Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

98 öltözik, női arcot utánzó álarcot tesz, szoknyája elé kötényt, fejére piros pöttyös kendőt köt, kezére fehér kesztyűt húz. A leánynak öltözött alakoskodók karjára kosár kerül, amibe majd a tojást gyűjtik. Hat-nyolc nagyobb legény, a farsangi bohócok vagy bolondok csoportja kíséri a két leány alakoskodót. A bohócok álarca fekete kalapfilcből készül, rajta a bajusz és a szakái kenderkócból. Csúf, rossz ruhájukra libegő rongyszalagokat varrnak. Fejükre tollseprűvel díszített ócska kalap, kezükbe furkósbot, nadrágjuk zsebébe korom kerül. Egy legény kéményseprőnek öltözik. A tikverőző csoport legtöbb derültséget kiváltó tagja a szalmatörök. Őt a többi legény öltözteti fel a szalmakazal mellett. Bőgatyájának szárát alul bekötik, majd szalmával tömik ki. Bő ujjú ingét a derekánál és a csuklóinál bekötve ugyancsak szalmával töltik meg. Kalapfilcből kivágott álarcot visel. Kezében ökörszarvból készült kanászkürtöt és kukoricalevélből font ostort tart. A szalmatörök körülbelül 30-40 kg szalmát cipel a ruhája alatt egész nap, ezért alakítására nem is akad minden évben vállalkozó. A tikverőző csoport elindul a falu fő utcáján, valamennyi házhoz betérnek, bekormozzák a házbelieket, elsősorban a leányokat, asszonyokat. Minden háznál 5-10 tojást kapnak, amit a leány alakoskodók kosarában gyűjtenek össze. A bohócok közül egy-kettő eközben igyekszik a tyúkólból is néhány tojást megkaparintani, a kezükben lévő bottal lezavarják a tyúkokat a fészekről. Innen származik a szokás tyúkverő, tikverő elnevezése. Korábban a kéményseprő feladata volt a húsfüstölőkből egy szál kolbász vagy egy darab szalonna megszerzése. A szalmatörök már furcsa öltözetével, idétlen mozgásával is derültséget kelt. Különösen az asszonyok, lányok beszélnek megvetően, becsmérlőén vele, akiket ölelgetni, fogdozni akar, s azok ellökik maguktól, csúfolják, kinevetik. Egy-egy szereplő legény házánál megpihen a csoport. Itt lekerülnek az álarcok, a legény édesanyja frissen sült farsangi fánkkal, sonkával, kolbásszal, rántott hússal és borral kínálja a tikverőzőket. Moha húshagyókedden a megzavart tyúkok kotkodácsolásától, a felbosszantott kutyák ugatásától és a tikverőző legények „hu, hu" kiáltásától hangos. Délutánra több száz tojás gyűlik össze a leány alakoskodók kosaraiban. Egy részét valamelyik legény édesanyja megsüti a tikverőzőknek. Korábban táncmulatság zárta le a farsangot, amit ugyancsak a tikverőzők rendeztek. Ebben kereshetjük a szokás értelmét: a legények az összegyűjtött tojás egy részének eladásából származó pénzt is a táncmulatság rendezésére fordították. A mohai tikverőzés annyiban egyedülálló, hogy napjainkig fennmaradt, ma is gyakorolják. Fennmaradásában, ismertté tételében jelentős szerepet játszott Pesovár Ferenc, a székesfehérvári István Király Múzeum néprajzi osztályvezetője, aki negyedszázadon keresztül tanulmányozta, számos cikkben mutatta be. Közreműködésével több néprajzi film is készült a mohai tikverőzésről. A Fejér megyében végzett néprajzi gyűjtések során kiderült, hogy a mohai tikverőzéshez hasonló farsangi alakoskodó, adománygyűjtő szokások korábban nagy területen elterjedtek voltak. A második világháborúig a mohai tikverőzéshez hasonló formában élt a szokás a Móri-völgy községeiben, a Velencei-tó melletti Pákozdon és Gárdonyban. Farsangi bolondozás néven a váli legények is minden húshagyókedden megrendezték. A mezőföldi Aba, Soponya, Alap és Vájta községekből is tudunk korábbi előfordulásáról.