Fitz Jenő: Gorsium Herculia - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 46. (Székesfehérvár, 1996)
Eddigi kutatások
A város státusa tekintetében a kutatásban mindmáig megoszlóak a vélemények. Kuzsinszky Bálint (aki a táci településről még semmit nem tudott) a század első éveiben Gorsium/Herculiát - jelentős templomai ellenére - Aquincumhoz tartozó községnek (vicus) tartotta. Ugyanezt a véleményt képviselte a hatvanas-nyolcvanas években Mócsy András is, aki Aquincum territóriumát nyugat felé Csajágig (aquincumi decuriot említő oltár alapján), dél felé a Sióig terjesztette, azokat a tisztségviselőket, akiket táci kőemlékek a város nevének említése nélkül neveztek meg, aquincumi polgármestereknek (duumviri), tanácstagoknak (decuriones) tekintette. E felfogással ellentétben e sorok írója az Aquincumhoz tartozó területet nem azonosítja a város alapítását megelőző eraviscus civitas (körzet) területével, csak azon a területen látja ezt igazoltnak, ahol aquincumi polgárok feliratai előkerültek. Ezek a feliratok kizárólag a Balaton déli oldalán, majd a Velencei-tó északi partja mellett haladó korai főútvonaltól északra találhatók. Az eraviscus civitas Aquincum rangemelésével nem szűnt meg, a III. század végéig feliratok említik. Az említett főút és a Sió között Fejér megye jelentős része e kerülethez tartozott. A táci település egy korábbi katonai tábor területén jött létre. A római gyakorlatban sohasem fordult elő, hogy egy katonai territóriumot a tábor feladása után egy meglévő városhoz - vagy éppen egy civitashoz - csatoltak volna: vagy megmaradt katonai (állami) birtokban, vagy önálló várost alapítottak a helyén. Az utóbb említett gyakorlat olyan erős érv Gorsium/Herculia városi rangja mellett, hogy a látszólag vitatható táci városi tisztségviselők hovatartozásával nem érdemes itt foglalkoznunk. Gorsium nem a katonai tábor melletti polgári településből fejlődött ki, mint Aquincum municipium (polgárváros), hanem a tábor területén alapította Traianus császár: ez a körülmény kizárja annak a lehetőségét, hogy önkormányzattal nem rendelkező községet lássunk benne - amit a település városi jellege, fóruma egyébként is valószínűtlenné tesz. A városi rang mellett szólhat Aurelia Gorsilla neve is: a hasonló cognomen-ek - Camuntilla, Scarbantilla, Savarina, Siscia, Sirmia, Mursensis - egy-egy városhoz kötődnek. Az ásatások során a település méretéhez és feltételezhető szerepéhez mérten nem sok felirat került elő. Az alapjaikig kiszedett városfalak és a szentélykerület hiányzó falai alapján a falakba beépített kövek a XI. században Székesfehérvárra kerültek. Ebben az anyagban azonban csak kis számban találhatók azok a domborművek, szobrok, amelyek a n/EI. században a tartománygyűlés felételezhető csarnokát, a császárkultusz épületeit díszíthették. Egy másik valószínű kő-elhurcolásra Barkóczi László kutatásai hívták fel a figyelmet: A táci településhez köthető faragott kövek minőség, stílus, kivitel tekintetében az intercisai kőemlékekkel oly méretékben rokonok, hogy azonos - a korábbi véleményekkel ellentétben nem aquincumi, hanem gorsiumi - műhelyből származtathatóak. Ez a felfedezés nemcsak a hiányzó kövek problémájára ad választ, de megoldja a Dunaújvárosban előkerült megmagyarázhatatlanul hatalmas kőanyag eredetét is. A kövek kis részét igazolhatóan az Intercisától északra lévő katonai táborok romjaiból fuvarozták vizi úton egy tervezett, de végre nem hajtott intercisai építkezéshez Dunaújváros területére, a bennszülött sírkövek egy részét a környékbeli eraviscus temetőkből szedhették össze, a kövek túlnyomó részét - elsősorban a mitológiai vonatkozású domborműveket, a reprezentatív személyiségek portréit, szobrait, a katonai táborba nem illő feliratokat a 260-ban elpusztult és még újjá nem épített Gorsium romjaiból hurcolták el. A trójai mondakör-13
