Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)
пак. A vidék föld nélküli népe, az elpusztult vidéki szőlők birtokosai, a tönkrement iparosok különösen télen oly nagy mértékben veszik igénybe a községi segélyt a jótékonysági intézményekben, hogy azok nem képesek azokat ellátni." S a helyzet egyre rosszabbodott, hiszen a városban földreformra sem került sor, a föld is kevés volt, azt is döntően kisbirtokok formájában művelték, tehát az alkalmi napszám is kevés volt. 1931-ben kétezer munkanélkülit tartottak nyilván. Ezek naponta ellepték a Városmajor előtti teret, hogy ínségmunkához juthassanak (172). A segélyhivatal előtt 2-300 ember állt naponta munkára várva, de ebből jó esetben 8—10 kapott csak munkát. A gazdáknál munkát keresők vasárnap délelőtt a „köpködőnek" csúfolt járdaszakaszon, a ferences templom előtt gyülekeztek. Szemben, a városháza előtt álltak a „szólítok", a felsővárosi gazdák: innen szólították ki azt, akinek a következő héten valamilyen munkát adtak. Választék volt bőven (229). A város valamiféle földreformra is gondolt: a bárándi határból 5 ezer kat. holdat ki akartak sajátítani, hogy kis bérletekben kiadhassák az ínségeseknek, de ez a terület a Katolikus Vallási Alap tulajdona lévén, ezt a kultuszminiszter nem engedélyezte. Maradt volna a munkaalkalom-teremtés számára az iparfejlesztés, azt azonban csak az un. „Csitáry-éra" vallotta városfejlesztési koncepciója talpkövének. Ennek gyümölcsei csak 1938 után kezdtek beérni. Addig maradt, ami jórészt már a múlt században is volt: néhány középüzem, vagy inkább üzemecske, melyek azonban jelentős szerepet játszottak Székesfehérvár életében; bizonyították, hogy a koncepciózus, újat akaró, alapos szaktudással és kitekintéssel rendelkező polgár igenis képes volt valami nagyobbszerűre, mint elődei. A Palotavárosban állott városunk első, igazán gyárnak nevezhető üzeme, a Felmayercsalád kékfestő és kartonnyomó gyára (197— 198). 1834-ben vették fel a polgárok sorába a veszprémi születésű Sáfrán József kékfestőt. Sáfrán özvegyét vette feleségül a szegedi származású Felmayer István. A kis műhely a mai Pamuttextil kapujával szemben állt. Felmayer 200 tallérnyi költséggel megnagyobbította a régi műhelyt, de az első évtizedekben még gépek nélkül, kézi erővel, 10—15 munkással termelt. AFelmayer-cég a budai Goldberger-gyár mellett azon kevés textilüzem közé tartozott, melyek jelentős bővítésekkel tartani tudták magukat a hazai és nemzetközi versenyben; gőzgépekkel, szárítókkal és nyomógépekkel növelni tudta termelését. Az eredeti telephely szomszédságában levő házakat és kerteket fokozatosan megvásárolták, emeletes új szárítót építettek. 1862-re 50—60 munkással dolgoztak. 1866-tól gőzerőre rendezkedtek be, s a nagy teljesítményű gőz erőgépekre több új nyomógépet építhettek. 1870-re 8 nyomógéppel és 100 alkalmazottal dolgoztak. 1890-től, id. Felmayer István halálától kezdve két ûa, István és Károly vezette tovább a gyárat. Ezután bővítették kétemeletessé a főtéren levő lakóházukat, irodával, üzlettel és hajtogatóüzemmel (25, 47, 91). A század végére a gyártás már olyan méreteket öltött, hogy Kelet-Indiában földeket béreltek és maguk termesztették az indigót. Calcuttában is képviselete volt a cégnek. 1881-ben új találmány lendítette fel a kékfestőipart. Bayer, müncheni vegyész feltalálta az indigót helyettesítő mesterséges festéket, amelyet nagy tömegben, sokkal olcsóbban lehetett előállítani. A Felmayer-cég is hamarosan áttért az új festékre, így termékei még piacképesebbek lettek. Wekerle Sándor Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben című műben írta: „ ... Egyedül egy székesfehérvári hírneves nagy kékfestőgyár képes áruival külföldön is versenyezni. " A Felmayer-fivérek hamar meghaltak. Utánuk a két özvegy vezette egy ideig a gyárat, majd 1898-ban az osztrák neunkircheni Nyomógyár Részvénytársaság vásárolta meg tőlük. Agyár századunk elején exportált Ausztriába, Németországba, Belgiumba, a Balkánra, sőt Afrikába és Amerikába is. 1900-ban 300 munkást foglalkoztatott, ekkor 8 millió méter anyagot festettek és nyomtak. A gyár 1927-ben a Wiener Bankverein tulajdonába ment át. A bank nagyarányú fejlesztésekbe kezdett: az egyes műhelyek újjáépítése 1943-ig tartott. Ehhez újabb vásárlásokkal megszerezték a Palotai út 7., 11., 13. számú házakat és a 15., 17., 19. számúak kertjeit.