Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Gärtner Petra: Az idézet bűvöletében
Az itteni munkálatokról ekképpen írt: „[...] tervszerű elgondolás következménye, hogy az esztergomi királyi palota kiásása után figyelmünk Székesfehérvár felé fordult. [...] a nagyszabású munkák több évre előirányzott, átgondolt Programm [sic!] szerint folynak. Kisebb-nagyobb évkörök keretében néhány, egymással kor- és stílusbeli, topográfiai stb. szempontok alapján összefüggő, kiemelkedő munkát helyezünk az élre. így kerültek egy ciklusba az esztergomi és a székesfehérvári ásatások, a veszprémi Gizella-kápolna helyreállítása Gerevich indítványának köszönhető, hogy Hóman Bálint 1936. december 18-án, az 1881. évi XXXIX. te. értelmében a templom romjait és az azok közelében feltárt egyéb építészeti maradványokat fenntartandó műemlékké nyilvánította." A régészeti ásatások 1936. április 29-én kezdődtek a területen.12 (3. kép) Az ünnepélyes kapavágásra azonban már néhány nappal korábban, április 16-án sor került, amelyen Shvoy Lajos (1879-1968) megyés püspök, Hóman Bálint miniszter, a MOB vezetői és Csitáry G. Emil polgármester is jelen voltak.13 Először az ásatási terület tulajdonjogi kérdéseit kellett rendezni. A templomfalaknak ugyanis csak kis része esett városi területre, nagyobbik fele a püspökkert alatt feküdt, melynek feltárásához a püspök engedélye kellett. A megyés püspök szíves hozzájárulásával a MOB megvette a püspökség kertjének egy részét, a város pedig megvásárolta a kert szomszédságában lévő magánépületet, az Eisenbarth-házat.14 (2. kép) Ezt az épületet később lebontották és a helyére a kőtár, valamint a mauzóleum került. A több éves, átfogó munka kiadásait legnagyobb részben a MOB-on keresztül a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium finanszírozta, de Székesfehérvár városa is kivette belőle a részét.15 A régészeti feltárás és a rekonstrukció szakmai vezetésére a MOB kapott megbízást. Lux Kálmán (1880-1961), a Gerevich által kinevezett javadalmazott bizottsági építész irányította a feltárásokat és az építkezést, míg a fiát, Lux Géza (1910-1945) építészt a romkerti épület megtervezésére, Kiss Dezső (1903—?) mérnököt pedig az ásatás és az építkezés helyi munkavezetésére kérték fel. A dekorációhoz kiváló római iskolás művészeket hívtak: a falfestményekhez Aba-Novák Vilmost (1894-1941), az üvegablakokhoz Árkayné Sztehlo Lilyt16 (1897-1959), a kőreliefek kivitelezésére pedig Madarassy Waltert (1909-1994).17 Jóval a régészeti ásatás megkezdése előtt gondolni kellett a feltárt leleteknek nemcsak a restaurálására, tárolására, hanem tudományos igényű bemutatására is.18 A múzeum igazgatója már 1935-ben „királyi emlékcsarnok és kőtár felállítását sürgette, ahol el lehet majd helyezni a múzeum, a püspökség, a Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő és az ásatásoknál majdan előkerülő értékes faragványos köveket, nemkülönben Szent István kőszarkofágját is."19 Érdekes módon a kiállítást már ekkor közvetlenül a romterület mellett és nem a valamivel távolabb eső múzeum épületében képzelték el. Nem a szabadtéri kiállítás ötlete ebben az újszerű, hanem az a felfogás, hogy a kor embere minél közelebb kerülhessen Szent István király korához és dicsőségéhez térben, időben és eszmékben egyaránt. Gerevich 1937-ben az épület egészének funkcióbeli és stiláris követelményeit igen pontosan meghatározta: „az egész környék rendezése [...] oly módon eszközlendő, hogy régészetileg, történetileg, művészileg és hangulatilag, továbbá a térbeli követelmények szerint is egységes kép álljon elő, aminek alapeleme és központja maga a Szent Istvánbazilika maradványa. A különálló és különböző korokból származó kőtöredékek az ásatások színhelyén e célra létesítendő múzeumban (lapidarium) állítandók fel. Tudományosan, de szemléletileg és turisztikailag is helyes, hogy a helyszínen, a lelőhely közelében nyerjenek elhelyezést. [...] A kőmúzeum célszerű, de a régi korstílusra utaló építmény lenne [...] az ásatásokkal és az előkerült maradványokkal összefügg a környező terület és városrész összehangolásának és rendezésének, valamint az ásatások folytán megbontott forgalomnak több vonatkozásban mérlegelendő kérdése.”20 Megszületett tehát a „régi korstílusra utaló”, „királyi emlékcsarnok és kőtár” megépítésének gondolata, melyek konkrét helyét 1937-ben, a Hóman Bálint vezetésével tartott helyszíni szemlén döntötték el.21 A Lux Géza tervei alapján készült építmény téralakítása a következő: a szabadon hagyott templomromokat az északi oldalon vöröstégla támfal választja el a püspöki kerttől. (5. kép) Egy rövid szakaszon ennek a falnak a folytatása a török kori Monostorbástya kőfalának maradványa, melyet egy darabon a kőtár belső falaként is felhasználtak. A teret észak és kelet felől határoló, L-alaprajzú lapidáriumhoz kapcsolódik a Szent István-mauzóleum. Az építmény az utca fölött ívesen átvezető, hármas kapunyílással folytatódik. A kapuépítményben eredetileg egy kisebb kutató
