Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

A KÖZMŰVELTSÉG FEJLESZTÉSE Székesfehérvár kulturális életének egyik legszebb fejezete a nemzeti színjátszás támo­gatása. A fehérvári színészet helyszíneit ér­demes külön-külön megvizsgálnunk. A magyar nyelvű színészetet 1818—1824 között először telepítette meg városunk a megyei tisztikar és a vármegyei nemesség összefogásával. A létrehozott játékszíni bi­zottság, mint egy igazgatói testület, levette a színészek válláról a szervezés, pénzkezelés, propaganda, demég a díszletezés terheit is, s mindezt — mondanánk ma—társadalmi mun­kában végezte Kolozsváry Pál főszolgabíró, Nagy Ignác megyei főpénztárnok és Bajzáth György megyei aljegyző. A Nemzeti Játék­színi Társulat a megye anyagi támogatásával erre a célra alakíttatta át a Győry-ház (Kos­suth utca 15.) vagyis az akkori Pelikán-fo­gadó nagytermét ( 16., 193. ). Az átalakítás jól sikerülhetett, mert Ürményi József ország­bíró-fŐispán így írta le a termet az 1818-as megnyitó előadás alkalmával: „Takaros szín­házat találtam, jól kivilágítva, függő lámpával a közepén, amilyet a budai és pesti német színházban láttam. A zenekar 16 állandó muzsikusból áll, a ruhatár gazdagabb mint Pesten. A függöny nagyon szép festésű." Az első előadás Tokody: A Szövetség diadalma című darabja volt, amelyre Szilágyi Pál, egy­kori színész úgy emlékezett, hogy „olyan ha­tást tett, hogy jónak látta az igazgatóság nyugalomba és a láda fenekére helyezni." A darab tehát rossz volt, de a közönség lelkes és a trupp kitűnő. Ürményi József levele szerint: „A színészek jók, néhány közülük olyan, hogy mint mondani szokás, már jobb nem lehet." A cél, — ahogyan Zichy Károly levelében megfogalmazza — „a honi nyelvnek kipalléro­zása", valóban a legjobb színészeket vonzotta ide: a kor leghíresebb tragikáját Kantomét, 1821-1822-ben Dérynét. Vége volt egy időre számukra a gyűlölt vándoréletnek: Bajzáth György házában (ez a hagyomány szerint Szent István tér. 5. számú ház volt, de itt kell megjegyezni, hogy ezt a legújabb kutatás cáfolja) biztos és méltó szállást találtak. Ajándékokból igen gazdag eszköz- és jelmez­tárat hoztak létre: egy későbbi jelmezjegyzék szerint 230 férfijelmezük volt, a színésznők a saját ruháikban játszottak. Minden együtt volt tehát a jó, tartalmas és a magyar nyelv művelését szolgáló előadásokhoz. Hamaro­san megfelelő darabok is lettek. Szilágyi Pál így írt erről: „Kisfaludy Károly első drámai kísérletét a Tatárok Magyarországon kül­dötte (ti. Szemere Pál) az igazgatóságnak igénytelen sorok kíséretében. Mennyire örül­tünk a magyar ég feltűnő csillagának. Nem annyira nagyszerűsége, mint csinos nyelvéért örömmel tanultuk, s nagy megelégedésére a közönségnek elő is adtuk." A bemutató 1819-ben volt, s ezután Kisfaludy Károly szinte háziszerzője lett a társulatnak: bemutatták még Ilka, Stibor vajda, A kérők, Hűség pró­bája, Iréné és Kemény Simon című darabját. A társulatot vendégjátékra Pestre, Veszp­rém, Zala, Baranya és Komárom megyébe is meghívták. A magyar színtársulat a székesfe­hérvári biztonságért és szeretetért hálás volt a városnak. A gondoskodást 1823-ban a Ma-178

Next

/
Oldalképek
Tartalom