150 éve történt… III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 49. (1999)
letétel (1848. október 7.) során a Roth és Philippovics vezette 9 ezer főnyi trataléksereg 5 zsákmányolt zászlaját is itt helyezték el az országgyűlésen való bemutatás után8. Az 1848-as fehérvári leletek visszhangjáról kritikusan A székesfehérvári leletek azonnali népszerűsítését többen vállalták a szemtanúk közül. Természetesen maga Erdy János a feltárás helyszínén és a pesti kiállítás december 27-ei előadásán szólt róluk. Szvorényi József (1816-1892), akkor fehérvári gimnáziumi tanár december 12-i írásával a Közlönyben, Boross Mihály (1815-1899) ügyvéd, akkor több bizottmány tagja, később másodalispán a Közlöny és a Kossuth Hirlapja tudósítójaként írta le az eseményeket. Egykorúnak tekinthető Pauer János (1814-1889), akkor papneveidei tanár 1849-ben megjelentetett tudományos dolgozata is9 , melyről joggal jegyzi meg Török Aurél: "..én abban a nézetben vagyok, hogy édes hazánkban még nem látott napvilágot oly könyvecske, mely hat pengő krajczáron oly felette nevezetes és érdekes fölfedezést nyújthatott volna a hazai tudományosságnak, mint Pauer könyvecskéje."10 Erdy tudományos összefoglalóját, melynek gondolatmenetét állítólag már 1848. december 27-ei előadásában elmondta, csak 1853-ban jelentette meg. A munkát a szerkesztő a következőképpen minősítette: "Magyar régiségeink, nemzeti emlékeink sorában ennél nevezetesebb, nagyobb fontosságú felfödözés nem létezik. Méltán lehet azt az eddigi magyar emlék találmányok koronájának tekinteni."" Az 1850-es években sem Szvorényi József, sem Palugyai Imre, sem Fényes Elek nem említette az akkor nem szalonképes 48-as ügyet12 . Erdy volt az egyetlen, aki ezt mint tudós, a kérdés legszakavatottabb ismerője megtehette, s maga is szemtanúként említette Pauert és Szvorényit'\ Az 1860-as évektől viszont már Székesfehérvár minden apró említésénél felbukkant a III. Béla-motívum. A századfordulón már szinte sajnálatosan túltengett a régi dicsőség emlegetése, elvonta ugyanis az írókat a mindenkori apró jellegzetességek, érdekességek rögzítésétől, pedig milyen nagy hasznát vennénk - történészek és néprajzosok - ma ezeknek a megfigyeléseknek. Vádak Székesfehérvár ellen 1848 őszén A nagy megkönnyebbülés, a pákozdi csata (1848. szeptember 29.) és Jellasics helyőrségének lefegyverzése (1848. október 3.) után, - olyan események után tehát, amelyek kapcsán joggal gondolhattak saját hősiességükre - súlyos vádakkal, hazaárulással vádolták Székesfehérvár és Fejér megye vezetőit és népét. Tóth Lőrinc és Madarász László azt kifogásolta, hogy "tárt karokkal" várták, és élelmezték Jellasics csapatait14 . A vádak okozta sértettségről így írt Boross Mihály: "A horvátoktól magszabadulván saját kormányunk által zaklattattunk. Fejérmegye elvádoltatván a kormány előtt, hogy jó indulatot tanúsított a horvátok iránt: Kállay Ödön kormánybiztosul küldetett nyakunkra, miszerint vizsgálódjék aziránt, kik és miért élelmezték Jellasich seregét...Mindenesetre tapintatlan eljárás volt a megye és a város ellen, mikor az csak saját maga iránti kötelességét teljesítette. A magyar 8 Hermann szerk., 1996. 10. 9 Pauer, 1849. 10 Török, 1894. 197. " Érdy, 1853. 42. A szerkesztő megjegyzése. 12 Szvorényi, 1851.; Fényes, 1851., Palugyai, 1853. 13 Érdy, 1853.45. 14 Erdős, 1998. 195-196. 26
