Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

68 Ezt az is jelzi, hogy a mesterség nagy, alföldi központjaiból: Jászberényből, Ceglédről, Kecskemétről, Kiskunfélegyházáról, Szegedről gyakran jöttek a fehérvári mesterekhez vándorló mesterlegények. Kaszalay Ferenc szegedi szűcslegény 1831-ben indult vándorútra szülővárosából, 1832-ben Csongrádon, 1833-ban Kecskeméten majd Székesfehérváron dolgozott. A bundát századunkban már országszerte főként csak a pásztorok viselték. Korábban viselete más foglalkozási csoportok körében is általános volt. Wekerle Sándor Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben című munkában Fejér megyéről készített összefoglalásában a múlt század végén ezt írta: „A nép ruházata nemcsak csinos és tiszta, hanem jó módra valló, kék vagy szürke posztóruhája, bundája, vagy legalább szűre minden valamire való embernek van." 1930-ban már csak 7 szűcs dolgozott Székesfehérváron, közülük hárman tartották fenn műhelyüket a város középkori eredetű iparosnegyedében, a Palotavárosban. LUKÁCS LÁSZLÓ CSAPÓK ÉS SZŰRSZABÓK A SZÉKESFEHÉRVÁRI PALOTAVÁROSBAN A csapók a gyapjú tisztításával, finomabb feldolgozásra történő előkészítésével foglalkozó mesteremberek voltak. A csapás szó eredeti jelentése: fonás előtti gyapjútisztítás. Kifeszített húrt vagy csapómadzagot lazára engedve belecsapták a tisztítandó gyapjúhalmazba. A nehezebb, szemetes, durvább minőségű gyapjú így alulra, a könyebb, jó minőségű felülre került. A székesfehérvári csapók a palotavárosi Csapó utcában laktak, a gyapjúszövet nedves állapotban való mechanikai tömörítését, a kallózást a városrésztől északra, a Gaja patakra épített Kallómalomban végezték. A Kallómalom a 18. század végéig a csapócéh tulajdona volt. A kallózástól a gyapjúszövet összement, sűrűbb, vízállóbb, melegebb és tartósabb lett. A 18. század végi fehérvári mesterösszeírásokban 36 csapó és 28 szűrszabó nevével találkozunk. Csapóink és szűrszabóink e korban javarészt magyar nevűek. 1855-ben 35 mester, két segéd és egy tanonc dolgozott Székesfehérváron a csapó mesterségben. A szűrszabómesterek 1855-ben 21-en voltak. A csapó által készített szűrposztóból a szűrszabók varrták a szűröket, dolmányokat. Mindkét mesterségről csak igen kevés céhemlék maradt ránk. Ezek közül a legkorábbi egy 1702-ben keletkezett magyar nyelvű céhlevél, amit a fehérvári csapómesterek felszabadított legényüknek adtak ki. Az István Király Múzeum őrzi a székesfehérvári csapók zöldmázas céhkorsóját, amely 1794-ben, Pafkó János főcéhmester idejében készült. Ugyanitt található a szűrszabó céh magyar feliratú pecsételője és zászlója is, mindkettő 1848-ból. A kormányzat 1803-ban eltiltotta a székesfehérvári csapókat készítményeik fehér földdel való festésétől. Ez a tiltás a hatóságoknak az egyszerű nép cifra öltözködését gátló rendelkezéseit kívánta érvényre juttatni. Ugyanezt a célt szolgálta a Tekintetes Karok és Rendek 1824. évi rendelete, amely a szűrszabóknak megtiltotta „a cifra vagy szegett szűröknek az országos vásárokban leendő árusítását". A székesfe-