Demeter Zsófia - Gelencsér Ferenc: Örvendezz király város! - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 51. A Fejér Megyei Múzeumegyesült kiadványai 8. (Székesfehérvár, 2002)
Királysírok és gesztenyefák állnak őrt körülöttünk
akkor fehérvári gimnáziumi tanár (nyelvész, irodalmár) december 12-ei írásával a Közlönyben, Boross Mihály (1815-1899) ügyvéd, akkor Fejér megye másodalispánja a Közlöny és a Kossuth Hírlapja tudósítójaként írta le az eseményeket. Egykorúnak tekinthető Pauer János (1814—1889) már említett, tudományos dolgozata is, melyről joggal jegyzi meg Török Aurél, a leletek későbbi tudós vizsgálója: „..én abban a nézetben vagyok, hogy édes hazánkban még nem látott napvilágot oly könyvecske, mely hat pengő krajczáron oly felette nevezetes és érdekes fölfedezést nyújthatott volna a hazai tudományosságnak, mint Pauer könyvecskéje.”2 Erdy tudományos összefoglalóját, melynek gondolatmenetét állítólag már 184-8. december 27-ei előadásában elmondta, csak 1853-ban jelentette meg. A munkát a szerkesztő a következőképpen minősítette: „Magyar régiségeink, nemzeti emlékeink sorában ennél nevezetesebb, nagyobb fontosságú felfödözés nem létezik. Méltán lehet azt az eddigi magyar emlék találmányok koronájának tekinteni.”3 Az 1850-es években sem Szvorényi József, sem Palugyai Imre, sem Fényes Elek nem említette az akkor nem szalonképes 4-8-as ügyet. Erdy volt az egyetlen, aki ezt mint tudós, a kérdés legszakavatottabb ismerője megtehette, s maga is szemtanúként említette Pauert és Szvorényit. Az 1860-as évektől viszont már Székesfehérvár minden apró említésénél felbukkant a III. Béla-motívum. A régmúlt századfordulón már szinte sajnálatosan túltengett a régi dicsőség emlegetése, elvonta ugyanis a szerzőket a mindenkori apró jellegzetességek, érdekességek rögzítésétől, pedig milyen nagy hasznát vennénk — történészek és néprajzosok — ma ezeknek a megfigyeléseknek. A városi jegyzőkönyvek is megjegyzik, hogy már a királysír kibontásának és lerajzolásának napján nagy érdeklődés fogadta a leleteket. A helyszínen, majd a Városházán is bemutatták a közönségnek az ékszereket, azaz a „közönség nézetének kitették”4 azokat. A nagy érdeklődésre minden szemtanú felfigyelt. Erdy így írt: „A gyönyörű látványra zsibongó sokaság tódult a máskor csendes térre. Csoportosan ugráltak le a gödörbe s a felügyelő nem volt képes valakit visszatiltani.... [a csontváz] látására reggel nyolcz órától majd délig, még lerajzolása tartott, mindig mások és mások siettenek a város minden vidékéről. Itt lehete tapasztalni, mily meleg részvéttel viseltettek a fehérváriak városuk múltja iránt, látta e tudományos kincset teljes épségében néhány ezer ember, még is ki kellet az ékszereket a városház termében közszemlére tétetnem.”5 Pauer János, ekkor 35 éves, papnevelő intézeti tanár, későbbi püspök, maga is az akadémia tagja, így írt: „azoknak látására temérdek sokaság sereglett össze.”6 A másik szemtanú, a Közlönyt is tudósító Szvorényi József szerint „feszült vággyal függünk a homályban rejlő valóság felderítéséig.”7 A királysírok híre ihlette Garay János (1812-1853): Síri hang az élőkhöz című versét, amelyben az ősök ereklyéit is a kortársak lelkesítésére kívánja fölhasználni a szabadság kivívása érdekében: ...apáid sírja azért nyílt meg neked, Hogy a holtnak láttára feldobbanjon szíved. Nem. mert talcin király volt, de oly kornak Jia, Melyben dicsé), szabad s független volt e haza.8 136
