemelt darabunkat világoszöld ölajfestókkel átfestették, mint a konyháiban valamennyi bútordarabot. Tulajdonosa Fekete György, aki 1832-ben született nagyanyjától örökölte. Készítési ideje körülbelül egybeesik a festett karospadokéval, bár feltételezhetően későbbi ízlést árul el. Időbeli különbséget — legalábbis a fellelhető daraboknál — egyelőre még nem tudunk kimutatni. Feketééknél a kanapé a tágas konyha főfalán, a bejárattal szemben van, és előtte van a konyhaasztal elhelyezve. Méretei: hossza: 197 cm, mélysége: 45,5 cm, magassága: 82 cm. Vizeslóca Bár nem ülésre szolgál, mégis itt említjük meg a speciális rendeltetésű padot, a vizespadot. A sarokpadhoz hasonló technikával készült, mindenkor puhafából. A két vízszintes deszkalapot oldalt egy-egy cifrára fűrészelt deszlkaláb tartja. A lábaikat a felső lappal egy-egy lécdarab rögzíti átlósan a sarkaknáL A felső polc első oldalára cifrára fűrészelt szegőlécet szegeinek. A vízszintes lapok képezik a tartófelületet, ezekre teszik a vizes vödröket, kannákat. Ez a darab (54.108.2), melyet a múzeum állományából ismertettünk, szintén özv. Fekete Imrémé hagyatékából került hozzánk. Az idős özvegyasszony a vizesvödröket és a vízimerítésre szolgáló bádogbögrét tartotta a felső polcon. Az alsó polcom kisebb konyhai edényeket, ritkábban szükséges eszközöket raktározott. A vizespad teljesen festetlen, a gyakori konyhai súrolástól egészen világos színű. Ez a bútordarab mindenütt otthonos az Óvárosban, természetesen a teljesen városi ízléssel berendezett konyhákat kivéve. Ahol már a konyhában nem használják, kiszorul a nyárikonyhába, ahol teljesen a korábbi funkciójának megfelelően használják. Ha nincs nyárilkonyha, vagy ott sem használják, akkor a kamrába kerül „telázsinak", éppen jól kihasználható rakodó-felületei miatt. A múzeumi darab méretei: hossza: 95 cm, szélessége: 29 cm, magassága: 60,8 cm. Ez a méret az átlagosnak megfelel. Köztudomású, hogy minél alacsonyabb valamely hagyományosinak látszó ülőbútor annál régibb.

2 Esetünkben is így van ez a kisszékkel, melynek nálunk „szék" a neve. A szék elnevezéssel kifejezetten a kisszéket szokták illetni, elsősortban ezt értik ez alatt az elnevezés alatt. Ezenkívül több összetételben is szerepel ez a szó, pl. morzsoló-, mosó-, bontószék stb. Ezeket is ezeken a helyeken fogjuk tárgyalni, bár nem ülő bútorok, de feltételezhetően a házbeli bútorzat régi tartozékai. „Kisszék" vagy „szék" néven ismert a faluban az alacsony ülőalkalmatosság. Ez lényegében egy téglalap alakú ülőlapos szék, négy becsapott lába kissé kifelé áll. Formában leginkább arra hasonlít, amelyet Szendrey Ákos ismertet az Értesítő XVIII. évi. megjelent dolgozatának 12. rajzán.

3 Óvárosunkban általában keményfából készítik ezeket a kisszékeket, színét eredetibem meghagyják. Díszíteni általában nem szokták, csak a szélét szokták faragással „kiesipkézini". Fűrésszel és szekercével dolgoznak rajta, a csipkét késsel vágják ki. A kisszéknek nincs meghatározott helye a házban, ott használják, ahol éppen szükség van rá. Általában a szobában, a konyhában, a tornácon, ahol a munka megkívánja. A kiöregedett darabot kiviszik az istállóba, és fejőszékként használják, ha nincs külön erre 184