150 éve történt… III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 49. (1999)
Mély politikai és hadászati válság jellemezte tehát a magyarországi helyzetet 1848. december elején. A zaklatott idők, az ismétlődő fenyegetettség, az önértékelési válság és a igaztalan vádak közepette úgy kellett Fehérvárnak valami dicső, valami nemzeti és hősi, mint egy falat kenyér. Ebbe a helyzetbe robbant bele a királyleletek híre. Ezzel magyarázható az az elemi erejű érdeklődés, ami a városban fogadta az igazán dicső, nemzeti és hősi múltat idéző leleteket. Akiit Székesfehérvár jó ivóvízben szegény belvárosában a kút ásása vagy fúrása mindig központi kérdés volt. A XIX. század elejétől a város már állandó kútmestert alkalmazott, s a sikeres fúrások híre messze elterjedt: Kaposvár és Debrecen is Birghoffer itteni kútmestert kérte kölcsön20. Forrásaink úgy tudják, hogy az országban az első artézi kutat itt fúrták21 . 1851-ben Fényes Elek országleírásában nem a királysírokat, hanem az 1834-ben fúrt artézi kutat tartotta Fehérváron megjegyzésre méltónak22 . Ekkor a városban már három artézi kút volt 23 1838-ban Barkóczi püspök kérte kölcsön a város artézi kútfúró eszközeit, s ezekkel a püspöki palota udvarán 1839-ben fúrtak kutat24. A kút rajzát a tanácsnak bemutatták 25 . A kút vizét a püspökkert falán kívüli, Fazekas utcai medencébe is kivezették, s a levezető csatorna ásásakor találták meg és rombolták össze az első, adatokkal utólag rekonstruált sírokat26 1846-ban a püspöki kert kútjának vízhozama romlott, ezért a kivezető csatornát lejjebb kellett volna szállítani. A kútmester és Máder Ferenc kőműves számításai nem győzték meg a tanácsot, és úgy határoztak, hogy a püspökség falán kívül egy új kutat furatnak, mert félő, hogy a régi vízhozam már nem láthatja el a belvárost27 . Ennek az új kútnak a fúrása a csőnek való fa hiánya miatt csak 1847. február 14-én "vétetett eszközlésbe"28 . Szeptember elején a kút körüli földmunkák folyamán egy régi épület falára bukkantak. A tanács megnézte, és úgy határozott, hogy azt Kállinger Izidor mérnök rajzolja le, és "a régiség iránti kegyeletből, ahhoz értők által... szedettessék ki."29 A megtalált falak "fejtegetésére" a város rendszeresen külön személyt alkalmazott, aki a kitermelt kő és föld mennyisége után kapta fizetését. A kőfejtő 1840-ben már azt is kikötötte, hogy a kőfejtést csak akkor vállalja, ha a talált kincsek az övé lehetnek30 Erre a kikötésre valószínűleg azért került sor, mert az 1839-es sírrablásnak híre ment, az ékszerek egy része Bécsbe, másik része utóbb a Nemzeti Múzeumba került, de a munkások kezén is eltűntek darabok'1 . 20Kállay, 1988.403-406. 21 Érdy, 1853. 43.; Török, 1894. 177. "Fényes, 1851.11. 8-9. 23Kállay, 1988.406. 24 uott. 329. 25 Székefehérvár Város Levéltára ( a továbbiakban SzVL.), Tanácsülési jegyzőkönyv, 1839. 840., 1454. sz. 26 Érdy, 1853. 43.; Lukács, 1868. 294.; Fodor szerk., 1992. 50. 27 SzVL. Tanácsülési jkv. 1846. 4082.; 4124.; 4321. 28 uott. 1847.3872. 29 uott. 1847. 3558.; Kállay, 1996. 151. 30 uott. 1816. 508.; 1839. 244.; 1840. 106. 31 Henszlmann, 1864. 224.; Nemeskéri, 19823. 110-111.; Kégli, 1987. 14.; Fodor szerk., 1992. 50. 28
