Lakat Erika (szerk.): Patikaköszöntő. 40 éves a székesfehérvári Fekete Sas Patikamúzeum - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 58. (Székesfehérvár, 2016)

Krizsány Anna: A fehérvári csodapatika. Közművelődési és múzeumpedagógiai tevékenység a Fekete Sas Patikamúzeumben

csak 2006 óta jelentek meg patikatörténethez köthető bemutatók, amik megrendezésé­hez dr. Grabarits Istvántól kaptunk szakmai segítséget. A múzeumpedagógia területén korábban, 2005-ben elindult a munka a „Fűben, fában orvosság című gyerekfoglalkozásunkkal, amibe számos interaktív elemet is beépítettünk. Mit mutassunk még be? A patikát bemutató munkánk kezdetekor mindenek előtt azt kellett tisztáznunk, hogy mit szeretnénk a közönségnek bemutatni a magától értetődően gyönyörű berende­zésen, a bútorokon és edényzeten kívül? Kezdettől fogva világos volt, hogy ezen túlmutató, szélesebb területet kell megcéloz­nunk, mégpedig az orvoslás és a gyógyszerészet páratlanul izgalmas történetének feje­zeteit. Kínálta magát a téma, hogy a régi, gyáripar előtti patikusmesterség érdekességeit, furcsaságait, a szakma történetét mutassuk be. Az iparművészeti raktári gyűjtemény és nyilvántartások számbavételekor kiderült, hogy összesen 569 tárgy tartozik a patikához, köztük több olyan is, ami nem szerepel az állandó kiállításban. A rengeteg latin feliratot látva felvetődött, hogy ezek vajon miről tájékoztatnak bennünket. (Azóta sikerült ebben is előre lépni, dr. Dobson Szabolcs se­gítségével megkezdődött a feliratok feloldása/megfejtése/azonosítása.) Munkám kezdetekor — útmutatást kérve - felkerestem néhány magyarországi pa­tikamúzeumot. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a múzeumpedagógia teljesen járatlan területére tévedtem. Ezért a gyógyszerész szakma felől kerestem a kiindulási pontot. így ismerhettem meg dr. Grabarits István kalocsai gyógyszerészt, a Magyar Gyógyszerész­történeti Társaság alapítóját, aki készséggel segített elindulni ezen a számomra teljesen ismeretlen, ám nagyon izgalmasnak ígérkező szakterületen. Olvasnivalókkal látott el, sőt néhány bemutatható anyagot, gyantát és illóolajat is kaptam kedvcsináló útravaló­­ként. A szakirodalom és a gyógynövények tanulmányozása után lassan összeállt egy mú­zeumi foglalkozás anyaga, az említett „Fűben, fában orvosság”. Ezt a programot általános és középiskolás, sőt az óvodás korosztály számára kidolgozva is ajánlottuk szórólapokon, plakátokon, személyes megkeresésekkel. Egyre több érdeklődő csoportot tudtunk fogadni, majd eljött az ideje, hogy egy ka­marakiállítás keretében dolgozzuk fel a gyógynövény-témát, lehetővé téve a felnőtt lá­togatóink részére is az ismeretszerzést. így jött létre az „Egyszer volt gyógyfüvek" című kiállításunk 2006-ban, ami bevezető jellegű információkkal szolgált a gyógynövények világába. A tapasztalt érdeklődés arra sarkallt, hogy a gyógyszerészet történetének más területeire is bepillantást adjunk a múzeumlátogatók számára. Újabb kiállításunk „Ízeltlábúak a gyógyszerkincsben ’ címmel egy évvel később nyílt meg, szintén nagy sikert aratva. 2015-ig a következő tárlatokat rendeztük a patikamúzeumban: „Illatospatikaedé­nyek", „Elixirek, pilulák, flastromok", „Illatszerek apatikából"majd az idei évben (2015) a „Növények országa - Herbáriumok, füveskönyvek". 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom