Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

kőzni. Nem véletlen, hogy a huszárvirtust Krúdy Gyula is kiemelte a Fehérvári könyv írásakor 1919-ben. „A fehérvári huszárok különösen híresek sneidigságukról. Szükség volt a bátorságra, férfierőre, ha valaki huszártisztek útjába tévedt." A gyalogsági, azaz a 69-es laktanya 1902-ben, a nagy század eleji építkezési periódusban épült fel (151). A 69-es bakákat, vagy ahogy 1915-től ezredtulajdonosukról nevezték őket, a „Hindenburg-bakákat" hadkiegészítő parancsnokságuk Fejér megyéből és Tolna, valamint Esztergom megye 2—2 járásából sorozta. Szürkével szegett, kettős gombolású, fehér díszöltönyüket jól ismerték városunk utcáin. Ha máshonnan nem ismerték volna őket, 1902 és 1910 között az egyik Ligetsori (a mai Dózsa György tér régi házsora) ház előtt ( 104) bizonyosan láthatták őket. Ebben az időszakban ugyanis itt lakott Ferenc József császár unokahúga, Erzsébet Amália főhercegnő, férje, Lichtenstein Jenő herceg itteni ulánus kapitányi beosztása miatt. Állítólag, ha a hercegnő otthon volt, akkor mindig két „közös baka", azaz 69-es gyalogezredbeli állt őrséget a kapuban. A rosszmájúak szerint, ha csak a „kapitány úr" volt otthon, neki nem járt őrség. A még élesebb nyelvűek nem is nagyon értették, hogy miért félt annyira a főhercegnő, hiszen olyan csúnya és sovány volt szegény. A félelem azonban mégis igaz lehetett, mert 1902-ben, az építőmunkások sztrájkja idején a tér másik oldala, az épülő bírósági épület mellől egy egész szakasz, „svadrony" ulánus őrizte a főhercegi lakást. A Budai úti laktanyasor építkezését a megyei kórház felé eső sarokban a csapatkórház (152), mellette a katonai élelmezési raktár tette teljessé. A Magyar Királyi Honvédség 17. ezredének elhelyezésére a város szerződést kötött, melynek értelmében honvédlaktanyáról is gondoskodnia kellett. 1884-ben felépült a 17-es honvédlaktanya épülete a Felsővároson, a Malom utcában (149), a szintén városi tulajdonban lévő katonai nevelőház mellett. Itt épült fel, a tér északi lezárásaként a 2. honvéd vegyesdandár-parancsnokság is 1883-ban (107, Dózsa György tér 10. ). Századunk elejére tehát nyugvópontra jutott a katonaság elhelyezésének kérdése: felesleges lett a régi kaszárnya. Ennek lebontásával vált lehetővé a Kossuth Lajos utca rendezése és a Petőfi Sándor utca meghosszabbítása a Várkörútig. A világháború azonban sajnos hamarosan újból nagy tömegeket hozott a városba. 1915-ben már állt a Budai úti nagy barakktábor (a mai Hadiárva utca és Zrínyi utca között; 153), ahol eleinte a hadba vonulókat, majd a hadifoglyokat helyezték el. 1916. január 9-én orosz vöröskeresztes missziós küldöttség és dán katonatisztek látogatták meg a fogolytábort és a fogolykórházat, s a foglyok elhelyezéséről és ellátásáról elismerően nyilatkoztak. Később a hadiárva-intézet elhelyezéséről is itt gondoskodtak. 1922-től a tábor és a sebesültkórház 40 barakkjában nyüt meg az intézet, amely csak a 20-as évek végén kapta meg három nagy épületét (a mai Gépipari Szakközépiskola területe). A háziezredek világháborús hősi halottainak emlékére köztéri szobrok álltak és nagy részben állnak is városunkban. A17. honvéd gyalogezred emlékműve Bory Jenő alkotása, a Dózsa György téren elhelyezett oroszlánszobor. A limanovai csatában elesett 10-es huszárok emlékére Kallós Ede készített szobrot, amit 1925-ben a megyeháza előtt állítottak fel (117); itt állt 1938-ig, Szent István király szobrának elhelyezéséig. Ma a sérült szobor létezik, de nem látható köztéren. A szobrot megkoszorúzta 86 éves korában Mackensen tábornok is, aki az ezred „másodtulajdonosa" volt. Nevéről katonáit Mackensen-huszároknak nevezték. Az 1935-ös látogatásról emléktábla készült, amely a megyeháza falára került. A 10-es huszárezred hőseinek állít emléket 1938-tól Pátzay Pál lovasszobra a Városháza előtt. Finoman fogalmazunk, ha azt állítjuk, hogy a hősi szobor meztelensége „nem nyerte meg" a polgárok tetszését, tiltakoztak ellene. Csak arra a fenyegetésre fogadták el — állítólag —, hogy ha nekik nem kell, majd felállítják Kaposváron. Ez hatott. Eredetileg a Kallós-szobor helyére szánták, és még a Múzeumegyesület is amellett állt ki a beadványában, hogy a Fő teret a Szent István-szobor számára tartsák fenn. Végül a szobormakettekkel tartott próba hozta meg a mai — mondhatjuk — ideális eredményt (76— 77). 159