Fitz Jenő: Gorsium Herculia - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 46. (Székesfehérvár, 1996)
A város és épületei
A folyosótól északra eső épületrész a középkori pusztítások miatt kevésbé áttekinhető. A 17,40 m hosszú teret egy délnyugat-északkelet irányú fal osztotta kétfelé, a déli részt egy északnyugat-délkelet tájolású fal még további két helyiségre bontotta, a két helyiséget ferdén egy északnyugat-délkelet irányú futőcsatoma vágta át. A nyugati teret további falak egy alsó és két felső kisebb szobára osztották. Az utóbbiak közül a nyugati alját jóminőségű terrazzo fedte, hipocaustum téglaoszlopokkal. A keleti 5,70x2 m nagyság térben is az alsó terrazzo padló maradt meg, amelyre két futőcsatoma épült. A helyiség déli részét egyetlen nagy pódium foglalta el, téglaborítással, tetején vastag terrazzo padlón egy ovális kád nyomával. A fürdőépület mindkét oldalán, a cardo d és e területén csatoma/vízvezeték húzódott, ezek kapcsolata a XXXI. épülettel még nem tisztázott. A XL. épület pusztulása után, a marcomann háborúkat követő újjáépítés maradványai eddig csak a pince fölött (a három helyiséges déli részben) voltak kutathatóak: itt egy fürdőhöz tartozó hipocaustumos felület került elő. Ennek alapján a XXXI. épület területén már ekkor is fürdő állott. LXIII. és LXXIII. épület. A decumanus maximustól délre eső területen, az Augustustemplom (LXXV. épület) körzetében a folyamatban lévő feltárások még nem értékelhetőek. A LXXIII. épület részben a templom fölött helyezkedett el, a LXIII. épület ettől nyugatra, részben a templomhoz felvezető lépcső területén. Mindkét épület keskeny frontjával tekintett a decumanus maximus felé, az utóbbit féloszlopokkal díszített porticus zárt le. A két épület között lévő cardo f szélén a központi csatornához kapcsolódó csatorna húzódott. A LXIII. épület területén 1958-ban egy sorozat bronz kolomp került elő, amelyek alighanem egy keleti kultuszszál (Iuppiter Dolichenus szentély?) hozhatók összefüggésbe. Keleti városkapu A decumanus maximust a keleti oldalon lezáró városkapu kéttornyú volt, hasonlóan a nyugati kapuhoz. A két kapu jellege azonban jelentősen eltért egymástól. Mint a nyugati oldalt kivéve mindenütt, a falak helyét itt is nagyrészt csak a visszamaradt törmelék jelzi, ami az ellentmondásosnak tűnő megoldások értelmezését nehézzé, vagy bizonytalanná teszi. Az északi torony belső részén egy 2,50x100 m nagyságú darabon megmaradt az eredeti fal. Ennek alapján megállapítható volt, hogy a fal alapozása egy méterrel volt mélyebben, mint a decumanus maximus járófelülete. A keleti oldalon a kaput nem olyan zárt építményként alakították ki, mint a nyugatin, mindössze két nagy visszaugró támpillér jelzi az átjáróhely két szélét, mint az az északi kapunál is megfigyelhető volt. A két pillér 7 méterre feküdt egymástól, a kapun átvezető út azonban csak 4,50 m széles, és ami még feltűnőbb, az átjáró nem a két pillér középvonalában haladt át az erődítésen, hanem közvetlenül az északi pillér és a vele egybeépített északi torony mellett. Az út és a déli pillér közötti részt fal zárta le. Az utóbbi pillér a kapuhoz a déli oldalon legközelebb fekvő L. épület vonalában emelkedett, ennek alapján feltételezhető, hogy az út déli 55
