Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)
Rácz Piroska: Szent István király ereklyéi
Henrik a Halászbástyán rendezett be Kőemléktárat, javarészt a budai Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templom 19. század végi felújítása/újjáépítése során előkerült kőfaragványokból.A korszak Árpád-kori művészetét ismertető, fellendülő publikációs tevékenység (Balogh Ilona, Bogyay Tamás, Csemegi József, Dercsényi Dezső, Entz Géza, Foerk Ernő, Hekler Antal, Kampis Antal, Péter András stb.) betetőzése volt a Gerevich Tibor tollából 1938-ban megszületett nagyszabású összefoglalás.7 Marosi Arnoldnak az elmúlt évszázadok székesfehérvári művészetéről 1930-ban a Magyar Művészet című reprezentatív kiadványban megjelent, barokk alkotásokat is bemutató tanulmányának gerincét a bazilika és az általa „Székesfehérvár művészeti emlékeinek leggazdagabb csoportjaiként említett középkori kőfaragványok ismertetése teszi ki, amelyhez 27 fényképfelvétel is társul. Marosi Arnold a 20. század első évtizedét Pécsen töltve nem csupán az 1904-ben állandó kiállítással megnyíló városi múzeumegyesület igazgatójaként vett részt a mindennapi feladatokban, de szemtanúja volt az említett pécsi kőtár kialakításának is. Nem véletlen, hogy Szőnyi Ottóval a székesfehérvári időszakban szintén szoros kapcsolatot tartott fenn.8 Szőnyi ismeretlen székesfehérvári tevékenységéről egyelőre csak publikálatlan, kéziratos, de igen értékes források tájékoztatnak. Apró, vázlatos rajzocskákkal kísért, a leltári számok sorrendjében felvett, elsősorban román kori kőfaragvány leírásokról van szó, amelyek mellett a legtöbb esetben lelőhely, néhol szakirodalom is található. Az évszám nélküli, de feltehetően 1923 körül készült első listán mintegy 60 db töredék szerepel, amelyekekkor mára székesfehérvári múzeumegyesület birtokában voltak. Az ugyanilyen módon sorra vett, megközelítőleg hasonló számú, tehát ugyanazokról a darabokról készült, de rövidebb leírásokat és kevesebb adatot tartalmazó második lista - levél formájában - közvetlenül Marosi Arnoldhoz érkezett, a köszöntésben „Kedves barátom” az elköszönésben „igaz barátod” megfogalmazással. A levélből egyértelműen kiderül, Marosi bíztatta fel Szőnyit, hogy — párhuzamosan a pécsi dómmúzeum kőtárának átalakításával - a stílusösszefüggésekre való tekintettel foglalkozzon a székesfehérvári faragványokkal is.9 Egy másik levél tanúbizonysága szerint 1935-ben, amikor már elhatározták a templom újbóli feltárását (58. kép), és az ügyet rábízták a MOB-ra, Szőnyi Ottó a székesfehérvári püspök, Shvoy Lajos segítségét kérte, hogy a régészeti munkáknál ragaszkodjon az ő személyéhez. „Én pedig, aki 13 évig előadója voltam a Bizottságnak [MOB], most is tagja vagyok szavazati joggal; aki két nevezetes és eredményes ásatást végeztem: a pécsi ókeresztény temetőben és a feldebrői Árpád kori templom körül, aki évek óta foglalkozom a székesfehérvári bazilika ügyével és annak kiásására nézve a miniszternek javaslatot tettem - talán szerénytelenség nélkül kérhetem, hogy odaengedjenek. Ha a Műemlékek O.B. [MOB] Luxot és még valakit akar kiküldeni, akkor ez a valaki bátran lehetnék én. Luxxal szívesen dolgoznám [...].” A püspök ceruzás fogalmazványában eleget tesz a kérésnek, de öt pontban rögzített kikötést tesz az udvarán történő ásatással kapcsolatban. Szőnyi már másnap válaszol, igen tisztességesen, és napjainkra nézve tanulságos módon a következőket írja: „Az ásatás terjedelme ugyanis előre meg nem határozható, mert ezt az előkerülő leletek fogják megszabni [...] Őszintén és lelkiismeretesen meg kell mondanom Kegyelmes Uramnak: nincs kizárva, hogy az ásatás esetleg az egész udvar és kert felforgatásával járhat, ha minden lényegeset napfényre akar hozni [...].” Ez utóbbi levélből kiderül továbbá, hogy Szőnyi ügyében a Fejérmegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület szintén kérvényt adott be a püspökhöz.10 Nagy valószínűséggel elmondható tehát, hogy a székesfehérvári bazilika feltárását és kőanyagának rendezését az ilyen típusú munkák során korábban rengeteg tapasztalatot szerző, tudós felkészültségű Szőnyi Ottó vezette volna. Mint egy 1936 júniusában a székesfehérvári bazilikáról írt tanulmányából kiderül, ezt a feladatot a források, a korábbi ásatások és ezek kritikái ismeretében önálló meglátások mentén végezte volna, bizonyára már menet közben hangsúlyt fektetve a faragott kőanyagra. Erre azonban sajnos nem kerülhetett sor, mert megbetegedett és 1937. március 13-án elhunyt. Az ásatás irányítója végül egyedül Lux Kálmán lett, aki Kiss Dezső építészmérnököt bízta meg a helyszíni munkák vezetésével és a különböző napi feladatok koordinálásával. Szőnyit nem helyettesítették, így a székesfehérvári bazilika ásatásán archeológus nem volt jelen." Az 1936-1937. évi ásatások pontos eseménytörténetét - amúgy sajnos nem egyedülálló módon - a mai napig homály fedi. Dercsényi Dezső 1943. évi könyve, a róla írt szakmai kritika, egy-egy kisebb, főleg a sírokat elemző40
