Szent István és Székesfehérvár. – Szent István Király Múzeum közleményei, B sorozat 43. (1996)

Sidló ekkor az ötvenes éveinek közepén járt. Tanulmányait Bécsben és Münchenben végezte, a század elején éveket töltött Rómában ösztöndíjasként. Akadémikus, klasszicizáló művészete a hivatalosak körében már a tizes években is népszerű volt. 1920-ban б készítette el Budapesten az ellenforradalom első (igaz csak ideiglenes) emlékművét. Az egykori irredenta szobrok közül az б munkája volt a „Nyugat" allegorikus csoportja, s több alkotása állt a szegedi Nemzeti Pantheonban is. Máig egyik legszebb kompozíciója a pesti belvárosban álló „Danaidák kútja" (1933). Ennyiből is nyilvánvaló, hogy a megrendelőknek nem volt miért aggódniuk, biztosak lehettek benne, hogy a Szent István emlékmű mind szakmailag, mind a stílus, a külső megjelenés tekintetében a legjobb kezekbe került. A téren állva a mai néző sem tagadhatja, hogy 1938-ban valóban és a szó legjobb értelmében „professzionális" emlékmű született Székesfehérvárott. Szilárd statikájú, határozott kompozíciójú, igazán monumentális forma. Magabiztosan tölti ki a megyeháza és a szemközti klasszicista házsor előtt kialakult teret. Összehasonlítva a vele egykorú huszárszoborral, Pátzay Pál alkotásával a Városi Önkormányzat épületének sarkán, feltűnő annak finom dekorativitásával szemben itt a formaadás dübörgő, szinte erőszakos határozottsága. Sidló nem tagadhatja meg, de nem is akarta megtagadni alapvetően német iskolázottságát. Ez a tanultsága is hozzájárult ahhoz, hogy Szent Istvánról olyan képet rajzoljon, amilyent a kor igényelt tőle. „Szent István - mondta Sidló Ferenc a fehévári újságírónak - a tiszta ázsiai faji típus megjelenítője ... A jövőt látó, a jövőt építő géninek a hajthatatlan akaratát, a céljai megvalósításában a lelki és szellemi elsőbbségnek a szuggesztív sugárzását (akarom kifejezni) ... Apja, anyja tiszta vér, még nem történt beházasodás. Az ázsiai típus tehát még zavartalan ...".15

Ez a Szent István-kép a két háború közti Magyarország Szent István képe volt, s a szoborral ezt fogadta be Székesfehérvár - jelképesen ismét helyet adva falai között az újrakezdésnek. És ez az a Szent István-kép, amivel az új Magyarország az 1945-öt követő évtizedekben nem tudott mit kezdeni. Óvatos próbálkozások, többszöri nekifutások után a hetvenes évekre megteremtette a „reálpolitikus" István király alakját, de ezt is kicsit bizonytalanul, elmosódottan, hangsúlyozva az előkészítésben apja szerepét. Nagyon jellemző, hogy 1969-ben, István születésének feltételezett millenneumán nem Székesfehérvárott vagy Esztergomban, de nem is Budapesten, hanem Pécsváradon állítottak új szobrot a tiszteletére. A székesfehérvári ünnepi emlékkiállításra pedig ennek patinázott gipsz-öntvénye került! A palástos, buszt alkotója Borsos Miklós volt, a hatvanas évek hazai művészetének egyik kiemelkedő szobrászegyénisége. A műbe azonban ő sem tudott más tartalmat, több gondolatot sűríteni, mint az óvatos fontolgató kor: a tevékeny, határozott államférfi, a hittérítő, az életszentségre törő középkori hős helyett a népmesék fáradt, bölcs nagyapóját fogalmazta meg. Azóta ismét eltelt két évtized. Kíváncsian várjuk, megszületik-e a kor új, tartalmas Szent István-képe? 48