Demeter Zsófia: A pákozdi győzelem. Dunántúli védelmi hadművelet: 1848. szeptember 29–október 7. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 48. (1998)

A pákozdi csata Győzünk, vagy halunk, dicsőség fogja koszorúzni tetteinket, mert a haza fennmaradásáért küzdöttünk... Salamon Lajos kormánybiztos A magyar honvédség eddig hátrált, ám ugyanakkor az utolsó hetek sikeres toborzásával ki is egészült: létszáma 6 ezerről több mint 17 ezerre nőtt. Jellasics nyilvánvaló célja a főváros elfoglalása volt, így a szeptember 26-án elfoglalt Székesfehérvárról Buda felé indult. A magyar sereg nem várhatott tovább. A szeptember 28-ai híres és viharos sukorói haditanácson - Batthyány Lajos szavai hatására - a református templomban végülis a főváros és ezzel a forradalom végveszélyének az érve győzött, valamint az a józan belátás, hogy a Velencei-tó északi partja és a hegység közé szorított ellenséget csak itt lehetséges legyőzni; tovább nem lehet halogatni a harcot. Nem volt egyszerű döntés ez, sem a császár által kinevezett és a törvényesség fenntartását mindenekfelettinek tartó miniszterelnök, sem pedig az eredetileg a császárra felesketett tisztek szempontjából. Most tehát a haza és a haladás eszméi győztek. Móga János altábornagy a magyar honvédsereg élén, szeptember 29-én védőállásban várta Jellasics hadmozdulatait. A magyar jobbszárny Milpökh József ezredes parancsnokságával Pátkánál, a derékhad (parancsnoka Holtsche tábornok) Sukoró és Pákozd térségében a budai út védelmére készült. A balszárnyat Répássy Mihály őrnagy vezette. A főerő így több mint 11 ezer harcosból állt és negyedfél tüzérüteg védte a dombokat. A tartalék (4500 ember és két üteg) Velence térségében várakozott Teleki Ádám tábornok parancsnoksága alatt. 1848-ban használatos szablyák a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből 39