Fitz Jenő: Gorsium Herculia - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 46. (Székesfehérvár, 1996)
A város és épületei
oldalán lévő falat a kapu későbbi leszűkítésének tekinthetjük, eredetileg az átjárót 7 m szélesre építették. Maga a városkapu a két toronnyal 23,60 m széles volt, hozzávetőleg fél méterrel hosszabb, mint a nyugati kapu. Mindkét torony szabálytalan négyszög alakú, 50 cm-rel visszaugratva a városfal belső síkjából, a falvastagság itt 2,50 m, valamivel kevesebb, mint a nyugati kapunál. Cardo 3. A Keleti városkapunál éri el dél felől a decumanus maximust a keleti városfalon belül futó első kövezett utca. Az utca vonala azonban nem a városfallal párhuzamos, henem a nyugati oldalán lévő L. épülettel, azaz dél felé folyamatosan távolodik a városfaltól. Ebből az eltérésből következik, hogy a Cardo 3 a II/III. századi város utcahálózatához tartozott. Ezt a szintmérések is igazolják. A jól megépített, keleti oldalán nagy kövekkel lezárt út az ásatási alappont fölött 230 cm magasságban feküdt, 75 cm-rel mélyebben, mint a Keleti kapun átvezető decumanus maximus, és ugyanabban a magasságban, mint az L. épület padlószintje. Az utcát azonban a IV. században is folyamtosan használták (Cardo 3 = Cardo g), amit azok a felületek bizonyítanak, amelyeket az utca ismételt javításának, szintemelésének tekinthetünk. Ezek közül a legkésőbb 330 cm szinten valamivel meghaladta a decumanus maximus járószintjét. L. épület. A decumanus maximus és a cardo 3 szögletében emelt L. épület feltárása még nem fejeződött be, kiterjedését sem nyugat, sem dél felé nem ismerjük. Alaprajza azonban valószínűvé teszi, hogy középfolyosós lakóházról van szó, amely jelenlegi déli helyiségét padló alatti fűtéssel látták el. A háznak csak alapfalai épültek kőből, a felmenőket vályogtéglából készítették, ami éppen úgy n/m. századi eredet mellett szól, mint a falazásnál használt sárgás, jóminőségű kötőanyag. A helyiségeket terrazzo padló fedte. Az épülethez a decumanus maximusxa tekintő északi oldalon egy gyengébb technikával épített porticus csatlakozott, amelyben két későbbi padló is előkerült, az egyik mintegy 50 cm-rel a terrazzo padlók fölött, a másik magasabban, a késői főutca szintjének megfelelően. A porticust bizonyosan később csatolták a házhoz. A belső terrazo padlók fölött megújításnak nyoma nem maradt, így nem valószínű, hogy a háznak ez a része még használatban lett volna. LV. épület. A decumanus maximustöl az egymást váltó periódusok a II/TH. századi építkezésektől az V. századig követhetők nyomon. A legjelentősebb épület, amely maradványaiban is leginkább nyomon követhető, a városfal és az északi torony alatt húzódó II/LH. századi LV. épület. A háznak csak a keleti és a déli zárófalát ismerjük, teljes kiterjedése egyelőre nem határozható meg. A feltárt maradványok így is jelentősek: a Hl. századvégi városfal és a 260-ban elpusztult korábbi épület viszonya itt érzékelhető legjobban. Az LV. épület keleti zárófalából kiágazó belső fal délnyugat felé haladva a városfal alatt, majd annak nyugati oldalán folytatódott, érintve a városfal említett megmaradt csonkját. A ház megmaradt falkoronája e helyen éppen úgy 209 cm-nél volt, mint a városfal alapozása. A jól megfigyelhető rétegek nem hagynak kétséget afelől, hogy a két építkezés közvetlenül váltotta egymást, azaz a városfalak az újraépülő város legkorábbi időszakából valók. Az LV. épület délkeleti sarka az északi kaputorony 57 I
