Demeter Zsófia - Gelencsér Ferenc: Örvendezz király város! - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 51. A Fejér Megyei Múzeumegyesült kiadványai 8. (Székesfehérvár, 2002)
Valaha országnapokat, az Úr 1938. évében azonban országévet tartott itt a szent király
írta, az egész estét Szebenyi Gusztáv rendezte. A jelenetek a város török kézre jutását, a török kori életet és a vár visszavívását elevenítették meg. Dr. Baróth Ernő emlékszik arra, hogy milyen nagy hatást gyakorolt rájuk, akkori kisgimnazistákra a történelmi játék müezzinjének remek basszusa. Ezt a szerepet akkor Warvasovszky Tihamér, szeretett tanáruk alakította, aki később is jól kamatoztatta tehetségét, Torockói néven operaénekes lett. Dr. Kulcsár Jánosné szerint Szebenyi Gusztáv még a sukorói falu népét is megmozgatta: „Készséggel vállalták a történelmi menekülés újra felidézését. A nézőközönség megdöbbenve hallotta a Királysor felől érkező, szekereket húzó lovak patkó csattogását és a Széna térre érve ámulva láthatták a török elől menekülő embereket, olyan korhű rendezésben, a jajgató asszonyok köré sebtiben felhalmozott dunyhák, vindők, hordók, menteni való javakat és lábasjószágokat terelő embereket, mint vonulnak Fehérvár védett falai mögé. Megható jelenet volt a kocsik között egy tízéves forma legényke, aki pulikutyájával terelgette pár szál birkáját. Talán még a puli is érezte, hogy most a sukorói magyarság szomorú tragédiájának lehet a részese.” A MI RÉGI SZENT ISTVÁN KIRÁLYUNKNAK KORONÁJA SEMMI A PALLOSA NÉLKÜL54 1938. május 22-én ragyogó napsütéses vasárnap virradt városunkra. Ez volt a jubileumi év első országos jelentőségű székesfehérvári eseménye. A Margit-szigeten szokásos vitézavatásra most Szent István városában készülődtek, közelebbről családi bazilikájában, temetkezőhelyén. Ez volt az első hivatalos ünnepség, melynek helyszíne a frissen feltárt és kialakított Romkert volt (165-171.). A Vitézi Rend országos ünnepsége 1938-ban már „egész kis hadsereg”-et érintett. Nem véletlenül jegyezte meg a tudósító: „régen láttak ilven sereglést ezek a vén kövek.”55 A nagy érdeklődéssel, helyben pedig nagy izgalommal várt vitézavatásra messze földről érkeztek vendégek. Az utólagos felmérés szerint a vendégek többsége csak erre a napra érkezett, de 2800-an itt is éjszakáztak. Egyikük leírta a város hangulatát: „Ott voltam az ősi városban már szombaton este. Nyüzsgő izgalmat találtam: a szállókban egyetlen szobát sem lehetett kapni, magánszállásról kellett gondoskodni. Az éttermeket a zsúfolásig lepte el az előkelő katonai közönség. Ahol vacsoráztam számlálni lehetett a tábornokokat. A házakat már zászlók lepték el, a várost a másnap izgalma nem hagyta aludni.”56 Az események leírását is élvezetes olvasni. Látja az ember a májusi szélben lobogó színes zászlókat, a zsendűlő harsogó zöld füvet, az iskolások nyári ünneplőjét, a vendég asszonyságok tavaszi toalettjének színeit, s látja, illetve érzi az ünnepi város tisztaságát. Én mindig érzem ilyenkor a frissen ácsolt fa illatát is, hiszen apósom sokszor mesélt arról, hogy őt a győri utászszázadbeli katonai gyakorlat után vezényelték a tribünök építésére, és itt találkozott az ünnepen családjával, akik hivatalos meghívottként érkeztek unokatestvére, ifj. Lukács Pál avatására. A két hatalmas tribün munkálatairól a hírlapok is beszámoltak: az egyiket a hajmáskéri utászzászlóalj, a másikat a BESZKART műszaki osztálya állította fel. A kertészeti munkákat Morbitzer Jenő, a főváros kertészeti igazgatója vezette. 159
