Hatházi Gábor - Kovács Gyöngyi: A váli gótikus templom. Adatok Vál 14 -17. századi történetéhez - Szent István Király Múzeum közleményei. B. sorozat 45. (Székesfehérvár, 1996)
Összefoglalás
dé s e kb. 80/100 x 60/80 m-es lehetett,360 nagyobb szintkülönbségekkel a váron belül, amint erre a templom feletti magaslat török kori szórvány emlékei utalnak. A palánkfal szerkezetileg minden bizonnyal a korabeli palánkfalakkal egyezhetett,361 egy forrás szerint bástyája (bástyái?) volt(ak). A váli török erősség, mint Székesfehérvár elővára és a Győr-Tata-Adony(Dzsankurtarán) útvonal egyik ellenőrző pontja, jelentős szerepet játszott a török korban. Virágkorát inkább a 16. században élte. 4. A török kort követően, az újkori írott források alapján, először a reformátusok vették birtokba a területet (1693-1714). A török kori szintviszonyokat megtartva, helyreállították a területet, s az egykori templom D-i oldalhajóját felújítva, azt imaháznak használták. A templomot tőlük a jezsuiták foglalták vissza, akik a már álló épületszámyban katolikus istentiszteleteket tartottak. 5. Az 1720-as években a katolikusok nagyobb építkezésekbe fogtak: a déli oldalhajó és a török kori toldaléképület elbontása után újraépítették a főhajót. A templomon belül a török kori, a külső felületeken a 15. századi szintviszonyokat állították vissza. Ezen átépítésekre, majd az ezt követő újabb (18-19. századi) beavatkozásokra már bőséges és megbízható adatokat nyújtanak az írásos források is. Az 1986. évi ásatás, amellett, hogy hitelesítette az 1973. évi megfigyeléseket, igen jelentős eredménnyel gazdagítottta azt: a középkori templom építéstörténetének pontosabb meghatározása mellett, régészeti adatokat szolgáltatott az írott forrásokhoz, melyek szerint a török palánkvár e helyszínhez köthető; továbbá feltárta a templom várrá történő átalakításának néhány építészeti maradványát, s figyelemre méltó török kori tárgyakat tartalmazó, gazdag kora újkori emlékanyagot is napvilágra hozott. H. A középkor leletanyagát alapvetően a temető és a hozzá kapcsolódó leletek alkotják. Az 1986. évi ásatások során összesen 47 sír került felszínre. A temető jellegzetes többrétegű templom körüli temető, ennek megfelelő temetkezési szokásokkal (koporsós temetkezések, halotti obulus) és leletekkel, melyek alapvetően a viseleti tárgyak körébe tartoznak (párta, gyöngyök, gyűrűk, öv). A temető legkorábbi sírjai a 12-13. század fordulójára keltezhetők, a középkori kerámialeletek közül is a legkorábbiak ebből az időből származnak. A temető folyamatos használata az Árpád-kort követően a 16. század közepéig kísérhető nyomon (csekély cserépanyaggal kísérve), mely párhuzamos a középkori templom életével. A 16. század közepétől, a török hódítás nyomán a templom és környéke az 1680-as évekig vár volt. A temető újkori felélesztésére, a templom újbóli birtokbavételét követően, csak a 18. század közepén került sor. A középkori kerámia vegyesen fordult elő a török kori és későbbi leletekkel, aránya az újkori záróréteg alatt jelentkező kevert feltöltési rétegben szelvényenként általában 20-30 %, - a gödrökben viszont alig 1-2 %, kivételt képez a 2. gödör. III. A 4. gödörből származó leletanyag a hódoltság kori és a 17-18. század fordulójára keltezhető emlékanyag meghatározó együttese. Változatos összetételével, török réz edényeivel, kerámiagazdagságával, egyedi tárgytípusaival is kiemelkedő, s kronológiai szempontból pontos adatokat szolgáltat bizonyos tárgytípusok keltezéséhez. A gödör betöltődésének időintervalluma a 17-18. század fordulójának néhány évtizede, leleteinek egy része ehhez az időszakhoz tartozik, míg a másik része a török kor késői szakaszához. IV. A kora újkori leletek két nagy csoportra, leletkörre oszthatók. A 17. század végi, 17-18. századfordulós leletkört képviseli a tejesköcsög, a kék üvegkorsó, az indás díszítésű, írókázott tál, s talán ide sorolhatók a habán töredékek, valamint a tál alakú kályhaszemek is. A hódoltság kori leletkornek két csoportja különböztethető meg: I. A réz edények, a mázas török talpas tálak, a kiöntőcsöves mázas korsók, a kétfulű tároló edények, a mázas kályhaszemek, a pipák, illetve a délszláv jellegű kézi korongolású fazekak és a sütőharangok a török illetve a délszláv hódítókhoz köthető emlékanyagot jelenítik meg. 2. A másik csoportot a közép-európai illetve a helyi magyar ipar 17. század második feléből való termékei teszik ki (belül mázas, galléros peremű és a vörös anyagú, mázatlan fazekak, lábasok, fedők, különféle 360 Vö. Szekszárd-Újpalánk: 50x60m: GAÁL 1985. 187. A mecseknádasdi példa alapján nem zárható ki, hogy már a középkori templomnak is volt valamiféle köböl épített kerítő fala. 52
