Lakat Erika (szerk.): Patikaköszöntő. 40 éves a székesfehérvári Fekete Sas Patikamúzeum - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 58. (Székesfehérvár, 2016)

Kovács Péter: Jezsuita faragóműhely a XVIII. századi Székesfehérvárott

A xaveri Szent Ferenc és a Szent Kereszt mellékoltárok. Az oltárképeket Franz Sambach festette. zéből került ki a főoltár tabernákuluma. Baumgartner Bernât távozása után, 1764-67 között a közeli Somlóvásárhelyen is működő pálos testvér, Hyngeller János készítette a sekrestye pompás rokokó faragványaival és gazdag plasztikai díszével Európa-szerte a kor kiemelkedő művészi kincsei közé tartozó berendezését. (Ez persze külön előadást érdemlő téma, amiről most nem lehet beszélnünk!) A mecénás Vanossi Antal - mint leveleiből kiderül - félt, hogy a sok különböző mester keze nyomán sérülhet a templom plasztikai díszének egysége. Ezért aztán - miközben folyamatosan figyelt a munka haladására - újra és újra figyelmeztette a házfőnököt, hogy Baumgartnert azért küldte ide, hogy vele, és ne mással dolgoztas­sanak! 1751-ben sürgetőleg kérte, küldjék már neki el a mellékoltárok tervrajzait. Na­gyon kíváncsi volt a díszítésre, óvott a zsúfolt ornamentikától. Baumgartner elképze­lései valószínűleg kielégítették, s a jezsuita feljegyzések szerint az egységes felépítésű négy oltár kivitelezése még abban az évben elkezdődött. Elsőként a Szent Kereszt és Loyolai Szent Ignác visszafogott, és visszafogottságában is gazdag keretelésú oltára ké­szült el. A képeket keretező ornamentika, a barokk építészeti elemek és a faragványok között felbukkanó puttók csak a legszükségesebb díszt valósítják meg, mértéktartóan simulnak a környezetbe, s valóban csak az oltár névadóját megjelenítő kép keretezé­sére, kiemelésére szolgálnak. - A jezsuita följegyzések csupán a festmények elkészü­lésére vonatkoznak. Ezek szerint az utolsó, a Szent Imre-oltár 1758-ban készült el. Valószínűnek tűnik, hogy a plasztikai dísz legalább részben megelőzte a festmények befejezését, s Baumgartner műhelye már az ötvenes évek első felétől párhuzamosan 55

Next

/
Oldalképek
Tartalom