Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

Ill Pázmándon a korbácsolás után ma kölnivízzel locsolnak is. Századunk elején a locsoláshoz még kútvizet használtak. A leány vagy a szülei a locsolás után borral, pálinkával, süteménnyel kínálják meg a legényeket. A kisebb fiúk festett tojást, pénzt kapnak. Mivel a húsvéti korbácsolás Északkelet-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban fordul elő, ezért tágabb elterjedési területét Szlovákiában kell keresnünk. Nyugat-Szlovákiában ma is erősen él a húsvéti korbácsolás szokása. Nyugat-Szlovákia, az egykori Pozsony, Nyitra, Bars és Zólyom megye az északkelet-dunántúli szlovák falvak lakosságának származási helye. A húsvéti korbácsolás szokását innen hozta magával az áttelepülő lakosság a 18. században. Nem vette át a szokást a szlovák telepítésű falvak szomszédságában lévő dunántúli magyar falvak lakossága. A Nyitra megyei Zoborvidék Árpád-kor óta magyar lakosságú falvaiban azonban ma is él a húsvéti korbácsolás, suhodás szokása. Itt a több évszázados szlovák-magyar együttélés a népszokások területén kulturális kiegyenlítődéshez, szokások átadásához illetve átvételéhez vezetett a két nép között. Nyugat-Szlovákián kívül Cseh- és Morvaországban, Sziléziában, a nyugati lengyel és a keleti német területeken, valamint Litvániában él még a szokás. Közép-Európa népeinek hagyományos műveltségében a közös kultúrelemek csoportjába tartozik a húsvéti korbácsolás. Jó egészséget, erőt és frisseséget kívánó funkcióját szépen kifejezik a korbácsoló rigmusok. LUKÁCS LÁSZLÓ HATÁRKERÜLÉS, FUTTATÁS FELSŐ-HÁROMSZÉKEN Középkori hagyományokon nyugvó az a szokás, hogy a faluközösség férfi képviselői elöljáróik, választott tisztségviselőik vezetésével évente húsvétkor körüljárták a határt, ellenőrizve és tudatosítva a falu határában a határjelek helyét, emlékezvén és emlékeztetvén a falu lakóit a falu földterületének megóvására. A szokás legtovább Székelyföldön őrződött meg, összekapcsolódva vallásos szertartással, tavaszkezdő termékenységbiztosító szokással. A tavaszkezdő szokásokhoz olyanok is kapcsolódtak, amelyek egy-egy legény, vagy legénycsoportok ügyességének voltak próbái. E megméretés a legtöbb helyen általában pünkösdkor történt. Székelyföld felső-háromszéki falvaiban, a római katolikus többségű Szentföldön a húsvéti határjárás és a pünkösdi legénypróba összekapcsolódott. Az 1950-es évekig gyakorolt szokást határkerülésnek vagy futtatásnak nevezik. Húsvét előtt a házasemberek, legények és a lótulajdonosok megbeszélték, hogy a húsvéti határkerülésen kik vesznek részt. Ez a megbeszélés az esetek többségében már nagyhéten megtörtént. Idősebb emberek ilyenkor kérték meg a fiatalokat, hogy lovaikkal menjenek el határt kerülni. A határkerülés szokása ezen a vidéken az 1930-as évekig még általános nyomásos gazdálkodási rendszerhez kapcsolódott. A határt három részre, három nyomásra osztották: tavaszi határ, őszi határ, ugar. A tavasziban tavaszi, az ősziben őszi gabona volt, míg az ugar vagy nyomáshatár a juhok és disznók legeltetésére szolgált. Határkerüléskor mindig más határrészt jártak körül: egyik esztendőben az őszit, másikban a