Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

134 tés után újból visszaszállítják. E falvakban a gyászház olymódon való felkészítése, mint a Mezőségen, nem alakult ki. LACKOVITS EMŐKE A HALOTT LAKODALMA KÖVÁGÓÖRSÖN Az egész magyar nyelvterületen ismeretes az a szokás, hogy ha fiatal lány vagy legény halt meg, akkor az idősebb halottakétól eltérő módon kísérték utolsó útjára. E szertartás a lakodalmi szokások egyes mozzanatával megegyező, amikoris abban részesítették az ifjú korában elhunytat, ami kijárt neki, és amitől életében elesett. A halottkíséréssel kezdődő és a torral lezáródó eseménysort általánosságban a halott lakodalmának nevezik. A Balaton-felvidék legszebb medencéjének, a Káli-medencének nyolc községe közül a legnagyobbban, Kővágóörsön az evangélikusok között a fiatalon, 30 év alatt elhunyt lányt vagy legényt menyasszonynak illetve vőlegénynek öltöztetve tették a koporsóba. Az elhunyt szülei gyermekükkel egykorú fiatalokat - lányokat és legényeket hívtak meg a temetésre. Együtt beszélték meg, hogy kinek-kinek ki, azaz melyik lánynak melyik legény lesz a párja. A koporsót kísérő fiatalokat koszorús lányoknak és vőíélyeknek nevezték. Valamennyi lány fehér ruhába öltözött, hajába fehér virágot tűzve. A legények fekete ruhában, fehér ingben voltak, kabátjuk hajtókájára fehér virágot, kis vőfélybokrétát tettek. Közülük került ki a négy-négy halottvivő is. Ezek mindaddig váltották egymást, amíg a sírhoz nem értek. A ház elé kitett koporsót négy lány vette fel, s vitték a kapuig. Ott négy legény átvette tőlük, s ezek az út felénél ismét négy legénynek adták át. A lányoknak most már legény párjaik segítettek a koporsó sírhoz vitelében. A menetben a lányok és legények mindig párban voltak, még akkor is, amikor a koporsót vitték. A menet élén haladt a zászlóvivő és a keresztvivő. Az ő személyük az egész temetés alatt állandó volt, nem váltották egymást. Amikor a koporsót a sírba engedték, a lányok is, a legények is a hajukban illetve a hajtókájukon lévő virágot rádobták. Ezután kezdődött csak az elhantolás. A temetőből hazamenet a rokonokkal és a közvetlen szomszédokkal együtt a kísérőket és a tizenhat vivőt is meghívták a torba. A távolabb élő rokonokkal általában itt találkozott a család. Jankó János 1902-ben úgy vélekedett, hogy „a Balaton-mellékén is más vidékekhez hasonlóan gyengülő szokás a halotti tor, sablonossá váló, de ha legény vagy hajadon leány hal meg, jelentősége megnő, mert ilyenkor tartják hitük szerint az elhalt lány vagy legény lakodalmát", amikor „...összejön a nász népe, szomorú mennyegzőre..." A szokás párhuzamai megtalálhatók a magyarországi szerbeknél, valamint a szláv népeknél Kelet-Európában és a Balkánon is. De ismeretes a rokon népeknél úgyszintén. Korabeli leírások arról tanúskodnak, hogy a magyar nemesség között is élő szokás volt még a 17-18. században. LACKOVITS EMŐKE