Gärtner Petra (szerk.): Szent István király bazilikájának utóélete. A Középkori Romkert 1938-tól napjainkig - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 56. (Székesfehérvár, 2016)

Bubryák Orsolya: Észervételek a Szent István-szarkofág történetéhez

ezért időről időre felbukkant az az adat, miszerint a szarkofágot 1803-ban a székesfehérvári Szűz Mária prépostsági templom alapjaiból ásták ki, majd Milassin Miklós püspök befalaztatta a püspökkert falába.10

Csakhogy a szarkofág minden valószínűség szerint nem 1803-ban, talán nem is a prépostsági templom alapjaiból került elő, hovatovább soha nem volt befalazva a püspökkert falába. Sőt, nem is a Varjú által idézett levélben találjuk első említését.

Farádi Vörös Mihály levelénél néhány hónappal korábban kelt Horvát István felterjesztése, akit a Nemzeti Múzeum képviseletében éppen azért küldtek Székesfehérvárra, hogy felmérje a püspökkertben található kőfaragványokat. Miután megtekintette a kert díszítésére használt köveket, 1813. augusztus 5-én levélben fordult József nádor támogatásáért, hogy azok mihamarabb múzeumba kerülhessenek. Felsorolásában már szerepelt a szarkofág is, melyet - akárcsak kortársai - ő is római korinak mondott. Annak, hogy az általa említett „urna romanában” utóbb sem Varjú Elemér, sem mások nem ismerték fel a Szent István-szarkofágot, sajátos oka van. A sírláda díszítéséről ugyanis Horvát mindössze egyetlen mondatot írt, azt, hogy feliratos. „A fejérvári püspökkertben őrzött római sírládának hosszú, elegáns felirata van, a híres fejérvári bazilika romjaiból ásták ki.”11 Tekintve, hogy az általunk ismert kőfaragványon nincsen felirat, gondolhatnánk, hogy Horvát leírása egy másik római sírládára vonatkozik. Azonban a levélben mindössze egyetlen szarkofág elszállításáról esett szó, és Majer őrkanonok pár hónappal később készített rajza nem hagy kétséget afelől, hogy az a Szent Istvánszarkofág volt. Kénytelenek vagyunk tehát — értetlenül bár -, de tudomásul venni Horvát levelének állításait: a faragvány a székesfehérvári bazilika romjai közül került elő, és hosszú, „elegáns” feliratot mondhat magáénak.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a felirat említése ezt követően újra meg újra felbukkant különböző folyóiratok oldalain is - ekkor már egy állítólagos szarkofágfedéllel együtt. Először 1818-ban Fejér György számolt be a Tudományos Gyűjteményben arról, hogy a székesfehérvári szarkofágot és feliratos fedelét Pestre szállították. A szerző „Régi Fejérvárról” írt ismertetőjét szinte minden székesfehérvári bazilikával foglalkozó tanulmány hivatkozza, a szöveg második oldalán olvasható néhány sort mégsem szokás a szarkofággal kapcsolatban idézni.12 Itt közli Fejér a szarkofág fedelének tartott, részben töredékes római sírkő feliratát, melyben Caius Dignius Secundianus „orvosi műhiba” következtében elhunyt feleségét és gyermekeit siratja.13 Majd így folytatja: „[...] ez a’ fölírás olvastatik ama koporsó’ márványkő födelén, melly 1784-ben a’ régi Fejérvári Templom’ közép helyéből kiásattatott; 1815. esztendeig a’ Püspöki Major falába volt helyheztetve; ekkor pedig a’ Nemzeti Museum’ számára Pestre küldettetett. Ennek fölső oldalán három képek szemléltetnek: egygyik Aszszonyi, ketteje gyermeki, két szélein külömbféle virágok, ú. m. rósák 's t. e’ f. vésettetve láttatnak; vannak rajta két Géniusok is, kik gyermekeket tartanak kezeikben. A’ márvány-kő vörös színű; a’ képfaragás jeles mesterségű, miilyen volt Octavianus időkorában.”1'1

A leírás hat évvel később - ismeretlen szerzőtől - németül is megjelent Josef von Hormayr Archívjában,15 majd 1851-ben újra felbukkant, ezúttal Szvorényi József Székesfehérvárról szóló ismertetésében.16 A leírások pontosították a faragvány(ok) előkerülésének dátumát, immáron nem a püspökkert falának építéséhez (1803), hanem egy 1784-es évszámhoz kötve azt. Szvorényi a lelőhelyre (t.i. a „templom közép helye”) vonatkozó információt még azzal is kiegészítette, hogy az „nem az építkezésnél összehányatni szokott keverék, hanem tiszta, erős, eredeti földtől lévén környezve”.

Mivel a 19. század elején nemcsak a szarkofágot, hanem ezt az állítólagos fedelet is elszállították a Nemzeti Múzeumba, sőt, Majer József kanonok a sírkőről is készített rajzot, így az könnyen azonosítható volt. (51. kép) Összevetve a leírásokkal megállapítható, hogy míg azok a feliratot betűtévesztés nélkül közölték, a sírkő ábrázolásait tekintve meglepően sokat tévedtek. A faragványon látható három alak ugyanis nem egy nőt és két gyermeket ábrázol - ami a sírfelirat ismeretében egyébként logikus lenne - hanem egy férfit, egy nőt és egy gyermeket. Rozettáknak és „más efféléknek”, csecsemőt vivő „szárnyas géniuszoknak” viszont nyoma sincs. A legvalószínűbb magyarázat az, ha feltételezzük, hogy a leírásnak ez utóbbi része már nem a koporsófedélként meghatározott római sírkőre, hanem a szarkofágra vonatkozott. A leírás a szarkofág ábrázolásainak lényegében meg is feleltethető, leszámítva, hogy azon csupán egy gyermeket vivő angyalt láthatunk. (További tévedésük, hogy sem a szarkofág, sem a római sírkőlap anyaga nem márvány, és éppenséggel nem is vörös, ennek oka talán a mészkőre kiülő sárgás-vöröses elszíneződés lehetett.)24