Demeter Zsófia - Gelencsér Ferenc: Örvendezz király város! - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 51. A Fejér Megyei Múzeumegyesült kiadványai 8. (Székesfehérvár, 2002)
Székesfehérvár nekünk magyaroknak a városok városa
Cseh István (1885-1969), számvevőségi tanácsos, jó tollú publicista, Csitáry egykori politikai ellenfele jellemzését is érdemes idéznünk, már csak azért is, mert egy ellenfél becsülő jellemzése ér a legtöbbet a dicsérők között: „Csitáryban városom önzetlen szerelmesét láttam meg, és fáradhatatlan buzgalmának sok jelét az elhagyatott, a kormányzattól soha nem támogatott,...elmaradt történelmi fészek fölemelésére. Az ő leleményes, fürkésző esze, sima modora és törhetetlen energiája, és valóban fáradhatatlan kitartása és lelkibuzgalma annyit tett Székesfehérvárért, mint előtte senki, mint összes polgármestere sem együttvéve. Ezek legtöbbje kuporgó, szatócs szellemiségű volt, nem pedig alkotó, amilyennek egy város vezérének lennie kell.... Csitáry... a modern Székesfehérvár alapjának letevője s az építője. Ezt a történelmi érdemét valamikor valakinek sorról-sorra ki kell majd mutatnia, mert ez a történelmi igazság és ez Csitárynak nagy erkölcsi érdeme.”24 A város fejlesztésének mikéntjéről ádáz viták dúltak az 1930-as évek elején. Jellemző, hogy Marosi Arnold (1873-1939), a múzeum igazgatója (32.) a 69-es Hindenburg Gyalogezred hősi szobrának (Bory Jenő alkotása a Széchenyi utcában) elhelyezése kapcsán 1931-ben arról írt, hogy mennyire hiányzik Székesfehérváron egy elfogadott, hosszú távra szóló városrendezési terv. A város tudatos fejlesztésére igen nagy szükség volt, s nem csupán azért, hogy méltó legyen dicső múltjához, hanem elsősorban azért, hogy el tudja tartani népességét. A város lakossága az eltelt száz év alatt megkétszereződött, ekkor már meghaladta a 42 ezret. A népesség döntően a megyéből, a környező településekről való betelepedéssel növekedett, természetes szaporodása inkább lassú volt. Bátky Zsigmond múlt századunk elején is erre a tényre figyelt föl, s arra, hogy milyen korszerűtlen a város népességszerkezete. Szerinte Székesfehérvárnak 1918-ban egymagának majd annyi őstermelő lakosa volt, mint a népesség számában őt megelőző Pécsnek és Győrnek, illetve az őt követő Sopronnak együtt. Egy 1925-ben kiadott lexikon is a következőket tartotta megjegyzendőnek: „Lakosságának jórésze ma is földműves. Ipara és kereskedelme csekély.”25 A lehangoló tapasztalatokat 1907-1908. évi itt tartózkodásakor Szabó Dezső is gazdagította, egyáltalán nem festvén vonzó képet a városról: „Székesfehérvár ebben az időben első meglátásra egyáltalán nem volt csábító. A város, melyet ősi koronázó városként szoktak emlegetni, egyáltalán nem volt fejedelmi külsejű. A járdák melletti árkokban piszkos víz bűzhödött, sok helyen rossz krumpliköveken kellett járni. Még vízvezetéke sem volt az elmaradt városnak. ”26 Székesfehérvár 30-as évekbeli ugrásszerű fejlődésére azonban hamar felfigyeltek. Az 1942-ben kiadott Hazánk című gyűjtemény szembeállította az ütemesen fejlődő Kecskemét, Pécs, Győr, Szombathely és Nyíregyháza növekedését Székesfehérváréval: „1930-ig igen lassan fejlődött, az 1930-1941-es évtizedben azonban hirtelen nagyot lendült Székesfehérvár. 1869-ben 22683 lakosa volt. Évtizedenkint 2-3 ezerrel szaporodva, 1930-ban elérte a 40714 főt, 1941-re viszont 48264-re emelkedett lélekszáma.”87 Ugyanakkor már számolnunk kell ebben a korban a főváros elszívó hatásával is. A demográfiai növekedés szükségszerűen követelte, a polgármester mögött álló körök pedig kezdeményezték az iparosítást. E kezdeményezések már csak a háborús készülődés hatására ér-146
