Demeter Zsófia - Gelencsér Ferenc: Örvendezz király város! - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 51. A Fejér Megyei Múzeumegyesült kiadványai 8. (Székesfehérvár, 2002)
Valaha országnapokat, az Úr 1938. évében azonban országévet tartott itt a szent király
alispánoknak a csoportja képezte. Az első állomás a Romkert hivatalos felavatása volt. Augusztus 13-án tartotta meg Shvoy Lajos megyés püspök a közös királysír temetési szertartását (194.). Most a kormányzó helyezett koszorút a sírra a MÁV- és a Budai Dalárda éneke mellett. Ekkor mutatták be Kodály Zoltán Ének Szent István királyról című kórusművét. „Körülbelül az ünnepi év elejére esett, - írta a polgármester emlékirataiban - hogy főispánommal felkerestük pesti lakásán Kodály Zoltánt és felkértük: íijon modem zenét a régi népi ének, a mindnyájunk lelkében élő, Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga... szövegére. Kodály eleget is tett kérésünknek, és új szerzeményét a királysírok megkoszorúzásakor adta elő a híres Budai Dalárda. Meg kell állapítani, hogy Kodály szerzeménye akkor még annyira idegen volt a füleknek, hogy érthetően nem aratott sikert, és így többet nem is hallhattam.”99 Ezen a napon mindkét dallam felhangzott: a régi népéneket a székesfehérvári dalárda adta elő a Szent István szobor felavatásakor. A koszorúzás után Horthy meghallgatta Gerevich Tibor beszámolóját a Romkert feltárásáról és Aba Novák Vilmos magyarázatát a már elkészült falfestményről. Ez utóbbi mozzanatot a Somkúti-Megyer féle filmhíradó is megörökítette. A menet néma tisztelgéssel ekkor avatta fel Nagy Lajos király szobrát is. Az est legfontosabb eseménye azonban Sidló Ferenc Szent István szobrának leleplezése volt. A szobrot nemzetiszínű lepel borította. Kevesen tudták, hogy ez nem akármilyen lepel! Az avatáskor ugyanis szinte kettéhasadt a semleges drapéria, és az addig árván álló árbocokon két lobogó lett belőle egyetlen suhanással (204.). Az Új Fehérvár tudósítója így írta le a jelenetet: „Megszólaltak Székesfehérvár összes harangjai és a nemzetiszínű lepel jobbról-balról kétfelé szakadva a bronz szoborról a háttérben meredő két árbocra úgy szökött fel, mint két földigérő trikolór. Lélekzetelállítóan nagyszerű és lenyűgöző volt ez a jelenet.”100 Szép szavakkal adta át a szobrot Hóman Bálint: „Árpád és Szent István fehérvári népe legyen továbbra is eszméinek őre!”101. Az első koszorút a kormányzó helyezte a szobor talapzatára, az utolsó után pedig az összes templomtoronyban megszólaltak a harangok. A Sidló Ferenccel való beszélgetés és a díszszázad tisztelgése után a kormányzó családja eltávozott, a vendégeket pedig a kivilágított Megyeháza udvarán és termeiben a polgármester látta vendégül. A terítés és a helyszín is méltó volt a nagy naphoz, ugyanis a nagytermet, valamint a főispáni, illetve az alispáni lakást egybenyitották. Az ételeket Gundel Károly szervírozta, bár azt egyszerűen és persze divatosan teának nevezték. Sokkal őszintébb az Új Magyarság tudósítója, amikor a vendéglátást „hatalmas buffet”-nek nevezi.102 A nagy érdeklődésre való tekintettel, és persze azért is, mert a „pirosbetűs” ünnep még csak ezután következett, a Városháza országgyűlési díszletét augusztus 19-én és 20-án a helyiek, azok is, akik az eseményen nem vehettek részt, megnézhették. Későn csöndesedett el a város ezen az ünnepen: „még éjijei 12 órakor is hatalmas tömeg állt a bronzvörösen sugárzó Szent István szobornál, és egyesek az éjszakában betűzgették a koszorúszalagok feliratát.”103 A szép estébe hajló nap mérlegét valószínűleg helyesen vonta meg a Székesfehérvári Friss Újság tudósítója, amikor így írt: „Ünnepelt a nem-182
